Köbölkuti Katalin (szerk.): Fábián Gyula emlékezete (Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár - Savaria Múzeum, Szombathely, 2004)
FÁBIÁN Gyula: A jáki gerencsérek... Reprint kiadás
többé föl nem bontja, így valóban örökös portékának számíthatnék, ha azok az idegek nem lennének. Persze most ezt is hiába gondoljuk meg, mert közben feltalálták az aluminiumedényeket, ezekkel pedig a cserép már igazán alig versenyezhet... A gerencsérség tehát haldokló mesterség. Érzik ezt Jakon is. A hivatalos Vas vármegye megmozdult, hogy a haldokló jáki gerencsérmesterséget megmentse. Ostffy Lajos főispán pártfogásával Szüts István főszolgabíró kieszközölte, hogy a kereskedelmi minisztérium agyagipari szakoktatót küldjön Jakra, hogy ott a gerencséreknek tanfolyamot tartson. Az első tanfolyam 1933-ban, a második 1934-ben Borzai Szuchy Ferenc iparművész, keramikus vezetése mellett fényesen sikerült. Mindegyik tanfolyam után a jáki gerencsérek jól sikerült kiállítást rendeztek a szombathelyi megyeháza nagy termében. Különösen a második kiállítást látogatta nagy számban a szombathelyi közönség. Az eredeti népi munkák általános tetszést arattak, és valósággal széjjelkapkodták azokat. A jáki gerencsérek látván munkájuk megbecsülését, kedvet kaptak arra, hogy ne csak a hétköznapi szükségletet kielégítő tömegmunkák előállításával foglalkozzanak, hanem a csinosabb holmik készítésével is többet törődjenek. Azon dolgoznak, hogy a mázat megjavítsák, díszítéseiket népies szellemben alkalmazzák, hogy eredetiségüket el ne veszítsék. Munkájukban buzgó támogatóra találtak Szakonyi Győző személyében, aki mint a „falu jegyzője" mindent elkövet, hogy segítségükre legyen. Közbenjár a gerencsérek érdekében a megyénél, Szombathely városánál, ügyes-bajos dolgaikban tanáccsal segítségükre van. Még ennél is többet tesz. A jáki gerencsérekkel váló foglalkozás kedvet támasztott benne a kerámia iránt. Szorgalmasan látogatta a tanfolyamot, a mesterségnek sok csínját-binját elleste, és most maga is versenyre kel a jáki gerencsérekkel. A lakásán kis kemencét építtetett, ő maga önti a családjával egyetemben a formás vázákat és engobbal, meg folyós színes mázakkal díszített munkáival bármily iparművészeti kiállításon becsülettel megállna a helyét. A jáki gerencsérek állami támogatással kis tokos kemencét építettek Takács Dénes műhelyében. Ebben a kemencében már fínomabbfajta edények is jól kiégnek a nélkül, hogy hiba esnék bennük, ami a közönséges kemencében vajmi gyakran megesik. A két tanfolyam és a közönség meleg érdeklődése jótékony hatást gyakorolt a jáki fazekasságra és valószínűleg nagy hatással lesz a jövőjére is. Ha a közönség továbbra is megértéssel fordul a szombathelyi piacra hozott jáki ge-