Bárdosi János: A magyar Fertő tagpogató halászata (Savaria Múzeum Közleményei 8. Szombathely, 1959)

Herman Ottó megállapítása szerint „ . .. minden bizonnyal a legősibb halászati módok közé tartozik... az újabb módot inkább borítónak lehetne nevezni".

2 Ez az ősi és igazán tapogató halászat a Fertőn még ma is dívik ivás idején. Kézzel csak akkor tudják megfogni a halat, amikor az a reggeli, délelőtti ivás után a nádasban pihen. A halak délelőtt ívnak, délután pihennek. Ilyenkor bágyadtak, kimerültek, alig mozognak a nád között, szinte állnak a víz tetején. Ezért is nevezték el őket búsuló halak-nak. Itt tapogatóval nem lehet megfogni őket, mivel a nádtól borítani lehetetlen. Ezért itt a legjobb fogásmód a szigonyozáson kívül, a kézzel való fogás. Erről az egyik adatközlőnk a következőket mondja : „Bementem a nádasba, ott rengeteg hal volt, de itt nem lehet tapogatóval megfogni. Láttam, ahogy állnak a halak a víz tetején. Kézzel próbáltam megfogni. Alaposan, óvatosan a feje fölé nyúltam és a sárba nyomtam le. Sikerült megfognom. Azután így nyomkodtam le őket sorba, sokat megfogtam. Ez már ivás után volt, délelőtt ívtak és most itt pihentek. Ezeket mondták búsuló halaknak."

3 Ebben az esetben tehát látta a halász a halat, kopoltyúja mögött elkapta jobb keze hüvelyk- és mutató ujjával, és hirtelen lenyomta. Azután a másik kezével is megfogta és kivette. Van azonban a kézzel való fogásnak egy olyan módja is, amikor a halász nem a hal egész testét látja, hanem csak a farkát és így ki kell tapogatnia a hal állását. Ujjaival enyhén, alig észrevehetően végigtapogatja a halat, és amikor a kopoltyúrészhez ért — ezt ujjaival érzi —, hirtelen összeszorítja a hüvelyk- és mutató ujját és már emeli is ki a vízből. Az ilyen fogás előtt a halász összejárja a területet, hogy az iszapot jól felkavarja. Ezáltal az amúgy is bágyadt búsuló hal még jobban elszédül, ledugja fejét és a zavaros vízből csupán a piros farka látszik ki. „Ahol a területet összejártam — mondja Zsugonits Géza adatközlőnk —. a búsuló halak mind elszédültek, elkábultak a felkavart iszaptól, csak a piros farkukat lehetett látni. Óvatosan odamentem, ujjammal kitapogattam, merre áll a feje, hol a kopoltyúja és mikor ezt éreztem, hirtelen nyakoncsíptem és kiemeltem. így szedtem ki őket sorba. ívás kezdetén jó fogásmód ez ... A jó halász ívás idején kézzel is könnyen fog halat, csak ehhez jól kell ismerni a halak természetét, azt pedig mink ismerjük, mert mindig köztük vagyunk."

4 A kézzel való fogásra bőven akad alkalmuk a halászoknak akkor is, amikor a hirtelen támadt déli szél a vizet olyan gyorsan nyomja fel az északi (osztrák) területre, hogy a halak nem tudnak a víztömeggel együtt elvonulni, hanem az árkokban, kisebb mélyedésekben, pocsolyákban visszamaradnak és ott az iszapban vergődnek. Néha olyan kevés a víz a mélyedésekben — ahol a halak százai vergődnek —, hogy még a hátuk is kiáll és így a halászok könnyen összefogdoshatják őket. Ilyenkor annyi halat szedhetnek össze, hogy már értékesíteni is alig tudják. Ezért történhetett meg az elmúlt századokban, hogy néha még a disznókat is hallal etették, mivel a szállítási nehézségek miatt nem értékesíthették. A régi leíróknál is gyakran találkozunk e jelenséggel, s ezt ők, mint „szárazon" történő halászatot emlegetik.

5 Ezen egyszerű, eszköz nélküli fogásmód bemutatása után, rátérünk a szerszámokkal történő tapogató halászat ismertetésére. 160