Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

18. HAZAJÁRÓ HALOTT, NYUGTALAN SZELLEM Őriszigeten majdnem mindenki ismeri a szigeti hamis eskü történetét, amely a falu határának kicsiségét magyarázza meg. Ez eredetileg sokkal nagyobb volt, de a környezd főnemesek mindig többet vettek el. A szomszédos gróf ismét a bírósághoz fordult, hogy a szigetiek a határt kijjebb húzták. A kijövő bizottság előtt, szigeti földön, a gróf gazdatiszte megesküdött arra, hogy az uraság földjén áll, de ezt úgy tette, hogy csizmájában a gróf földje volt benne, és így csak nem esküdött hamisan. Lelke nem is jár haza, mint ahogy ez más hasonló mondában a rendhez tartozik. Ennek a hamis eskünek csak az lett a következménye, hogy a parasztnemesi szigetieknek van a tájon belül a legkisebb határuk és azok már a századforduló óta vándor szakmunkások lettek. (191. sz.) Ez az egyetlen hamis eskü történet, amelyet találtam, de ez sem hiedelem-, hanem történeti monda és mint ilyen, bizonyítható magja van. A hamis esküből kifolyólag bolyongó, hazajáró lélek hiedelme a tájon belül ismeretlen, de bőségesen találtam olyan hiedelemmondákat, amelyekben a becstelenségben meghalt ember lelke nem talál nyugalomra, és mindaddig hazajár, amíg meg nem bocsátanak neki. Az egyházkelőre jött asszonyt a pap hazaküldi. Ez a pap váratlanul meghal és feladatának hanyag elmulasztása miatt lelke nem nyugszik meg. (123. sz.) A pinkafői (Pinkafeld) bíró elsikkasztotta az árvák pénzét. Mikor meghalt, lelke minden éjjel ragadozó állat képében hazajárt. Egy későbbi temetésen a bíró sírjából nagy robajt hallanak, mire mindenki elmenekül, csak a pap marad ott, aki imádkozik az elkárhozott lélekért. írnak a pápának, aki azt válaszolja, hogy vigyék el a megszentelt földből. Csak akkor tudják kivenni, amikor egy szent barát segítségükre jön. A lovak is elakadnak a hullával, de mikor aztán mégis sikerült új helyre temetni, s nyugalom lett. (153. sz.) Ez a monda a tájon belül mind a három nyelvcsoportnál ismert, csak a majorok lakói között nem találtam meg. Mint ahogy a pinkafői bíró mondája is erkölcsi indíttatású, a közösséggel szembeni vétséggel függ össze az allhaui hazajáró lélek mondája is. „Itt a faluban volt egyszer egy öreg paraszt. És az, amikor itt AUhauban a templomtornyot építették, szorgalmasan segített. És az olyan sok ácskapcsot, anyagot, láncot, dolgokat lopott össze. Na, és akkor meghalt. Na, és egyszer, amikor a sekrestyés ott fönt a templomtoronyban állt, egyszer csak hallott valamit. És akkor fölment és az öreg Meidl (ez volt a meghalt neve) ült ott, mint szellem. És akkor lejött, és mondta a plébános úrnak, hogy annak a szelleme ül ott. Csöndesen, halkan mondta a plébános úr: Ezt meg kell szólítanunk. És akkor a plébános felment, és szólt hozzá. Na, és akkor mondta, hogy ő nem tud boldogulni, mert ő olyan sok kapcsot, olyan sok építőanyagot lopott a templomtól. Az udvarában, ott és ott van minden, vigyék vissza, hogy ő boldog lehessen. Na, és akkor a plébános úr kihirdette az egészet, és akkor nem jött többet. Ez itt történt a mi templomunkban, AUhauban." (Phon. Arch. Nr. В 9750/5. Németből magyarra fordítva.) 162