Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

6. LUDVÉRC A halott szerető mesetípus (Aa-Th. 365.) előfordul a tájon belül mind a három nyelvcsoportnál és a majorokban is. Az ördögszerető kedvesét a sírba akarja vinni, amit azonban ideje lejárta megakadályoz. Ezt gyakran ludvercnek nevezik a mesében. A hiedelemben ma nincsen semmiféle szerepe sem. A hitt ludvérc alakja ugyan bizonyos fokú azonosságot mutat, de más a funkciója. Úgy néz ki, mint egy jóképű legény, lólába van, amit azonban legtöbbször csak az láthat meg, akihez jár. A szabadban senki sem látja, csak akkor veszi fel legény alakját, amikor már a szobában van. Ha meglátják lólábát, akkor elveszti erejét és az embereknek hatalma van fölötte. A tadteni (Mosontétény) majorbeli elbeszélés szerint a ludvérc éjjel mindig használta a lányt, aki kezdetben nem ismerte fel, később már nagyon félt tőle. A legények összefogtak, hogy elcsípik. Sikerült is és jól elverték. A ludvérc a kéményen keresztül ment ki. („Kisködmön" 7. sz.) A dobronoki változat arról ad hírt, hogy egy menyecske megbetegült és a szülei megtudták, hogy a ludvérc jár hozzá. Egy idős férfi azt tanácsolja, hogy kését, amelyiken három kereszt van, tegyék az asszony ágyába. De az nem használt a ludvérc ellen. Már késő volt. Az asszony teljesen elgyöngült és meghalt. Az elbeszélő bizonyítja, hogy saját szemeivel is látta, de nem emberalakban, hanem csak akkor, amikor repült. („Kisködmön" 208. sz.) Ezt az alakot, amelyik általában tüzes seprű formájában repül, az asszonyokat elhasználja, ezt sohasem nevezték „lidércnek", hanem ludvercnek. Amikor én szándékosan összekevertem a két kifejezést, azonnal kijavítottak, mondván, hogy nem az számít, hogyan repül, hanem hogy mit csinál, és a lidérc az sohasem egyenlő a szeretővel, annak más a „boszorkánysága". .