Köbölkuti Katalin (szerk.): Fábián Gyula emlékezete (Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár - Savaria Múzeum, Szombathely, 2004)
FÁBIÁN Gyula: A jáki gerencsérek... Reprint kiadás
semilyen különösebb erkölcse. A tatai, vagy pápai agyag példának okáért erősen mésztartalmú márga. A meszes agyag nem hőálló ugyan, de rendkívül képlékeny, könnyen formálható, kellemes zsemlyeszínűre ég és ami megbecsülhetetlen tulajdonsága: egy kis szerencsével az ügyes gerencsér olyan mázat szerkeszthet hozzá, amely nem repedezik meg, így a vizet az edény nem ereszti át. Hogy ez milyen megbecsülhetetlen tulajdonsága a jó cserépnek, azt nem kell külön mondanom. Jó tulajdonsága a meszes agyagnak az is, hogy az át nem látszó ónzománcot nagyszerűen tartja, így szinte arra ösztökéli a mestert, hogy ma jolikával próbálkozzék, amint az Pápán és Tatán meg is tortént, ahol csakugyan készültek majolikák. 7. Az agyagbánya. (Gombás Géza fényképe.) Die Lehmgrube. (Lichtbild von Géza Cîomhas.) A jáki agyag nem olyan tűzálló, mint teszem azt a poltári, vagy zsaluzsányi föld. A jáki gerencsérek homokkal soványított agyagból azért elég jó főzőedényt készítenek, amelyet a nép igen kedvel. Tudjuk, hogy vannak ételek, amelyek készítéséhez csak cserépedény alkalmatos. A zománcozott pléhedényben hamar fői, hamar sül minden, ami az étel zamatját gyakran elrontja. A jáki földet festésre nem igen használják. A népi kerámiának egyik legkedveltebb díszítési módja, az engobálás (földfestés) a jáki agyagon csak nehezen alkalmazható. A bányából kikerülő föld neím homogén, nem mindig ugyanolyan összetételű. Egyszer például az engob jól megáll a bőrkemény edényen (almikor általában engobálni szoktak), máskor ugyanaz a festék soványabb földre alkalmazva a száradásnál természetesen „leköped",