Nagy Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai.Ttudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. (Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 2006)
I. A Batthyány család évszázadai - A Batthyány családnév eredetétől Körmend birtoklásáig - RÁCZ GYÖRGY A Batthyány család a középkorban
anyjává." 1 '' Karácsonyi tehát máig érvényes módon megoldotta az eredet kérdését, de talán mert egy nagy összefoglaló pár soros megjegyzése volt csupán, vagy mert szembeállítva a Örstől való származtatással nem volt elég előkelő, ezért meggyőző, nem került be a szakirodalomba. Később nem hivatkoztak rá, nézete elfelejtődött. Az egyetlen kivétel Engel Pál, aki genealógiai „kézikönyvében" közölte a Batthyányak leszármazását is. 16 Engel is tisztán látta az eredet kérdését, több forrást is ismert Karácsonyinál, és a család genealógiát a XVI. század elejéig meg is rajzolta, amit ugyan ki tudunk egészíteni újabb családtagokkal, és életrajzi évszámaikat is pontosítani tudjuk több forrás ismeretében, de a leszármazási tábla lényegében teljesen helytálló. A számba vett föntebbi irodalom sokfélesége és zavarossága ellenére általában egyetlen ponton megegyezik egymással: abban, hogy XIV. század végén élt kővágóörsi Györgyöt tekintik helyesen - a család egyenes ági ősének. Az ő leszármazottaiban csak kevesebb hibát szoktak véteni a családtörténeti munkák, viszont György felmenőinek azonosítása a közkézen forgó Batthyány genealógiák legsebezhetőbb pontja. Mielőtt azonban a lényegre térnénk, érdemes egy rövid kitérő erejéig szemügyre vennünk, honnan is erednek a szakirodalomban felbukkanó téves állítások. A családi hagyományt ugyanis eddig nem vettük figyelembe. A családi hagyomány Gróf Batthyány Zsigmond, Őseim címmel 1992-ben megjelent könyvecskéje nem történészi szakmunka. Már az előszó is komoly kételyeket támaszt a benne foglalt adatok hitelességét illetően, mert, mint írja, a családi emlékezet apáról-fiúra szálló emlékeit gyűjtötte össze, mint Lönrot tette a Kalevala összeállításával. így csak azért említjük, mert világosan rámutat a család genealógiai hagyományának eredetére. Ehhez az „örsianus" vonalon haladó, X. századig visszavezethető, és királyokkal is büszkélkedő családtörténethez mint írja a szerző -, a családi levéltárban is találhatók régi kéziratok, amelyekre írásában támaszkodott. Valé)ban tartalmaz a Batthyány levéltár régi genealógiai feljegyzéseket, csakhogy ezek egytől egyig újkoriak, a legrégebbi is csak a XVI. századból való. n Nem ismerjük ugyan a részleteit a XVIII. századi családfakutatásnak, annyi azonban bizonyos, hogy az utolsó nemzeti nádor, Batthyány Lajos gróf kérésére és utasítására több történész is dolgozott a Batthyány-ősökön. Ennek eredményeként többféleképpen is rekonstruálták a családfát, amelynek sokféle, festett ábrázolása is elkészült, 18 a reprezentáció érdekében képgalériát is készítettek az ősökről, sőt, ami a legérdekesebb, jogbiztosító oklevélbe is belevették őket. A vasvári káptalan ugyanis a család kérésére 1760. február 13-i keltezéssel saját autentikus pecsétjével megerősített oklevelet adott ki, amely a család leszármazását és méltóságaik hiteles oklevelekből összeállított történetét tartalmazta, kérve annak megerősítését a herceg számára. A káptalan a következő leszármazást erősítette meg, tette okiratilag „hitelessé": a családfa kezdetére helyezett ős, Örsi Rénold ll60 körül élt, ő nemzette az 1230-ban élő Örsi Miskét, akitől az 1272-ben élő kővágóörsi Mátyás és Pál származott. Mátyás nemzette Örsi Mihályt és Bekét, akik 1339-ben éltek, Mihály fia volt az 1348-ban élő kővágóörsi Miklós, akitől György származik. Ő Zsigmond királytól új adományként megszerezte 1398-ban Battyánt, ahonnét a család neve származik, feleségétől, Gutori János lányától, Katalintól két fia született, Batthyány Albert és László, ők 1435-ben éltek. Alberttől ered András, János és Péter (1476), András nemzette Boldizsárt, akinek 1500-ban II. Ulászló a család régebbi címerét újra adományozta. Az oklevelet a XVIII. század második felében valamikor átíratta, és megerősíttette a káptalannal Paulik János levéltáros. 19 A leszármazás összeállítója feltehetően a Paulikot megelőző körmendi levéltáros, Csepreghy Mihály volt, aki 1751ben lajstromozta a család legrégebbi birtokaira vonatkozó, „ Acta Antiqua" címet kapott levéltári gyűjteményt, és Batthyány Lajos megbízásából és megrendelésére foglalkozott a család történetével. Ezt megelőzően, 1743-ban Rajcsányi Ádám kamarai levéltáros is összeállított egy Batthyány családfát, amely sajnos töredékes, de annyi megállapítható, hogy őséül kővágóörsi Miskét tette meg. 20 A levéltárosként valószínűleg 1770-1802 között működő Paulik János is szerkesztett egy önálló genealógiai kötetet a családról, amit 1802-ben Batthyány Lajos herceg ajándékba küldött Kovachich Márton Györgynek. 21 A 105 lapos kéziratos kötet már részletes őstörténetet is tartalmaz, a mű végén családfa is található. 22 A nagyszabású genealógiai munka nyilvánvalóan összefügg a XVIII. századi levéltárrendezéssel, és a család 1764-es hercegi rangemelésével. Egy ilyen családnak csak előkelő őstörténete lehet, ezért Paulik a magyar krónikák, főként Kézai és Thuróczi, és a korabeli szakirodalom felhasználásával és felfogásában önálló elképzelést fogalmazott meg. A hunok történetének kivonata, Attila családjának ismertetése után tér rá a tulajdonképpeni tárgyára. A családot a X. századi vezérek egyikétől, Örstől eredeztette, aki szerinte a Balatonnál telepedett meg. A családi levéltár tényleg meglevő középkori okleveleit is felhasználta, de a XIII. századot megelőző, hiányzó levéltári anyagot máshonnan pótolta: krónikák, helynevek és gazdag fantázia segítségével állt össze az Örs vezértől való eredet. Paulik koncepcióját semmilyen forrás vagy figyelembe veendő körülmény nem támasztja alá, sőt forráskezelése komolyan megkérdőjelezhető. Egyetlen alapja az volt, hogy az oklevelekből megismert Batthyány ősök a XIII. században valóban a Balaton melletti Felsőörsem laktak és később is ezt a falut tekintették az „ősi" birtoknak. Egy krónikás személynév és egy falu XIII. századtól adatolható névazonossága ma már nem elegendő bizonyíték ahhoz, hogy bármilyen kapcsolatot tételezzünk fel egy homályos X. századi személy és a hasonló nevű falu több száz évvel később élt birtokosai között. 23 Paulik a 972 körül élt Örs és a XIII. századi, kétségtelen hitelű oklevelekkel is igazolható családtagok közötti több száz évnyi űrt a már említett, és később Wertner által is használt, 1155-ből való hamis oklevél alapján töltötte be: Örstől töretlenül vezeti le a családfát Buchna fia Ugra fia Belus cornes fia Miska comesig. Paulik eredményei hamar bekerültek a köztudatba, az „örsianus" koncepció nagy hatást váltott ki a meginduló hazai genealógiai szakirodalomban, amint ez a fönti, a nyomtatott irodalom áttekintéséből kiderült. Az „örsianus" elméletre nem érdemes több szót vesztegetni, arra a kérdés-
