Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

ják, hogy amit a tolvaj nála megfogott, nem tudta elereszteni, odaragadt és a boszorkány „tuszkos söprüvel" verte. („Kisködmön" 29. sz.) Ezek a kötési módok a parasztfalvakban ugyanúgy ismertek, mint a majorokban. Csak a parasztfalvakból találtam arra vonatkozólag adatokat, hogy a tejjel kapcsolatos hiedelmek között is voltak kötésszerű cselekmények, amelyek azonban a boszorkány erejét vették el, kötötték meg. Vörösváron Halper bácsi adta nekem tovább, hogy: „Itten a tehén kevés tejet adott. És akkor azt mondták, hogy a boszorkány fejte le. Na, és akkor itt, amikor a fejesnél a tehén hugyozott, abba belszúrták a villát. Ott, hátul. És a boszorkányt akkor agyonszúrták." Alsóőrön, ha a tehén nem ad tejet, megbaszorkányozták. Ilyenkor bele kell szúrni a villát az istálló földjébe és akkor megint ad tejet. (174. sz.)