Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)

Szűcs Judit: „Egy kovács, nem kovács..." Csongrádi és szentesi kovács életrajzok és műhely leltárak

Visszatérve a két Tisza parti mezőváros ková­csaira, a 20. század elején statisztikák és egy alma­nach is hírt ad működésükről. Az 1930. évi országos statisztika szerint Szente­sen 1027, Csongrádon 646 önálló iparral foglalkozó személy van. 7 A magyar ipar 1931-ben készült al­manachja hasonló adatai szerint az 1886-ban alapí­tott szentesi ipartestületnek 1036 tagja volt, a har­madik legnépesebb ekkor is a kovácsoké volt 87 taggal, az 1890-ben alakult csongrádi ipartestület­nek 552 tagja volt. Az almanach a csongrádi ková­csok és a létszámnak a szakmák szerinti megoszlá­sát nem közli. Ugyanakkor 6 kovácsmester szere­pelteti magát a kötetben. 8 Az alábbiakban következik két csongrádi ko­vács élettörténete, majd egy napjainkban is aktív szentesi mester életrajza. Fekete László (1920-2006) 100-170 holdas gazda unokájaként, annak családjába született, az 1927­ben szétosztott birtokból apja 27 holdat kapott, 11 holdat szerzett hozzá. Az 1918 és 1930 között szü­letett 7 fiútestvérből négy fiú iparos, közülük csak adatközlőm lett kovács. László négy elemi iskolai osztály után két polgári iskolai osztályt végzett. Egy évre a paraszti gazdaságban maradt. De szere­tett barkácsolni. 1934-ben elment Hajdú István kovácshoz inasnak. Ha fiatal fiúként, majd legény­ként a városban tanult, majd dolgozott, akkor Su­rányi nagymama városi házában lakott. Mestere családtagként kezelte, nemcsak a műhelyben, ha­nem a paraszti gazdaságban is részt vett a munká­ban. Hajdúéknál a szakmának csak az alapfogásait tanulta meg. 1937-ben szabadulva, segédként helyben Kállai kovácsnál dolgozott 1938. február­tól júniusig. Közbevetett, a korra jellemző adatként említem, hogy az 1930-as években, emlékezete szerint, ha egy kovács és bognár együtt elkészített egy kocsit, akkor a bognáré lett 40-45 pengő, a kovácsnak anyagárban járt 40-45 pengő és munkadíjban szin­tén 40-45 pengő. Tehát a kocsi bekerülési árának egyharmada a bognáré, kétharmada a kovácsé lett. Kallaiéktól hívták haza a családi gazdaságba nyárra, hogy majd annyi pénzt kap, hogy ruhát tud venni magának. Három hónapi munka után szóba se került a fizetség. Közben Lőrincz kovács­nál is dolgozott, akinek a felesége besegített a ko­vácsmunkákba, ráverni is tudott. Majd elment H. Csukás Györgyi. Budapest , 2004., Öt Csongrád vármegyei árszabás szerepel a kötetben. - Kemecsi Lajos: Járműkészítő iparosok Észak-Dunántúlon. = Tanulmányok a kézműipar történetéből. Szerk. Csiffáry Gergely, Dóka Klára. Veszprém, 1999. 79-96. 7 Magyar Statisztikai Közlemények Új Sorozat. 1930. Budapest, 1934. 86., 172. 8 A magyar ipar almanachja. Szerk: Dr. Ladányi Miksa Buda­pest, 1931. 104-120., 227-229. A csongrádi iparosok közül fele akkora létszám mellett, háromszor annyian szerepeltetik ma­gukat, mint a szentesiek. Juhász Antal: A kézművesek, kisipa­rosok a helyi társadalomban. = Vándorutak - Múzeumi örök­ség. Szerk. Viga Gyula, Holló Szilvia Andrea, Cs. Schwalm Edit. Budapest, 2003. Juhász Antal összegzi a megye városai iparosai létszámának változását más megyék hasonló adataival is össze­vetve. Kecskemétre Garaczi János jó nevű, arany koszorús mesterhez. Ebben a műhelyben 13 segédet és 3 ipari tanulót foglalkoztattak. Itt a szerszámok né­met neveit használták. Ő, míg Csongrádon heti 4 pengőért dolgozott, új helyén heti 8 pengőt és teljes ellátást kapott. Később 10 pengő heti fizetést, igé­nyesebb munkákért 12 pengőt is kapott. Kecske­méti tartózkodási idején végezte el a lópatkoló tanfolyamot. Ez szombati és vasárnapi elfoglaltsá­got jelentett. A tanfolyamon a város lovait patkol­ták, kijártak a bugaci pusztára is külföldiek fiákereit és homokfutóit javítani. Tanult is, jól kere­sett, szép ruhákat vásárolt magának. Külső megje­lenésében városi polgár lett. 1938 augusztusától 1939. októberéig dolgozott Kecskeméten. Újból hívták vissza, hazajött. (Pedig tudta, hogy a család tőle kovácsként ingyenmunkát vár, ugyanakkor, mivel nem a családi földet műveli, földet nem fog örökölni.) Itthon a Szlapák műhelyt a mester özvegyétől felesbe vette ki 1939-től 1941­ig. A család ingyen dolgoztatott vele, ebbe a hely­zetbe teljesen elszegényedett. 1941-ben felment a pesti Lantpert Fegyver és Fémárugyára kőbányai telepére, itt kádüzem működött. Ebben a 7000 főt foglalkoztató üzemben kezdett dolgozni. ívhegesz­tő tanfolyamot indítottak, ő is jelentkezett. Ez 8 óra munka után 6 hétig napi nyolc óra tanulást jelen­tett. A tanfolyamot elvégezte. Erről a munkahelyé­ről vonult be katonának. 1940-ben, 1941-ben is hív­ták haza aratni, a korábbiakból tanulva nem hitt az ígéreteknek, nem jött haza. Szerette a pesti mun­kát, az üzemben a kor színvonalán modern présgé­peket, villanyhegesztőket használtak. Ebből Csongrádon semmit sem látott. Szeretett itt dol­gozni, sokat tanult, sokat tapasztalt. A behívóját 1941 októberében kapta meg. Fel­mentették volna a fegyvergyári munka miatt, de ő katona akart lenni. (Ekkor még csak 21-22 éves fiatalember volt.) 1941. októberétől 1948. szeptem­beréig katona, majd hadifogoly volt. Hadifogoly­ként a szakmai végzettségeivel, tapasztalataival, azok hasznosításával Szovjetunióban kiváltságos helyzetbe hozta magát. A Kijevhez közeli lágeren kívül ívhegesztőként, majd gázcső hegesztőként dolgozott, kétszeres ellátásban részesült. Hazatérve önálló iparos akart lenni, de ez nem sikerült. Édesapja 39 hold földdel, 1 artézi kúttal (ennek bekerülési értéke 10 hold föld és egy tanya ára volt) 8 gyermekkel kuláklistára került. Kulák­nak számított annak ellenére is, hogy az ő nevén nem volt föld. 1951 szeptemberéig Hajdú Józsefnél, mesterénél dolgozott felesként. Innen hívták be fiatal házasként 1951. szeptember 3-án munkaszol­gálatra. Székesfehérvár mellett, Tácon ingyen­munkásként építette társaival a laktanyát, építették újra a repülőtér hangárait. Szovjetunióban, köze­lebbről Ukrajnában szerzett ismereteivel közép­szintű vezetői beosztásba került rövidesen. Munkaszolgálatból hazatérve sem válthatott ipart. A BELSPED elnevezésű szállítási vállalatnál

Next

/
Oldalképek
Tartalom