Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

bük át, meg mindenfélit. Mikor én lány vótam, pedig én má hetvenhat éves vagyok, akkó egy kicsit megszűnt ez a dolog." (Phon. Arch. Nr. В 7790/19.) A majorok lakóitól egyetlen tüzesember mondát sem hallottam. Hogy ez azzal függ össze, hogy a majorok általában nem a mocsaras földeken álltak, vagy pedig azzal, hogy a majorbeliek éjjel nem fuvaroztak, nem merném határozottan eldönteni. Ez itt nem is célom. Számomra az a fontos, hogy a tájon belül a tüzesembert igen világosan lehet a többi éjszakai fény-jelenségtől elválasztani, még akkor is, ha egy esetben az elbeszélő a tüzesembert „lidércnek" nevezte és megjegyezte, hogy az is valami „baszorkansag féli". A jelenlevők azonnal közbe is szóltak, hogy ez nem az, a lidérc az más valami. 140