Dömötör Sándor: Győrvár földje és népe Blatt L.. Győrvári éremlelet (Savaria Múzeum Közleményei 2. Szombathely, 1957)
megvolt a telepítés, amely azonban nem lehetett nagymérvű: néhány, azóta elmagyarosodott család átköltözéséről lehetett szó csupán. Leggyakoribb családnevek: Balázs, Csarankó, Gothárd, Német, Varga, Völgyi. A sok egyforma név megkülönböztetéséül majdnem mindenkinek kijár a sokszor igen szellemesen találó melléknév. 1828-ban a kis falu népe mezőgazdaságból élt: csupán egy legénnyel dolgozó molnár és egy legény nélkül dolgozó kovács mesterember volt a faluban. Az összeírás szerint „mezejek dombos, részént egyenes, termékenysége középszerű. Minden harmadik esztendőben megkívánja a trágyát, de ennek sziike (és a szegénység) miatt csak minden 20-ik esztendőben képesek megtrágyázni. Két marhával szántanak; őszi aló háromszor, tavaszi alá kétszer. Sár vize rongálja határjokat. Sem osztott, sem közös erdejük nincs. Tűzi- s épületre való fát az uraság erdejéből kapnak." 34 házban 32 jobbágy. 2 zsellér és 5 házatlan zsellér lakott. Négy jobbágy volt egésztelkes. 26 féltelkes és 2 negyedtelkes 360 holdnyi 20 jobbágvhelyes területen, melynek V* részét ugarnak hagyták. Egy egész jobbágyhely (telek) 18 holdas jobbágygazdaságot jelentett; az egészbelves gazda már elérte a mai kulák fogalmát. A földesúr arra törekedett, hogy jobbógybelveit minél több jobbágy használja, ezért volt közöltük sok féltelkes gazda. A jobbágyok számában nem foglaltatik benne az uradalmi cselédség, mely ekkor már igen jelentős volt. 1836-ban 391 lakosa volt a falunak, ennek csupán 'A-a tartozott a iobbágvok családjához. A lakosság száma 1848 után állandóan emelkedik: 1851-ben már 428 lakosról tudunk. 1836-ban 5, 1851-ben pedig már 12 zsidó lakosa is volt, ami azt mutatja, hogy a kereskedelmi élet is megindult az állandóan növekvő igények kielégítésének megkönnyítésére. Az 1863—65. évi vasútépítés alkalmával egészen átalakult a táj: új hegyek és új völgyek keletkeztek, oly sok föld megmozgatására volt szükség. Sok olasz munkás dolgozott a vasútépítésnél, akik barakkokban laktak. Az anyakönyvi bejegyzések szerint ekkoriban olasz gyermekek születtek a faluban. Az uradalom a malom melletti hídnál hídvámot szedett; a vámsorompó a Palkó-ház előtt volt. A malmot a Csuszkora vize hajtotta, a Ritás posványos tó volt. Mivel a víz esése kicsi volt, a szentpéteri hídtól kiépítették a Malomárkot és ezzel jó rétet is nyertek. 1924-ben szabályozták a szeszélyes Vermit, 1922-ben épült ki és rendeződött a Békavár. A falu elmaradottságára jellemző, hogy a század elején nem volt más közintézménye, mint a plébánia és az egy tanítós iskola, mely a plébániával szomszédos Kámán-bázban működött. Egy tanteremben tanította az egyetlen tanító a 110 gyereket. A messzebb lakó gyerekek, hacsak lehetett, otthon maradtak. Ennek a tanító is örült, úgysem tudott mit csinálni a sok gyerekkel. A gyerekek télen naponta hozták hónuk alatt a fát, bogv a tanteremben fűteni tudjanak. Elgondolkoztató tény, hogy a századforduló táján a halottak fele is gyerek volt. Az új iskola 1908-ban épült. 1948-ban államosították, 1950-ben bővítették az átalakított legény^ »
