Nagy Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai.Ttudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. (Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 2006)

IV. A körmendi Batthyány Hercegi Levéltár és a várkastély gyűjteményei - KOVÁCS S. TIBOR A Batthyány-Strattmann gyűjtemény oszmán-török fegyverei

gon ékkövekkel, zafír, rubin és smaragdokkal berakva. Úgy szinte ékkövekkel a markolaton is. Az ékkövek összes száma 229 darab. Időkor XVII. század. '

Sí A fentiekhez hasonló török szablyák a XVII. század végén nagy számban készültek Konstantinápolyban. A Magyar Nemzeti Múzeum is őriz egy ehhez hasonló, XVII. század végén készült török szablyát.

3

' A Batthyány-Strattmann gyűjtemény török kardjai zömében a XVII. század második felében készültek.

35 A leírtak jól igazolják, hogy a fegyvergyűjtemény oszmán-török műtárgyainak jó része a török alóli felszabadító háboaik során (1683-1699) hadizsákmányként, Batthyány II. Ádám idején került a család tulajdonába. A török tőrök előfordulnak általában ívelt, ritkábban egyenes pengével is. A XVI. században igen népszerű az a változat, ahol a markolatgomb nyomottgömb formájú, vagy karéjos szélű, míg a lefelé hajló keresztvasszárak sárkányfejet formáznak. Igen népszerűek díszfegyver kivitelben is, amelyeknél a műtárgyat aranyozott ezüst, vagy arany borítja és felülete türkizekkel, smaragdokkal és rubinokkal kirakott. A XVII. század közepétől nagy számban készülnek azok a török tőrök, amelyek a „kama'' típust képviselik, azaz szögletes, négyzet formájú markolatgombbal rendelkeznek. Előfordulnak széles pengéjű kések is rozmáragyarból készített markolattal és ezüstveretes hüvellyel. A XVII. század végétől a Balkán-félszigeten népszerűek lesznek a bóbitás madárfejet formázó markolattal készülő, átlag 30 cm hosszúságú kések is.

36 A Batthyány-gyűjtemény török késeinek és tőreinek a legszebb darabjait bemutatták az 1896-os millenniumi kiállításon. A 2664. számú XVII. századi tőr jellegzetessége a tulipánokkal díszített ezüstveretes hüvely, valamint a sárgarézcsillagokkal kivert penge. Hasonló darabokat a karlsruhe-i nagyhercegi gyűjteményben őriznek.

37 A 3390. számú tőr érdekessége a „kama"-formájú szarumarkolat, a niellós ezüstveretekkel ékesített nagy ezüst gömbben végződő hüvely. A tok hátán arab írásos felirat és az 1062-es évszám látható, amely szerint ezt a tőrt 1651. december 14. és 1652. december 1. között készítették.

38 Az. íj régóta jelen volt a török fegyverek között, mind harci, mind sporteszközként. Szinte mindegyik szultán lelkesen gyakorolta az íjászatot, a szultán halálát egy kettétört íj jelképezte.

39 A török íjak az összetett, reflexíjak családjába sorolhatóak be, és ennek legfejlettebb változatát, a tömörcsontvéges típust képviselik. Az íjat használat előtt legalább egy évig pihentették. Az íj magja többféle fából készülhetett, de 5. kép. (X. tábla i. kép) Festéssel ékesített összetett török reflexíj, XVII. század leggyakoribb a juhar vagy jávorfa. A ,,C-formájú felajzatlan íj külső felületére bivalyszarvból készült szarucsíkot ragasztottak, míg belülre zsírtalanított - ugyancsak bivaly - lábszárinak kerültek. A ragasztáshoz, rendkívül tartós halenyvet használtak. Az íj mindkét végén lévő íjkarok tömör csontból vannak kifaragva. Az íj belső felületét nyírfakéreggel és pergamennel borítják be és aranylakk festéssel ékesítik.

1(1 A nyílvessző heggyel ellentétes végén található egy ovális mély bevágás, amely segítségével a húrt a lövés előtt ide illesztették. Ennél a résznél a nyílvessző fája erőteljesen megkeskenyedik. A hasíték előtt fehér és piros festésű alapon találhatóak az ún. kormánytollak, amelyek a nyílvessző röptét stabilizálják. Itt három - általában ragadozó madár - tollat találunk, amelyek egyenként 120 fokos szöget zárnak be egymással. A nyílvesszők egy részét aranyozott festés is díszíti. Az íjászathoz a töröké)k szívesen használtak íjászgyűrűket.

41 A szultáni példányok gyakran aranyból vagy nefritből készültek, míg az egyszerűbb darabok bronzból, vagy gyöngyházból voltak. Az íjászat gyakorlásának a legfontosabb színtere Isztambulban az Aranyszarvöböl északi partján volt, amelyet a XV. század második felében hoztak létre. A török íjak lőtávolságáról álljon itt egy 1798as adat, amely szerint III. Szelim szultán 889 méterre lőtte ki nyílvesszőjét.

12 Valószínű, hogy az átlagos íjak lőtávolsága legfeljebb a fenti adat 40%-a lehetett. A felajzott íjakat a törökök készenléti íjtartó tegezekben hordták, amelyeket a baloldalon az övre szíjaztak fel. A nyíltegezeket - puzdra - az öv bal oldalára rögzítették, ritkán akár a háton is hordhatták. A bagariabőrből készült tegezek előoldalát gyakran bársony vagy selyem borítja, amelyet ezüst- vagy aranyskófiummal varrott virágok ékesítenek. Az is előfordul néha, hogy a tegezeket ezüstből vagy aranyozott rézből készült veretek tömege ékesíti. Az egyszerűbb tegezek természetesen csak egyszerű cserzett bőrből készültek. A díszes tegezeknek sokszor volt egyszeal bőr tokja, amelybe becsomagolták őket. Előfordulnak olyan puzdrák is, amelyek négyszögletes formájúak és lakkozott, majd virágmotívumokkal ékesített fából készültek.

13 Az 1915-ös leltár a 670-678. számok alatt XVII. századi török íjakat sorol fel, amelyek közül kettő 1948-ban a Magyar Nemzeti Múzeumba került. Az íjak közül a díszesebb kis méretű, öszszetett reflexíj, amelynek a karjai vörösre festett, majd aranylakkal ékesített indákkal vannak díszítve. Az. íj külső felületén lévő szarucsíkot aranylakkal festett indák keretezik. A műtárgy belső felületét zöld alapon nefelejcsek, jácintok és tulipánok díszítik, mára már erősen megkopott formában.'

1 (5. kép) A felajzott íjak tá-