Gaál Károly: Kire marad a kisködmön? Adatok a burgenlandi uradalmi béresek elbeszélő kultúrájához (Szombathely, 1985)

BEVEZETÉS Az uradalmi cselédek életéről eddig megjelent legfontosabb leírások elsősorban a szociális helyzettel foglalkoztak és nem vizsgálták meg tudományos részletességgel sem a cseléd és munkaadó törvényeken alapuló kapcsolatát, sem a majorokban élő családok azon kultúráját, amelyik ezen az életformán belül a ma túléléséhez feltétlenül szükséges volt. Én a néprajztudományt a történettudomány egy részének tekintem, nem adatokat kerestem, hogy valamit bizonyítsak, hanem egy életforma kultúráját, amelyik saját magát bizonyítja. Eredményeim összességétől függetlenül ebben a munkámban kizárólag csak az uradalmi cselédek kommunikációs kultúrájával, illetve annak is csak egy részével, a prózában elbeszélt szövegekkel foglalkozom, azaz csak azt közlöm, amit egy személy kivételével adatközlőim nem nekem mondtak el, hanem (engem megtűrve) közös szórakozásaik alkalmával egymásnak elmondtak. Egy bizonyos életformát akarván megismerni, nem tematikus kutatást végeztem. Adataim éppen ezért nem a majorok lakóinak prózai elbeszélő költészetét adják vissza, hanem csak egy keresztmetszetet ad erről az anyagról. Az énekes-szokásanyagot, továbbá a dalolást általában és a zenét csak annyiban említem meg, amenynyiben a prózai szövegek elbeszélésének körülményeiben szerepet játszanak. Természetes, hogy a szociális helyzet, a társadalmi értékelés az anyagiaktól függetlenül már önmagában is komoly szerepet játszik egy közösség kultúrájának alakulásában. Erre még a későbbiekben lehetőségem lesz bővebben kitérni. Most csak annyit említek meg, hogy a béresek és családjaik kétségtelenül egy hagyományos közösséghez tartoznak, és kultúrájuk is egy, ugyan sok befolyás által érintett, de egy a történelmi események eredményeként kialakult társadalom jellegzetes, más közösségekével összehasonlítható, de nem azonosítható hagyományos kultúrája. Minden félreértést elkerülni akarván még egyszer hangsúlyozom, hogy munkámban kizárólag az emberi objektivitás lehetőségei szerint, minden összehasonlító értékelést mellőzve a fentebb említett témával kapcsolatban egy közösség hagyományos kultúrájával kívánok foglalkozni. Külön hangsúlyozom a közösség és a hagyományos kultúra kifejezéseket. A közösség mindig a közös érdekek, egy embercsoport hosszabb időn át tartó együttélése, sorsközössége során alakul ki. Az egyes személyek és családjaik egymással mindig kölcsönös függő viszonyban állnak. Együttélésük rendjét az írotfc, legtöbbször azonban a belső íratlan törvényekből kialakult szokásjog szabályozza. Akik ezeket a törvényeket nem tartják be, bizonyos formában mindig kizárják magukat a közösségből. Az íratlan törvények betartása, az együttélés normái a múltban is a kor igényének megfelelően lassabb vagy gyorsabb ütemben változtak, alakultak, de mindenkor megvoltak. A társadalom és gazdaságtörténeti események különböző faktoroktól függően egyes közösségeket feloszlathattak, mint ahogy ez ma már az uradalmak lakói esetében is megtörtént, de ugyanakkor új közösségek kialakulásához is vezethetnek.