Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)
KOVÁTS Tibor: Vastárgyak konzerválása és restaurálása
azonban a hazai vaskonzerválás megismeréséhez szükséges néhány további korszakot bemutatni. A Baky Győző, a Nemzeti Múzeum főrestaurátora (1943-1960) nevével fémjelzett korszakban a fémeket hevítéses módszerrel, illetve mechanikusan tisztították, majd parafinnal, cerezinnel, vonták be, illetve csersavas passziválást alkalmaztak. Ma már ezt a módszert nem alkalmazzuk, mert megzavarja a régészeti tárgyak esetén a fémanyagtani vizsgálatokat. A főrestaurátor a maga köré gyűjtött és kitanult restaurátor csapattal a vidéki múzeumok anyagát is konzerválta. Az 50-es évektől megindult a restaurátori alaptanfolyam. Itt neves művészettörténészek, etnográfusok, régészek és kémikusok is tartottak előadásokat. (Megay Géza miskolci restaurátor naplójából ismerjük. 4 ) Itt már a berlini iskola, Rathgen és Krefting módszereit is ismertették. (A külső és belső áramforrással történő elektrokémiai tisztítási módszert Krefting már 1926 óta művelte.) A következő korszakot a Központi Muzeológiai Technikai Csoport (KMTCS) tevékenysége jellemezte. Dr. Sláger Károlyné vegyész disszertációjában összefoglalja és áttekinthető módon fémenként elkülönítve ismerteti a hazai és nemzetközi konzerválási és restaurálási módszereket. Szalay Zoltán restaurátor és Szabó Zoltán vegyész munkássága révén, különböző alaptanfolyamok és laboratóriumi gyakorlatok létrehozásával a vidéki múzeumok fölzárkózását is lehetővé tették. A 1974-től számítjuk a „tudományos restaurálás" korszakát (ez Báthy Géza, a Nemzeti Múzeum főrestaurátorának kifejezése), amelyet az Múzeumi Restaurációs és Módszertani Központ, majd a Központi Múzeumi Igazgatóság Restaurátor Osztályának működése határozott meg. Megindult a hazai közép- és felsőfokú restaurátorképzés, s tudományos kutatások, vizsgálatok jellemzik ezt az időszakot. Az MRMK a magyar restaurálás kutató és oktató bázisa lett. Több nemzetközi konferenciát rendeztek, hogy a magyar restaurátorok is megismerhessék az újabb módszereket, technológiákat. Az intézmény hatékonyan részt vett a nemzetközi kapcsolatok kialakításában. Jelenleg a kutatásokat, a restaurátori felső és középszintű oktatást a Magyar Nemzeti Múzeum Műtárgyvédelmi Módszertani és Képzési Osztálya végzi a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel közösen. A konzervátori, restaurátori munka három fő részből áll: tisztítás, konzerválás, felületvédelem, illetve kiegészítés, ragasztás. A vas tisztítása történhet mechanikailag vibroiron, csiszolás, radírozás, ultrahang, stb. alkalmazásával. Megemlíteném a tűztisztítás reneszánszát: hidrogén áramban alacsonyabb hőfokon 600 C°-on 4 Kováts Tibor: A műtárgyvédelem és restaurálás történetéhez a miskolci múzeumban (1899-1999), In. HOM Évkönyv XXXVIII., 1331 -1338. p. a kútmederből, tengerből előkerült tárgyaknál alkalmazzák. 5 A kémiai tisztítás: savas, lúgos, komplexképzők, ioncserélő gyanták alkalmazása. Elektrokémiai tisztítás: külső áramforrással, illetve nélküle (Krefting-módszer) Klórtalanítás, passziválás - oxidáló anyagokkal, foszfátok, csersav, vizes diszperziós anyagok alkalmazása. Védőbevonatok alkalmazása: célja, hogy elzárja a tárgyat az oxigéntől, legyen átlátszó, vékony, visszaoldható, stb. Újabb gyakorlat szerint az ásatási fémeket nedvesen tartják, hűtik, és megfelelő inhibitorok alkalmazásával az oxidációt csökkentik a restaurálásig. Az eljárás lényege, hogy száradáskor a kikristályosodott talajban lévő só nem repeszti szét a leletet, illetve a karbonátosodás lehetőségét is kizárja. A köztéri vasplasztikák, szobrok, korpuszok, emlékművek, keresztek, stb. tartós konzerválása (lengyel módszer alapján) homokfúvás után horgany (cink) réteget porlasztanak a felületre. 6 A ragasztás és kiegészítés műgyantákkal történik. Védőbevonatok kialakítása: a megtisztított és konzervált felületet lezárják egy pórusmentes, a további oxidációt megelőző műanyag védőréteggel. A védőréteggel szemben támasztott követelmény, hogy átlátszó legyen, ne fényesedjen ki, ne takarja el plasztikai finomságait és bármikor eltávolítható legyen. A tárgyak végső esztétikai megjelenése függ a tárgy állapotától, korától, funkciójától, anyagától, stb. Másként kell megjeleníteni egy régészeti fémet, egy mezőgazdasági eszközt, vagy öntött vaskályhát, és másként egy csillogó páncélt, fegyvereket, iparművészeti tárgyakat. A dramatikus megjelenítést inkább kiállítási tárgyak esetén célszerű alkalmazni a miliő esztétikai követelménye érdekében. A csúcsok, az élek kiemelésével a mélyedések sötétben tartásával fokozni lehet a tárgy plaszticitását. Vigyázni kell azonban arra, hogy a tárgy mindvégig őrizze meg hiteles, néha méltóságteljes megjelenését, patináját. (Az ezüstösre indokolatlanul felpolírozott fémtárgy (pl. vasaló) még a műkereskedőnél is visszataszító.) Az állagvédelem három fontos szakasza: - Szakszerű bánásmód a kezelésig - A helyesen megválasztott kezelés - Szakszerű tárolás, raktározás, kiállítás rendezés, stb. - a tárgy utóélete. Raktározás: klimatizáció vasak esetében 20 C°, 40-50% relatív páratartalom. 7 Kiállítás során a festett vastárgyaknál a megvilágítás értéke maximum 150 lux lehet. Szükséges a raktárak szúrópróbasze5 Janeyn M. Cronyn: Régészeti leletek konzerválásának alapjai, Magyar Nemzeti Múzeum, 1970. 6 Báthy Géza: Lengyel módszer köztéri vasplasztikák konzerválására, In: HOM Közleményei 25., 96-97. p. 7 Járó Márta: Klimatizáció, világosítás, és raktározás múzeumokban. Általános egyetemi jegyzet, Budapest 1991.
