Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 42. (Szombathely, 2020)
Természettudomány - Vig Károly: Impériumváltás előtt és után Romániában. Erdélyi rovarászportrék
VÍG KÁROLY: IMPÉRIUMVÁLTÁS ELŐTT ÉS UTÁN ROMÁNIÁBAN. ERDÉLYI ROVARÁSZPORTRÉK mét erre, és én igen szívesen vezetem a szakszerű, tudományos célra való gyűjtés ágaiba! (...) A gondosan és szakszerűen gyűjtött anyagot pedig esetről esetre igen szívesen determinálom, az esetleges új modifikációkat leírom, a jó és a szükséges anyagot preparálom, így a Múzeum olcsón és elég hamar jut egy olyan gyűjteményhez, melynek úgy állatföldrajzi, valamint faunisztikai szempontból is nagy értéke lesz, de felette érdekes is.”9 Mennyire igaza volt Diószeghynek Székelyföld rovarvilágával kapcsolatban! Abafi-Aigner Lajoson (1840-1909), Constantin Nikolaus Freiherr von Hormuzakin (1862-1937), Aristide Caradján és Gábor Péter, akkori csendőrhadnagy, későbbi debreceni csendőr szárnyparancsnokon kívül senki sem gyűjtött a területen. De még ezek a kezdeti gyűjtések is mesés lepkefaunát sejtettek. Felajánlotta, hogy kapcsolatot épít ki a múzeum és Dobay László között, akinek már akkor hetvenezer darabos madártojás-gyűjteménye volt. Ekkor merült föl benne, hogy a vesesorvadásban haldokló Zilahi Kiss Endre (1873-1931) tízezer példányt számláló bogárgyűjteményét is a Székely Nemzeti Múzeumnak adományozza. Zilahi a bogárkollekciót már korábban Diószeghynek ajándékozta, és egyetértett vele, hogy gyűjteménye a Székely Nemzeti Múzeumba kerüljön. (Hártyásszárnyú-gyűjteményét és szakkönyvtárát ekkorra már a Magyar Nemzeti Múzeumba juttatta.) Diószeghy végtelen önzetlenségét és segítőkészségét mutatja 1930. szeptember 6-án kelt levele: „Van-e a Székely Nemzeti Múzeumnak a természettudományi kutatásokra alkalmas mikroszkópja? Miután nekem kettő van (az egyiket dr. Zilahi Kiss Bandi barátomtól kaptam 1000 lejért, hogy teljesen ingyen ne legyen, és a szállítási költségek megtérüljenek), az egyiket igen szívesen átengedem. Azt hiszem, a Kiss Bandi-féle sokkal alkalmasabb lesz, ez fel van szerelve rajzoló alkatrészekkel is (a világhírű Seitz-féle gyártmány), talán alkalmasabb mindenképpen, mint az én Zeiss-féle 142-580-as mikroszkópom. Én már a gyöngülő szemeimmel csak nagy néha mikroszkopizálok, megcsinálja helyettem dr. Schmidt Magyar Nemzeti Múzeum-i igazgató-őr barátom, akivel 22 éve együtt dolgozom. Tehát kérem ez ügyben engem értesíteni. Van itt még több olyan szerszám, amelynek igen jó hasznát veszik Önök, ilyenek a bogárrosta (ez elég drága, ha meg kellene hozatni), gyűjtőháló etc., melyeket szegény Kiss Bandi barátom ajándékozott nekem.” Csutak Vilmos 1930. október 24-én kelt válaszleveléből kiderül, hogy Diószeghy végül mind a két mikroszkópot a múzeumnak ajándékozta. Később jóval nagyobb ívű terveket is felvázolt. Lényegében a romániai magyar zoológusokat szerette volna a múzeum köré szervezni. Elképzelése 1934-ben valósult meg, amikor elindultak a székelyföldi kutatóexpedíciók. Leveleiben a természetes élőhelyek eltűnése fölötti mélységes aggodalma, a szakma elöregedése, az utódok hiánya mellett a mindennapok nehézségeiről is őszintén írt. Csutak Vilmosnak 1932. január 9-én kelt leveléből idézünk: „Azt kérdezed, Vilikém, hogy élek anyagilag? Hát minden képzőművész sorsa ma a legsiralmasabb! Produktuma ugyebár szorosan véve fényűzési, így a többi magától adódik. Volt és van is megrendelésem, de az a legszomorúbb, hogy csak hitelbe dolgozhatok, így a jövő titka, hogy mikor és hogyan jutok a képekért járó pénzhez? Már-már úgy volt, hogy a karácsonyi ünnepekre még a legszükségesebbek sem kerülnek asztalra, mégis az utolsó pillanatban kaptam egy aradi jóbarátomtól egy disznóra valót. (...) A napokban küldöttem be kislányommal Aradra egy életnagyságú arcképet, épp most kaptam meg a köszönőlevelet, tele dicsériádákkal, de pénz az nincs! - Hát ilyenformán élek napról-napra, Vilikém.” A kor magyar értelmiségének elszigeteltségét jól illusztrálja Diószeghynek Csutak Vilmoshoz 1931. május 31-én írott levele, melyben örömét fejezte ki, hogy a Székely Nemzeti Múzeum folyóirat kiadását tervezi. Diószeghy talán nem is tudott arról, hogy Kolozsvárott 1924-től 1929-ig az Erdélyi Irodalmi Szemle, majd 1930-tól az Erdélyi Múzeum új folyama is megjelent, de az is elképzelhető, hogy Diószeghy pusztán olyan folyóirat tervének örvendett, amelyben rovartani témájú cikkek is megjelenhetnek: „Az az igen örvendetes hír, hogy a Székely Nemzeti Múzeum egy folyóiratot ad ki szeptember 15-től, igen-igen nagy lelkesedést váltott ki belőlem! Nagy szükség volt erre! Úgyszólván egész Erdélyre nézve hézagpótló lesz, hisz 9 Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, Románia. 54
