Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)

HORVÁTH Antónia - TEREI György: Kána falu vasleletei

számol a gömbös és ellenzőlemezes példányok megjelenésével, és a 13. század elejére-közepére teszi a tarajos sarkantyúk első darabjait hazánkban, mint Alexrader Ruttkay datálását, aki az előbb említett típusokat későbbre teszi. (KOVÁCS 2003, 369-370.) A falu területéről előkerülő 17 sarkantyú azonban soknak számít a magyarországi Árpád-kori falvak leletanyagában, hiszen eddig csak Hejőkeresztúr-Vizekközén (WOLF 1997.) került elő hasonló számban. A fegyverek, és fegyverzethez köthető tárgyak nagy száma Kánán több kérdést is felvet. Nem szándékozunk jelen munkánkban azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy milyen társadalmi összetételre utalhat a nagy számú fegyverlelet egy Árpád-kori faluban. A fegyverek ekkora mennyisége általánosnak mondható, csak az értéke miatt nem találunk ennyit falvainkban, mert menekítik, vagy átalakítják, és az az egy-két eset, amikor nagyobb számban kerülnek elő, kivételnek számít? Vagy az-e a tényleges kép, hogy kevés fegyver, vagy fegyverzetnek számító tárgy volt, és azokat a településeket kell részletesen megvizsgálni, ahol nagyszámban kerülnek elő? Köthetünk-e valamilyen külön funkciót magához a településhez? Mindenképpen kérdés az, hogy ezek a tárgyak mennyire lehetnek a gazdagság fokmérői. Kána esetén az egyéb leletek is éreztetnek egyfajta jólétet, a sarkantyúknak, esetleg a parasztkéseknek, kardoknak lehetett-e egy a harchoz szükséges eszközön kívüli funkciója is? A falu területén előkerült vastárgyak közül különleges leletnek számít az a teljes épségében megmaradt jégsarkantyú (14. kép) (jégpatkó, hágóvas), melynek az Árpád-kori falusi leletanyagban nem találtuk párhuzamát. A későközépkor folyamán számuk megnő (pl.: Ozora, Gyimrót-Sebes-Tag) (GERE 2003, 120., MÜLLER 1974, 67), majd az újkorban teljesen elterjedte vált. A falu területéről nagymennyiségű vágóeszköz került elő, leggyakoribb tárgytípus a kés (15. kép). Számuk száznál is több, melybe beletartoznak a kisebb töredékek és pengék is. Míg a későközépkori nyéllapos késtípusról Holl Imre kimerítő összefoglalást adott (HOLL-PARÁDI 1982, 68-78.), addig az Árpád-korra jellemző nyéltüskés típusról ilyen munka még nem született. A legkisebb példányok 5-10 cm-es pengehosszúak. Az átlag pengehosszt 12-15 cm körül határozhatjuk meg. 9 14. kép 15. kép Koporsó-, láda-, és egyéb vasalások, valamint 3 darab lemez került elő (16. kép). Ez utóbbinak pontos meghatározása azért problematikus, mert nem sírban, hanem a temetőtől messzebb egy gödörben találtuk meg mindhárom darabot. A koporsó vasalás meghatározást ennek ellenére azért nem lehet teljesen elvetni, mert a 13. századtól temetőinkben egyre gyakoribban figyelhetünk meg ilyen tárgyakat. A csólyosi kun sírlelet koporsóvasalásaihoz (PÁLÓCZI-HORVÁTH 1969, 128-129.) hasonlít. Müller Róbert hívta fel a figyelmet arra, hogy az Árpád-kor végén megjelenő tárgytípust korábban gyakran használták ládákhoz, és csak akkor használták koporsókhoz, amikor teljesen elterjedt a mindennapokban. (MÜLLER 1975, 72-73.) így pedig elképzelhetőnek tarthatjuk, hogy a másutt a 13-