Gaál Károly: Kire marad a kisködmön? Adatok a burgenlandi uradalmi béresek elbeszélő kultúrájához (Szombathely, 1985)

Csencsen, (Tschantschendorf) 1900 után a lakások nagy részét újjáépítették. A kovács és bognár részére külön műhelyt és ahhoz kapcsolva lakásokat építettek. A két mestert elválasztották a lakóközösségtől. A műhelyek a férfiak találkozó helyeik lettek. (12. kép.) 1914-ben kérvényezte meg a tulajdonos, hogy a felsőbeledi (Oberbildein) Buja-majorban új cselédlakást építhessenek. A szombathelyi Megyei Levéltár szíves segítsége révén sikerült az erre vonatkozó leírást megkapnunk. A cselédlakást négy család részére tervezték, és pedig 2—2 család részére, közös konyhával. A lakás méretei 5 x 3,75 m (konyha), 6,4 x 4 m a szoba. Minden családnak külön kamrával, 2,42 x 375 m. A szobák nagysága az akkor előírt méreteket meghaladták, mivel alapfelületük 25,5 m'

2 volt. A szobákat, — és ez ebben az időben még a legnagyobb ritkaság volt, — deszkapadozattal és normális ablakokkal tervezték. A konyhákban minden család részére külön takaréktűzhelyet kívántak felállítani. Itt kell megjegyeznünk, hogy ezen a vidéken ekkor még alig volt parasztház takaréktűzhellyel, még a füstöskonyha volt az uralkodó. Az is új, hogy a konyhapadlót cement burkolólappal fedték be. A helységek magassága 3 m. Az épület végén iroda céljára külön szobát terveztek. Ebből később kocsislakás lett. Az épület valamennyi falát téglából tervezték, az előírt méretekben. Tetőzete cserépzsindely. (Szombathelyi járás főszolgabírójának iratai 1085/1914.) (alaprajz.) A buja-major új épületének közepén egy közös sütőkonyha áll, amely más majorokból teljesen ismeretlen. A kérvényben négy család részére épített lakást említenek, de ez a valóságban azt jelenti, hogy a sütőkonyha mindegyik oldalán 4—4-et terveztek és építettek. Ez megegyezik időben is az új béresházakkal. A századforduló után ugyanis teljesen elmaradt a négylakásos házak építése és az úgynevezett „soros"-házakat vezették be, amelyekben 8—10 lakás állt a béresek rendelkezésére. Ezt építették Pál-majorban is a sertésgondozóknak. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy néhány cselédbáz bemutatása nem az építészetkutatók igényeit szándékozik kielégíteni. Ezek csak ahhoz szolgáltatnak alapot, hogy a munkán belül lássuk, hogy úgynevezett modernizálás ellenére is, milyen tető volt a bentlakók feje felett. Téves lenne arrra gondolni, hogy ez a forma kizárólag csak egy nagybirtok tájra jellemző. Rendeletekből fakadóan egész Európában azonos nagybirtok-munkáslakások alakultak ki. Korok szerint változóan azonos formákat találtam Lengyelországban, Csehországban és a Németország északi részén levő uradalmakban. A törvény azt írta elő, hogy minden családnak egy lakást (szoba, konyha, kamra) kell biztosítani. A földtulajdonosok ezt megadták úgy, ahogy a legcélszerűbben lehetséges volt. Remélem, nem esik félreértés, ha megemlítem, hogy a hajdani délnyugat-Dunántúl kisparaszti lakossága is általában egy szoba, konyha, kamrás lakásban élt. Gyerekeik gyakran a padláson és az istállóban aludtak. Az egyetlen szoba nemcsak éjjeli szállásul szolgált. Mint egyetlen fűtött helyiség, télen munkahely is volt. Negatív minőségi különbség csak abban az időben állapítható meg, amikor a parasztfalvakban a kamrát is szobának alakították át és a füstös konyhából lakókonyhát csináltak úgy, hogy a pitvar falát lebontották. Azt is meg kell említenem, hogy hasonló módszerrel építették a 19. század második felében a gyárüzemek munkáslakásait is. A lodzi textilgyár műemlékvédelem alá került munkásházai ugyan emeletesek, de a mi béresházainkkal azonos beosztásúak. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a századvégi munkás tömeglakások Bécsben éppenúgy, mint Budapesten csak szobából és konyhából álltak, kamra nélkül és belső vízvezeték nélkül. 43