Köbölkuti Katalin (szerk.): Fábián Gyula emlékezete (Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár - Savaria Múzeum, Szombathely, 2004)
FÁBIÁN Pál: Édesapám
zó pedig nem más, mint Almásy László, aki (tudjuk) több expedíciót vezetett Afrikában, és nemegyszer volt Mikes püspök vendége. Olykor apám is meghívást kapott egy kis esti beszélgetésre. Az egyik ilyen alkalommal villanhatott fel apám fantáziájában a termeszháború alapötlete, amelyből az izgalmas regény később kifejlett. — A másik tudományos-fantasztikus regénye apámnak „Az ősemberek völgye". Ez szintén Almásy László Szaharái kutatási eredményein alapszik, amelyek akkortájt váltak ismeretessé és híressé az úszó embereket ábrázoló barlangrajzok felfedezése miatt. Ezek azok az ősi barlangrajzok, amelyeket „Az angol beteg" c. nevezetes filmben láthattunk. Hogyan folytak a Szent Imre herceg utcai házban a napok, az évek? Nekünk, gyerekeknek természetesen minden nap 8-ra be kellett érni az iskolába, ezért időben (fél hét tájban) volt az ébresztő, a reggeli ügyek intézése, s aztán indulás iskolába: Marika a leánylíceumba, Gyula bátyám a Faludi Ferenc utcai reálba, én elsős-másodikos elemista koromban az Arvaházba, (ahol elemi iskola működött). Harmadikos-negyedikes koromban már a szép új Szent Imre utcai iskolába járhattam. Ebédre jött össze a család. Ebéd után apám ledőlt egy kis alvásra. Este 7 óra tájban volt a vacsora. Nem szabad azt gondolni, hogy ez az életrend valamiféle kényszerzubbonyvolt; belefértek ebbe kinek-kinek a kedvtelései is. Apám például addig bütykölt, amíg össze nem hozott egy detektoros rádiót, amellyel eleinte csak Bécset lehetett fogni, majd később Budapestet is. Amikor megnyílt az új mozi, apám minden filmet megnézett. Az udvaron egy darabig állt egy fészer, abban néhány évig élt 3-4 kaptár méhecske, de drága volt a téli élelmezésük, úgyhogy felhagytunk a méhészkedéssel. Következett a kaktusznevelő korszak a hátsó szomszéddal közös vállalkozásban. Ennek az időtöltésnek a háború vetett aztán véget. Nem kedvtelés volt, hanem komoly művészi munka a rézkarcolás. Megemlítendő viszont a díszpolgári oklevelek készítése. Ezzel a roppant gondosságot kívánó munkával szüleim sok időt töltöttek, de szép feladat volt, és némi pénzt hozott a konyhára. Apám is, anyám is tanár lévén érthető, hogy az otthoni beszélgetések tárgya (ebédnél, vacsoránál) az iskola volt. Szüleim egyrészt a napi eseményekről számoltak be egymásnak (mi történt a Faludiban, a Kanizsai Dorottya Leánygimnáziumban), másrészt gyakran volt szó köztük elvi és gyakorlati pedagógiai kérdésekről, valamint országos meg helyi iskolapolitikai ügyekről. Ezek a beszélgetések nekünk, testvéreknek, akik mind a hárman követtük szüleinket a tanári pályán, nagyon sokat segítettek: a pályakezdés-