Nagy Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai.Ttudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. (Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 2006)

VI. Visszatekintés A Batthyány kastély évszázados kincsei című időszaki kiállításra - SOMOGYI GYŐZŐ A Batthyány bandérium

SOMOGYI GYŐZŐ A BATTHYÁNY BANDÉRIUM A bandérium A „bandérium" sző a gót „bandwo" - zászló - szóból ered, és hasonló jelentéssel került a latin, majd az újlatin nyelvekbe. Mint katonai szakkifejezés, a korai középkorban olyan lovascsapatot jelentett, amely megkülönböztető zászlóval rendelkezik. Az Árpád-kor magyar hadseregében a megyék és a főméltóságok - a zászlósurak - által kiállított, változó létszámú csapategységet nevezték bandériumnak. Az elnevezés egészen a nemesi hadkötelezettség megszűntéig, a XIX. század elejéig fennmaradt. A XVII. században a tőreik hódítás a Magyar Királyság területét a Dunántúlon a Rába vonaláig szorította vissza. A Rába és az osztrák tartományok közötti keskeny sávot, Mosón, Sopron, Vas, illetve Zala megye részeit a császári kormányzat az örökös tartományok és Bécs védőzónájának tekintette. A magyarság számára azonban az ország maradéka volt. A területet északról délre haladva négy nagybirtokos család uralta: az Eszterházyak, a Nádasdyak, a Batthyányak. és a Zrínyiek. E családok saját birtokaikat is védték, de főispáni, főkapitányi címeik által felelősek is voltak egy-egy terület védelméért. Vezették a megyei nemesi felkelést, a várakat őrséggel látták el - ebben a bécsi Haditanács és a mögöttük fekvő osztrák tartomány segítséget adott -, és egy kis magánhadsereget is fenntartottak. Ez utóbbit nevezték udvari hadnak, seregnek vagy bandériumnak. Magyar nyelvű szövegben mindig a magyar,,sereghad" kifejezés szerepel. A Batthyány Bandérium A XVII. század meghatározó hadvezérei és politikusai I. és II. Batthyány Ádám (1609-1659 és 1662-1703) voltak. Az itt tárgyalt Batthyány Bandérium az ő nevükhöz fűződik. Mint Vas megye főispánjai, és Dunántúli Főkapitányok részt vettek az l650-l660-as évek tőreik háborúiban, illetve az 1683-tól kezdődő felszabadító harcokban éppúgy, mint a fegyveres békeévek portyáiban. Fizették és hajdúszabadsággal, földbirtokkal látták el Körmend, Németújvár és a kisebb erődök őrségeit. Udvari seregeik - amely kizárólag lovasokból állott - tizedekre oszlott. A nekik szolgáló familiáris nemesek és 2-3 szolgálójuk alkotott egy szert, s a szerek alkották a tizedeket. Tíz-tizenőt tizedből állt egy zászló - „kométa"- élén egy hadnaggyal. 1651-ben az udvari sereg három egységet számlált. Az első volt az úr „kornétája", benne többek között öt inasa, 13 lovásza és három lovászmestere. A másodikat Palotai Miklós udvari hadnagy vezette, a harmadikat pedig, a „házi uraimék" azaz a familiáris nemesek egyike, Pethő Miklós. Az udvari hadban nemesek és közrendűek egyaránt szolgáltak. A századnak megfelelő, „kornéta" több hadnagyságból állt, ezek létszáma körülbelül 50 fő volt. Egy korábbi adat szerint - 1640 körül - Fáncsy Pál, Niczky Boldizsár és Palonyai István hadnagysága szederjes és kék, Teveli István és Hertelendy Ádám hadnagysága zöld és szederjes, Vadas Istváné szederjes, Palásti Péteré világoszöld, Ságodi Istváné sötétzöld, Salamon Ferencé vörös és kék posztó egyenruhát hordott. A főlegények és a tisztek más színeket viseltek. Egy Cseh Máté nevű tiszt hagyatéki leltárában, 1651-ben például kék. mente, fehér dolmány, fehér tarsoly és szederjes - lila - nadrág szerepelt. Az egyenruha színek nem voltak állandóak. Ha elkoptak, az egész csapat esetleg egészen más színű posztót kapott. A XVII. század egész Európában az állandó hadsereg és az egyenruhák lassú kialakulásának ideje. A fejlődés irányát ismerve, magyar párhuzamok alapján valószínűsíthető, hogy az 1680-as évekre az egész bandérium öltözete egységessé vált. a Batthyányak kék-sárga színeiben. Az abaposztó köpeny vörös vagy fehér volt. Az udvari had fegyverzetére nézve csak részletadatainak vannak, ezek szablyát és szablyatarsolyt említenek. Ismerjük viszont az Eszterházy Bandériumot 1683-ból. Ekkor a három Eszterházy lovasszázadból az egyik kopjával és szablyával, a másik karabéllyal és szablyával, a harmadik, a nemesi kompánia szablyával és pár pisztollyal volt felszerelve. A tisztek rangjelzésül buzogányt hordtak. Hasonló lehetett a Batthyány Bandérium fegyverzete, ezt támasztja alá a Batthyány II. Ádámot ábrázoló képek hátterében látható katonaság formája is. Batthyány zászló A zászló fontosságát mutatja, hogy magát a csapatot is így nevezték. E kor magyar hadizászlói között megkülönböztették a parancsnok személyét jelképező, címerével díszített jelzászlót, a nagyobb hadsereg élén álló főzászlót és a századzászlót, azaz normál lovas zászlót, amelyet egyszerűen zászlónak neveztek. Ez. körülbelül 1x2 méteres fecskefarkúra szabott selyem volt, festve, arany paszományszegéssel, rajttal és 2 bojttal, 3 méteres festett rúdon. Vele azonos színű és mintázatú kornéta - körülbelül 70x70 cm harsonazászló - és két üstdobzászló. Ezek együtt képezték a kornétának is nevezett lovassági alapegység, a század jelvényeit. A zászlótartó e korban a hadnagy után következő tiszti rang volt. Mivel jobb kezével a combja mellé támasztott zászlórudat, baljával kantárszárat fogta, a csatában fegyvert használni nem tudott, ezért két vigyázót vagy zászlóőrt rendeltek mellé. A tekintélyes méretű zászló hordozása, különösen szélben, komoly fizikai teljesítmény volt, ezért zászlótartónak mindig erős embert választottak. Magyar szokás szerint a zászlós sarkantyú nélkül lovagolt, jeléül annak, hogy nem menekülhet. A zászló - vagy a kornéta és az üstdobok - elvesztése nagy szégyen volt, ezért az egész csapat óvta, védelmezte. Amikor a Batthyány Bandérium az erdélyiekkel vívott raka-