Dömötör Sándor: A jáki „ördögkövek” mondájának képzettörténetéhez (Savaria Múzeum Közleményei 39. Szombathely, 1966)

valamelyik canonica visitatioból származó adata, amely nem feltevés, hanem emlékezés, mégpedig régebbi, mint a Paur-féle. Eszerint Zichy György jáki apát idejében, 1666—1674 között az apátsági kertekben —- Ják mai főterén — került elő a földből az a két hatalmas római oszloptörzs, amely ma a templomdomb északi lábánál — a lelőhely közelében áll, s amelynek a történeti tudatban elfoglalt szerepéről olyan behatóan vizsgálódunk/'

1 Ez az adat csupán azt bizonyítja, hogy a két oszlop ebben az időpontban már a templomdomb alján betemetve hevert, és hogy ekkor kiásták. Feltevésünk az, hogy ekkor is próbálkoztak felállításával, de nem sikerült. A népi hiedelemrendszerben ezek a megmegújuló próbálkozások és hiábavalóságuk is maradandó nyomot hagytak. Szombathely római kori történetének ébrentartása és a kőemlékek védelme azonban nem csupán Szily János buzgalmának és érdeklődésének köszönhető: régebbi szálai is vannak. B. Thomas Edit aprólékos kutatómunkájának eredményeként tudjuk, hogy Mátyás király humanista érdeklődése révén került sor elsőízben a Szombathely területén talált római kori kőemlékek védelmére. 1463 tavaszán, amikor Mátyás király huzamosabban tartózkodott a szombathelyi várban, összegyűjtette és a vár bejáratánál megszemlélésre alkalmas módon befalaztatta a jelentősebbnek látszó kőemlékeket. Ettől kezdve a látványosan elhelyezett római kövek, e monumentális töredékek Szombathely nevezetességei lettek, amelyekről az itt megfordult előkelőségek és utazók is elég gyakran megemlékeznek. Marsigli hadmérnök 1726-ban három, a jáki oszlopokhoz hasonló töredéket lerajzolásra is érdemesnek tartott/'

2 Mátyás király nagyszerű műemlékvédelmi tevékenysége tehát a rómaiak pannóniai szereplésének emlékeit nemcsak a pusztulástól mentette meg, hanem a reájuk vonatkozó ismereteket is felélénkítette. Állításaink igazolására a sok közül csupán egy útirajz rövid soraira utalunk. Báró Vay Miklós tanulmányútja során társaságával 1823. október 16-án éjjel érkezett Vasvárról Szombathelyre; 17-én már tovább is utaztak. Tehát az alváson felül csupán néhány órát tartózkodtak a városban. Űtinaplójában erről így emlékezik meg: „Szombathely püspöki város, egyszersmind Vas vármegye gyűléshelye, a Kőszeg folyó mellett fekszik. Hajdan híres gyarmatvárosa volt a rómaiaknak, s főhelye az ő dáciai gyarmataiknak. Ennélfogva tömérdek római régiséget is találnak itt, s azokból sokat őriznek a püspöki palotában. Innen Kőszegre utaztunk, mely a hasonló (nevű) folyó melletti királyi város.'"'•' A magyar értelmiség történeti tudatában a szombathelyi római kori emlékek ismerete előkelő helyet foglalt el. Azonban ez a tudás — látjuk — nem a honfoglalás körüli idők tapasztalati ismeretein nyugszik, hanem a reneszánsz haladó törekvéseiből eredve termékenyíti meg a barokk vallásos műveltséget is. A néphagyományok motívumai nem ebből a tudományosan megalapozott műveltségből, nem a műveltek történeti tudatából táplálkoznak, hanem egy — feltehetően jóval régebbi — tapasztalati ismeretekre épülő hiedelemrendszerből. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a kövekről a templom restaurálása előtt nem keletkezhettek mondák, mert nem törődött velük senki, — „még az ördög sem". Varsányi János kutatásai irányították a templomra a figyelmet — mint „pogány" maradványokat rejtő műemlékre. Lehet, hogy az oszlopoknak voltak kiálló részeik; lehet, hogy teljesen ki is ásták őket, de nem tudtak velük mit kezdeni, és a porban hevertek még a templom renoválása után is. Az első világháborúban elesett katonák emlékének méltó módon való megörökítése adott alkalmat a monumentális kőemlékek művészi formája által tükrözött társa275.