Nagy Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai.Ttudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. (Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 2006)

V. A körmendi Batthyány kastély kutatásának eredményei és hasznosítási lehetőségei - FARKAS JÓZSEF A Batthyányak évszázadai című konferencián elhangzott előadásokhoz fűzött észrevételeim

FARKAS JÓZSEF A BATTHYÁNYAK ÉVSZÁZADAI CÍMŰ KONFERENCIÁN ELHANGZOTT ELŐADÁSOKHOZ FŰZÖTT ÉSZREVÉTELEIM Bajzik Zsolt, a levéltár sorsáról szóló előadásában az 1945-ös eseményeket megszállásként és felszabadulásként is aposztrofálta. Esetleg az utóbbit korabeli forrásokból idézte? Véleményem szerint, a feltárt történelmi események tükrében, a Batthyány család esetében a „felszabadulás" kifejezés nem összeegyeztethető. Megjegyzem, a fentiekben említett megnevezést maguk a megszállók sem használták, kizárólag „legyőzést" és megszállást hangoztattak. A felszabadítás csak a hazai túllihegők kedvenc szóhasználata volt. Továbbá, kifogásoltam azt - igaz korabeli forrásra hivatkozott a kutató -, hogy a kastély fosztogatásában a cigányok, s külön kiemelve a berki romák vettek részt. Észrevételemben jeleztem, hogy ekkoron csak Alsóberki falu volt a cigányok telephelye, s az ott élők erkölcse semmivel sem volt alantasabb, mint bárki másé, kik a zűrzavaros helyzetet kihasználták. Éppen ezért nem tartom helyénvalónak az említett közösség kiemelését. Személyes élményeimmel tudom kiegészíteni a pusztulástörténetről szóló tanulmányokat. Körmenden három családnál is láttam a hercegi kastélyból származó bútorokat, két esetben ülőgarnitúrát, egy helyen pedig különleges kivitelezésű sarokvitrint. Mielőtt bárkit is meggyanúsítanánk, le kell szögezni, hogy e bútorok sorsának külön történelme van. Sok esetben az értékes műbútorokat az orosz tisztek szállították egykori körmendi szálláshelyeikre. Hozták-vitték őket, és végül távozásukkor valahol sorsukra hagyták. Ezen esetekben természetesen nem beszélhetünk fosztogatásból eredő tulajdonlásról. Két esetben viszont tanúsíthatom, hogy műkereskedőnek adták el e bútorokat. Sajnos, hasonló tapasztalatokról tudok beszámolni a hercegi könyvtár esetében is. Olyan polcokon volt alkalmam látni a Batthyány könyvtárból származó könyveket, ahova kétséges, hogy családi örökségként kerültek. Fontosnak tartottam megjegyezni, hogy Kőszegi János és dr. Kevey István nem csupán a levéltár megmentése érdekében fejtette ki áldásos tevékenységét, hanem másutt is jeleskedett. Többek között Kőszegi János körmendi igazgató-tanítónak, költőnek és publicistának köszönhető, hogy megakadályozta a körmendi leventék szervezett nyugatra szállítását. Ezt mint leventeparancsnok tagadta meg, vállalva a következményeket. A gyökeret verő új rendszer, a megerősödő kommunista hatalom munkájuk „jutalmaként", Kőszegi Jánost nyugdíjazás nélkül rúgta ki állásából, dr. Kevey Istvánt pedig internálták. A körmendi Batthyány kincsek fosztogatása kapcsán nem esett szó az április elején Körmendre delegált két pártküldött, Radies József (Ferenc?) és Kozári Lajos ténykedéséről. Radies - aki nyár elejére eltűnt Körmendről - feltehetően saját érdekében munkálkodott. Még a megszállóknak is szemet szúrt működése, nem véletlenül nyomoztattak utána. Érdemes lenne kikutatni Radies további sorsát, reménykedve abban, hogy az eltűnt Batthyány értékek valamelyikének nyomára bukkanhatunk! Kozári körmendi tevékenysége kapcsán felvetődik bennünk a kérdés, hog)' vajon milyen szakmai háttérrel rendelkezett? Ismeretes több, a levéltári anyagok ügyében az alispánnak küldött jelentése, melyek bizonyítják, hogy értesült a budapesti két levéltári megbízott körmendi szemléjéről. Azonban munkájuk eredményéről mit sem tudott, sőt, Kőszegi János és dr. Kevey levéltármentő akcióiról sem hallott! Vajon miben nyilvánult meg értékmentő tevékenysége, szakmai hitelessége? A kastély gyűjteményeire vonatkozó előadásokban sok szó esett az 1945-ös pusztulásról, de sehol, senki nem említette, hogy volt egy 1919 is hazánkban. E sötét korszak, ugyancsak jelentős károkat okozhatott, bár ezt senki fel nem mérte. Esetleg valahol a levéltárak polcain porosodik valahol a kommün bukása utáni kárfelmérés leírása, melyet fel kellene dolgozni. Ugyanis, a következő tényeket ismerjük a korabeli sajtóból és egyéb iratokból: Körmenden, a forradalom kitörése után Varga István szombathelyi szociáldemokrata vezetőt bízták meg a főjegyzői teendőkkel, miután a hercegi család elhagyta Körmendet és a közigazgatás is új útra tért. Ez a becsületes ember elrendelte a körmendi és az ivánci kastélyok bezárását, s a kulcsokat a volt főszolgabírósági páncélszekrényben helyezte el, s azt senkinek ki nem adta. Helyettese, Szabados Ferenc körmendi lakos volt, aki később városbíróvá lépett elő. Ugyancsak emlékezetes szerepet játszott Körmend életében Czvitecz Jenő „elvtárs", akinek radikális lépései következményeként hárman haltak meg. Varga István lojalitását nem nézték jó szemmel, s a helyére hamarosan Budapestről Nagy Jenő pártmegbízott érkezett. Nagy Jenő nem volt válogatós sem eszközeiben, sem módszereiben. Magával hozta népes családját és oldalági pereputtyát, akikből politikai nyomozókat kreált. Beköltöztek a kastélyba és lefoglalták a hercegi berendezést. Elképzelhető, mi maradhatott utánuk! A történet teljessége érdekében el kell mondani, hogy a kommün bukása után viharosan távoztak Körmendről, s bizony nem üres kézzel. A kastélyból sok holmit vittek magukkal. Ahogy ismeretlen számunkra a megdézsmált javak sorsa, ugyanúgy nem tudjuk, hogy vajon a tötvény szigora utolérte-e őket? Egyik helyi kiszolgálójuk, Szén István direktóriumi vezető volt, aki részt vett másodmagával az ivánci kastély felnyitásában és az ottani fosztogatásban. Később tettéért a bíróság előtt kellett felelnie. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy milyen ítéletek születtek abban az időben! Czivetz Jenőt a három agyonlőtt körmendiért csupán 10 hónapra ítélték! Ezen kis kitérőt azért tettem, hogy emlékeztessek arra, hogy a körmendi kastélyban felhalmozott hatalmas érték sorsa szempontjából az 1919-es események figyelmeztető jelek voltak. Csak azért nem vált véglegessé és végzetessé, mert maga a fosztogató rendszer sem volt hosszú életű. Később, az 1945 utáni állapotok magukért beszéltek, melyek lesújtó következményei világosan kitűntek a háromnapos konferencia témáiból. Zimányi Vera professzorasszony előadását csak azzal egészítettem ki, hogy a magyar nyelv elterjedésének érde-