Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

osztán má nem látott semmit. De tüszhel sem, semmi, sem hamu." (Phon. Arch. Nr. В 6357/7.) Az elásott kinccsel kapcsolatos hiedelemtörténeteink többsége ehhez az alaptípushoz tartozik. Különbség csak annyiban mutatkozik, hogy az a kincs áldás alatt vagy átok alatt lett elásva. Ha áldás alatt, akkor nem veszélyes az ásása, de ha átok alatt, akkor a kiásó három éven belül meghal. Általában azt tartja a hit, hogy mindenki meglátja a lángot, de olyan hiedelemmel is találkoztam, hogy csak az „újhold emberek", azaz az újholdkor születettek láthatják meg. (219. sz.) így vagy úgy, aki meglátja, az gyorsan rádob valami ruhaneműt, hogy ne tudjon vissza lesüllyedni. A régebbi eredetű elbeszélésekben még kapcát dobnak rá abban az időben, amikor a harisnya még nem volt általános (105. és 144. sz.), később már harisnya, ill. zokni volt szükséges. Legújabb változatok kendőt, kötényt említenek. („Kisködmön" 188. sz.) aszerint, ahogy a viselet változott. Egy szigeti adat szerint valami szentelt dolgot kell rádobni és akkor nem megy le és nappal is kiásható. Legtöbbször azt említik, hogy adventban és a böjti időben tisztítja magát a kincs, azaz ég. Csak egyetlen andaui adat említi meg szent György éjszakáját. A láng színe majdnem mindig kék, kékes, csak egyetlen elbeszélőnél piros, illetve sárga. („Kisködmön" 188. sz.) Kivétel nélkül minden kincsásás-mondában megtaláljuk a beszédtilalmat. Ha valaki csak egy szót is kimond, az még mélyebbre süllyed, mint ahogyan az égés előtt volt. Rámutatni sem szabad. (Csak mellékesen említem meg, hogy a rámutatás, a mutató ujjal való irányjelzés tájunkon belül, mindig negatív eredményhez vezet.) Két alsóőri elbeszélés arról ad hírt, hogy a kincs eredményes kiásásának ideje alatt egy fekete kutya jön az ásókhoz, akik a kivett kincset úgy osztják meg, hogy egy részt a kutyának is adnak. Az visszaadja nekik azzal a mondással: „Köszönjétek meg, hogy adtatok!" (105. sz. és 144. sz.) Egy stinatzi kincsásás-történetben kétszer kísérelhetik meg a munkát. „Fönt a hegyen van nálunk egy kereszt. Arról mondták, ott pénz van elásva és a pénz ég. Most a bácsikám azt mondja a fiának: Te, mi ezt a pénzt kiássuk, de mikor odamegyünk, egy szót se beszélni! Mert akkor el vagyunk veszve. Akkor nem tudunk a pénzhez hozzájutni. Na jól van. A gyerek elment az apjával. És közben a gyerek megbotlott és elesett. Mondja: Apám, elestem! Most mehettek megint vissza. Ott nem szabad beszélni. Következő nap ismét elindultak. Látták, ahogy égett a tűz. Most odamentek, de nem beszéltek semmit. Most aztán ástak. Ástak a kereszt mellett. Hát ott egy nagy láda volt, az tele volt arannyal. Mielőtt azt kivették volna, azt mondja a gyerek: Apám, most már mindjárt kint lesz! Hát egyszerre ott termett az ördög egy karóval és keresztülvágta a ládát és minden összeomlott, mehettek. És azóta nem ég már. Sem tűz, sem semmi." (Stinatz, Sifkovitsné, bábaasszony, horvát és német nyelven mesélte el. (Phon. Arch. Nr. В 9652/7.) Egy másik változat már sokkal erősebb monda jelleget mutat és ebben az éjjel égő kincset vándor vagy koldus látja meg. Odamegy, felveszi és a parázsból arany lesz. „Régi öregektől hallottam. Útkereszteződésnál, főképp erdők között, útkeresztezésnál tüzetraknak a vándorok és nagyon sokszor előfordul, hogy aranytallérokat talátak a tűzbe. A parazsak között. Én mostan ötvenkét éves va135