Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)

HORVÁTH Antónia - TEREI György: Kána falu vasleletei

A parasztkésekhez szervesen hozzátartoznak a késtokmerevítések (12. kép 4-7.), melynek feladata a hajlékony anyagból (bőr, textil) készült tokok kifeszítésére, merevítésére szolgált, valamint, hogy a kés hegye ne sértse meg az anyagot. Adrian A drei Rusu véleménye szerint a nagyméretű késeknek csak akkor érvényesül a fegyver mivolta, ha azt a derékszíjra lehet függeszteni, és maguknál tarthatták a férfiak. (RUSU 2005, 15.) A szakirodalom korábban sok esetben tévesen értelmezte, vagy nem ismerte fel valódi funkcióját, gyakran meghatározása mérlegkar, vagy azonosíthatatlan tárgy. (RUSU 2005, 19.) A kánai késtokmerevítések szerkezetileg és a nagyságot tekintve egymással hasonló képet mutatnak. Általában négyzetes keresztmetszetűek, néhány esetben figyelhető meg a kör vagy a téglalap keresztmetszet. Az alsó, baltás része mindegyik esetben hasonló kialakítású, ebbe csúszott be a kés hegye. Méret szerint megvizsgálva elmondhatjuk, hogy 16-22 cm hosszúak, tehát ekkora, vagy kicsivel nagyobb pengehosszal rendelkező kést tarthattak benne. A tárgy az Árpád-kori falusi leletanyagban nem túl gyakori, főleg várak leletanyagában jellemzőbb. Parádi Nándor az 1980-as évek elején a kácsi vár ásatásáról publikál egyet. Akkor ő úgy fogalmaz: "Ez a tárgy a régészeti emlékanyagban kevéssé ismert." (PARÁDI 1982, 19.) A Kárpát-medence más területén is ismert ez a tárgytípus. Ruttkay összefoglalásában (RUTTKAY 1976, 295297.) A2-es típusa található meg Kánán. A legutóbb Adrian Adrei Rusu értekezett a parasztkésekkel együtt a késtokmerevítésekről. (RUSU 2005, 20.) A késtokmerevítő nagyszámú megléte mindenképpen több kérdést is felvet. A fegyver jellegű tárgy ilyen nagy számban falusi környezetben mindenképpen szokatlan a 12-13. században. Nehéz azonban arra választ adni, hogy feltételezhetünk-e egy harci eseményekben jártas csoportot, vagy csak a korszakban megjelenő "késhordási divatot" vették át. Úgy gondoljuk, hogy a lelet ritkasága nem csak funkciójából adódhat, hanem előállításának költségessége miatt is. Kérdéses, hogy a mi esetünkben a 6 darab egy gazdagabb csoport képét erősítheti-e, vagy egy általános szokás volt, csak nem maradt ránk régészeti leletekben. A feltárás során 17 sarkantyút (13. kép) találtunk, főként tüskés típusból (13. kép 1-10.), de két esetben tarajos (13. kép 11-12.) változatban is. A sarkantyúk faluban történő előfordulása nem ritka a Kárpát-medencében. Ha a teljesség igénye nélkül nézzük végig az Árpád-kori településekről előkerült sarkantyúkat, találunk Fodor István Szabolcskisfaludi (FODOR 19775, 181.) ásatásán mindkét típusból, a tüskés példányból két fajtát is. Wolf Mária hejőkeresztúri ásatásán (WOLF 1997.) is a korszakra jellemző típus nagydarab számban került elő. Határainkon kívül Györfi Zalán szedte össze az erdélyi 13-15. századi tarajos sarkantyúkatíGYÖRFI 2006.). Gyűjtéséből kiderül, hogy a 66 sarkantyú nagy része bizonyíthatóan faluásatásból került elő, és a bizonytalan lelőhelyek esetén is több esetben kell ezt feltételezni. Tehát elvethető az a toposz, hogy a sarkantyú egy olyan, a fegyverzethez tartozó tárgytípus, mely csak a várak leletanyagában kerül elő. 13. kép A különböző szerzők (KOVÁCS 2003, 369., RUTTKAY 1976, 344-352.) a különböző kialakítású, díszítésű sarkantyúkat, különböző időintervallumokhoz kötik. A 12. század közepére tehető a tüske alatt ellenzőlemezzel, illetve gömböcskével ellátott darab. Kánán a leggyakoribb a négyzetes átmetszetű tüske volt, ezen kívül négy gömbös, és két ellenzőlemezes típusú is előfordult. A feltárás tapasztalatai alapján inkább használhatjuk Kovács László korszakolását, aki a 12. század közepétől