Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)
Sz. TÓTH Judit: Vasművesség és népművészet
Lássuk először a tárgyak korábbi rétegét, melyeket céhes kovácsmesterek, ritkábban cigánykovácsok készítettek más mesteremberek, illetve a paraszti gazdaság és háztartás számára. Ezen eszközöknek az optimális munkavégzést segítendő, elsősorban célszerűnek kellett lenniük. Ezt a célt szolgálta a szerszámok évszázadok során kialakult formája. A céhszabályzatok előírták, hogy a kovácsoknak mely eszközöket kell mesterremekként előállítaniuk. A 17. század közepén Kecskeméten „egy öreg Fejszét, egy Fü vágó kaszát, egy Ásót, és egy kapát. .. " 6 Ezek még díszítetlenek voltak. A későbbi, 18-19. századi eszközök között már sok a díszített, beütéses mintájú, nagyobb felületű darab esetében a névbetűs, évszámos. Nagy számuk igazolja, hogy a díszített darabokra is volt kereslet. A köz- és magángyűjtemények vas szerszámai a céhes hagyományok őrzői vagy tovább vivői. A díszítmény a mesterjegyből vagy amellett fejlődött, a poncolt mintázat sokszor a mesterjegy mellett szerepel. Példaként bemutathatok a különböző mesterségek díszített szerszámai: fejszék, szekercék, szaluk, csákányok, dongahúzók, bárdok. Ritka darab az a hajószeg-verő kalapács, melynek fejét a hosszú, lapos felületén végigfutó rozmaringos, csillagos beütéses minta díszíti. A kovácsszerszámokon nincs díszíthető felület. Kivételek a korábbi egyenes oldalú, nagyobb méretű üllők, melyek oldalát díszíthették: a Kossuth Múzeumban őrzött ceglédi üllőt például íves mintázóvassal beütött, az ívek variálásával kialakított virág-motívumokkal és évszámmal (1. kép). 1. kép Kovácsüllő. 1830 Cegléd (Kossuth Múzeum) A 19. század folyamán a parasztgazdaságok munkaeszközein is gyakoribbá válik, és a tárgytípus adta lehetőségeken belül növekszik a díszített felület. A 19. század közepén a kunmadarasi kovácscéh előírása szerint „a kovács remeklése egy szénavágó, egy ácsfejsze, egy vastengelyes muter es kocsi eleje". Ezeken már díszítmények is voltak, s a mester számára ezután a tárgy lényegéhez hozzá tartozott, hogy díszítő motívumokat is ütött rájuk 7 : a nádaratás szerszámaira, a nádvágókra, tolókaszák6 HORNYIK János: Kecskemét város története oklevéltárral. II. Kecskemét, 1861. 303. 7 BELLON Tibor i.m. 161. ra. A legnagyobb számban előforduló szénavágók, szárvágók, díszes vasalt kocsik bizonyára céhes hagyományokat folytattak. Ritkábban, de került díszítmény a kaszaüllőre, ortókapára, a baltás szőlőmetszőkre. A nagy számban megőrzött szénavágók valóságos kovács-remekek. A hosszú lapos szár viszonylag nagy felületet adott a beütött díszítményre, a szélek sormintáira és feliratra (évszám, monogram). Végének kétágú éle gyakran tulipán vagy levél alakú, taposója pedig változatos, hullámos, csigavonalas megformálású. Korai az évszám rajtuk (az 1700-as évek második fele: Nagykőrösön 1786-os, Túr kévén és Makón 1788-as datálásút őriznek), s mint nagy értéket képviselő tárgyak, gyakran közös használatban voltak. Ezt az eszközt később sem szorította ki gyári termék, hanem a helyi kovácsmesterek, olykor vasgyári munkások készítették. A kovácsoltvas szerszámokon és a paraszti gazdaság munkaeszközein is azonos díszítési technikával és mintakinccsel találkozunk. A díszítés a tárgy rendeltetését figyelembe véve a vas megmunkálhatóságából, a mesterség sajátosságaiból fakad. Legáltalánosabb a poncolás. A beütött díszítmények a legegyszerűbb elemekből építkeznek (pont, vonal, körív, csillag), a felülethez igazodnak és a rendeltetéstől függően rendeződnek - az él által meghatározott kompozíciókba. 8 Leginkább keskeny, hosszanti irányban futó ismétlődő sormintázat van az eszköz éllel szembeni, vastagabb szélén, ahol nincs kopásnak kitéve. Az elvágókkal, pontozóvasakkal a felületbe mélyített pontok, csillagpontok, egyenesek és ívek képezik a minták alapját, alapvetően geometriai formációkat vagy változatos szegélydíszt. De ugyanezen eszközök használatával készültek a stilizált növényi ábrázolások: négy körív különféle beütésével alakított mestere tulipánt, rózsát, gránátalmát. (2. kép) Előfordul az életfa-motívum, a cserépből kinövő virág, a rozmaring, illetve szív, kereszt, madár, kígyó, névbetűk és évszámok. 2. kép Bognárbalta gránátalmás díszítménye. 19. sz. eleje, Ikervár (Vas megye népművészete. Nagy Z. 1996. 218. nyomán) 8 BELLON Tibori, m. 170.
