Nagy Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai.Ttudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. (Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 2006)

IV. A körmendi Batthyány Hercegi Levéltár és a várkastély gyűjteményei - KOVÁCS S. TIBOR A Batthyány-Strattmann gyűjtemény oszmán-török fegyverei

KOVÁCS S. TIBOR A BATTHYÁNY-STRATTMANN GYŰJTEMÉNY OSZMÁN-TÖRÖK FEGYVEREI A körmendi herceg Batthyány-Strattmann Hitbizományba tartozó fegyvergyűjtemény megmentett darabjai 1948. április 14-én kerültek megőrzésre a Magyar Nemzeti Múzeumba. A műtárgyakat Kalmár János fegyvertörténész leltározta be egy önálló leltárkönyvbe „B." számok alatt. A leltárkönyv B.I.B.596. számok között tartalmaz fegyvereket, míg a B.597.B.65O. számok alatt pecsétnyomókat, óntányérokat, edényfedőket és számos pénzverőtövet találunk.

1 A leltárkönyv részletes bontásban a következő fegyvereket tartalmazza: puska 359 db, pisztoly 37, 6 lakatszerkezet, 9 alabárd, 1 lándzsa, 1 bárd, 4 kétkezes kard, 46 sisak, 4 sodronyos vassapka, 1 XVI. századi - hiányos - gyermekpáncél, 9 mellvas, 6 hátvas, 10 vértezetrész, 12 sodrony ing, 3 török lófarkas méltóságjelvény - tug -, 2 íj, 1 tarsoly, 14 nyereg, 4 vaskesztyű, 2 török pajzs, 25 ágyúminta, lafetta illetve kerék, 2 nyereg- illetve lótakaró, 3 tegez, 1 töltéstartó, 3 puskaporos palack, 17 zabla, 23 kengyel, 1 szügyelő, 3 üstdob. A fenti műtárgyak beleltározását Kalmár János 1948. június 15-én fejezte be.

2 1952-től kezdve történt meg a körmendi Batthyány-féle fegyveranyag végleges beleltározása úgy, hogy ezt a fegyvergyűjteményt Kalmár nem kezelte külön, hanem az egyes fegyvercsoportok közé sorolta be. A fegyverek jó része rongált állapotban került be; kevés köztük az ép darab. Korábban úgy vélték, hogy a BatthyányStrattmann fegyvergyűjtemény csaknem teljesen megsemmisült. A megmentett műtárgyak számát figyelembe véve, öszszevetve a korabeli leltárakkal kitűnik, hogy a műtárgyak több mint 2/3-a maradt meg. A lőfegyverek jó része megvan, viszont nagy a hiány tarsolyokban, kardfélékben, nyeregtakarókban, lőszerszámokban és nyergekben.

3 A Zsigmondkori [pompás csontnyereg is megmenekült, 1969-ben az Egyesült Államokban tűnt fel. A Batthyány-Strattmann fegyvergyűjteményről többször készült leltár, amelyek közül a legrészletesebb az 1915-ben felvett. A fegyvergyűjtemény többször szerepelt kiállításokon. Legjelentősebb az 1896-os millenniumi bemutató volt, ahol Körmendről nem kevesebb, mint 522 fegyvert állítottak ki.

H A megmaradt fegyvergyűjteménynek mindenképpen szükséges lenne megjelentetni a részletes katalógusát. Jelen esetben a gyűjtemény oszmán-törők fegyvereire szeretném felhívni a figyelmet. Ezek a műtárgyak a XVII. században készültek és minden valószínűség szerint Batthyány II. Kristóf (1637-1687) és Batthyány (II.) Ádám (1662-1703) életében hadizsákmányként kerültek a család tulajdonába. A török fegyverek a gyűjtemény nem túl nagy számú, de annál jelentősebb szegmensét adták. Legnagyobb számban a török, vagy török csővel rendelkező puskák maradtak fenn a gyűjteményből.

5 A török íjak, tegezek, szablyák, pajzsok, lószerszámok és nyeregtakarók mellett külön ki kell emelni a legfontosabb török méltóságjelvényt, a lófarkas zászlót, a tugot.

6 A török zsákmányanyag legértékesebb része volt egy teljes török szpáhiöltözet, valamint török díszsátrak, amelyek szinte kizárólag hercegi, vagy uralkodói tulajdonba kerültek a győztes csaták helyszíneiről.

7 A fegyvergyűjtemény konkrét, megmaradt török műtárgyainak ismertetése előtt röviden szeretnék szólni a tőrök díszítőművészetről. Isztambulban, az oszmán-török birodalom fővárosában elsőrangú szerepe volt a szerájbeli díszítőműhelyeknek, a Nakkashénak, amely a legkivátóbb kalligráfusokat és festőket tömörítette. A kéziratokat és a miniatúrákat rendkívül gazdagon ékesítették. A XV. század végére megjelent egy olyan udvari díszítőstílus, amely már mintakönyvben is fennmaradt. A motívumkincs arabeszkekből, azaz egymást csigavonalban keresztező félpalmettákból, stilizált lótuszvirágokból és bimbókból állt. Az előbbit ..rumi", míg az utóbbit „hatayi"néven említik a XV. század végi török források. Az. 1510-es évektől jellemz/5 a kínai eredetű felhő, illetve felhőszalag használata. Valamivel később, az 1520-as évektől a szultáni tugrák díszítésénél spirálisan futó leveles indákat használtak. Ez a Jugrakesspirális" díszítőstílus elsősorban a szablyapengéken, sisakokon és pajzsokon jelent meg kiegészítő díszítésként. Az 1520-as években megjelenik az a díszítőstüus, amely a XVII. század közepéig a leggyakrabban ábrázolt a török fegyvereken. A fogazott szélű sáslevelekből, lótuszokból és pünkösdi rózsákból álló új stílust a győztes csaldiráni csata (1514) után Tebrizből érkezett perzsa mester, Sahkulu honosítja meg. A Nakkashane vezetőjeként is ismert híres művész által kidolgozott díszítőstílus a „saz" nevet viseli. A XVI. század második felétől a Nakkashane - tőrök származású - vezetője Kara Merni dolgozta ki az ún. „virágos" stílust, amely a tulipán, szegfű, rózsa, jácint és a szilvafavirág ábrázolását jelenti, általában virágtövekből kinőve indák és sáslevelek között.

8 A XVII. század első harmadától igen fontos változások következtek be a török díszítőművészetben. A nielló használata kezdődött meg ekkortól, amely a XVII. század utolsó harmadára rendkívül gyakorivá vált. A fegyverek esetében nieltódíszes nefelejcseket és jácintokat alkalmaztak fél- és egészmedaillonokban részben aranyozott ezüst alapon. A XVII. század végén és a XVIII. század elején ez a stílus szinte kizárólagossá vált. A XVIII. század elejétől az európai barokk egyre erőteljesebb hatást gyakorolt a tőrök díszítőművészetre, különösen a Balkán-félszigeten. A török művészet esetében néha előfordul a „díszítetlen" díszítőstílus is, amely pusztán a forma kiemelésére szolgál. Mint említettük a fegyverek díszítésére „saz" stílus volt a legmegfelelőbb, amelyet a XVII. századtól egyre inkább a „virágos" stílus váltott fel.

9 A török védőfegyverzet a korai időszakban, tehát a XIVXV. században egyértelműen közép-ázsiai, azaz Timurida eredetű. A későbbiek során nagyon fontos a kaukázusi hatás, hiszen az itteni műhelyek látják el védőfegyverekkel a XV. század második felétől az Ottoman és a perzsa piacot is. A fej védelmét szolgáló sisakok közül az egyik legkorábbi darab a XIV. század első felében készült és Orhán szultán (1324-1360) tulajdonában volt, amely egyértelműen Timurida hagyományokat követ. Jellegzetessége a harántbordákkal ékesített kú-