Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 40. (Szombathely, 2018)
Néprajztudomány - Horváth Sándor: A magyarországi grádistyei horvátok asszimilációjának gerjesztői 1945 után
SAVARIA 40 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 20l8 I5I-167 járási tanácsi jegyzőkönyvben több - horvátok lakta településre vonatkozó - megállapítást is találni. Egyebek mellett: „járásunk német és délszláv ajkú lakosai ma teljesen egyenrangúak velünk és államunk jelentős támogatást is biztosit kulturális felemelkedésükhöz. Évről-évre megrendezzük nemzetiségi községeink kulturális seregszemléjét, amely idén május hónapban Felsőcsatáron kerül megrendezésre. Kilenc nemzetiségi községünkben a magyar nyelv mellett anyanyelvi oktatás is folyik. Felszerelés terén is előnyös helyzetben vannak a nemzetiségi iskolák. A járás 14 óvodája közül 4 nemzetiségi községben működik. Legtöbb nemzetiségi községben van művelődési otthon, ahol eleven kulturélet folyik. Külön ki kell emelni a szentpéterfai országoshirü kulturcsoportot, de aktiv kulturélet folyik Horvátzsidányban, Peresznyén, Nardán és Felsőcsatáron is. Könyvtáraik is rendelkeznek kellő számú, anyanyelvükön irt irodalmi könyvvel, bár a horvátajkuaknál probléma, hogy az idősebbek nem értik az irodalmi nyelvet.”48 A szentpéterfai iskolaigazgató kérte a járási tanácsot, hogy „lépjen érintkezésbe a Délszláv Szövetséggel annak érdekében, hogy nemzetiségi énekkaruk részére többszólamú nemzetiségi énekkönyvet kaphassanak. Kéri továbbá könyvtárukból 150 könyvnek a kicserélését, mivel azokat senki nem olvassa, ugyanis szerb nyelven vannak írva. Ehelyett inkább mesés könyveket kér, melyeket az iskolások megértenek, ezzel egyben tovább gyakorolják a tanult irodalmi nyelvet.” Majd K. elvtárs kijelentette: „Probléma van Nardán is, részben mert a kulturmunkát is vallási érzelmekkel itatják át, másrészt, mert a kisnardai kocsmáros sem nézi az ifjúság érdekeit”.49 A szombathelyi járás népművelési helyzetét elemző, 1961. október 27-én elhangzott járási tanácsi beszámolóban többször kitértek a horvát településekre. Számottevően javult a népművelési munka, állapították meg. „A nemzetiségi községekben azonban még számos megoldatlan probléma van. Az előrehaladást megköveteli a nyugati határ közelségéből adódó ellenséges propaganda is. (...) A nemzetiségi községekben folyó ismeretterjesztő munka hatékonyabbá tétele érdekében a járási pártbizottsággal egyetértésben külön tervet dolgoztak ki a nemzetiségi községekben folyó ismeretterjesztésre. Tovább kell javítani a nemzetiségi községekben működő öntevékeny énekkarok, tánccsoportok munkáját. Meg kell szüntetni a műsoraikban mutatkozó egyhelyben topogást és el kell érni, hogy uj müvek betanulásával frissítsék fel műsoraikat. Az énekkaroknál el kell érni azt is, hogy a nemzetiségi dalok mellett mai tárgyú tömegdalokat is énekeljenek. A pinkavölgyi nemzetiségi községek kulturális életében nagy hiányát érezzük egy jól felszerelt művelődési otthonnak. Ezért helyes lenne, ha a nemzetiségi községek közös összefogásából Felsőcsatáron, ahol már úgyis iskolai központ alakult ki, egy központi művelődési otthont hoznának létre a nemzetiségi kultúra ápolása érdekében.”50 (Kiemelés: H.S.) 1958 januárjában az ólmodi iskoligazgató beszámolt a Vas és Zala megyei nemzetiségi községek tanácsvezetőinek és iskolaigazgatóinak szervezett tanfolyamról. Előkerül a nyelvtanulás kérdése. A hozzászólásokból kiemelünk néhányat. - M. tanácstag sosem szégyellte megvallani, hogy horvát, igaz ebből kára sosem volt. Javasolta, hogy a gyerekek otthon többet beszéljenek szüleikkel irodalmi nyelven, s akkor azt talán megtanulják az idősebbek is. - K. szerint az irodalmi nyelvet kell a gyerekeknek megtanulnia, mert „az a nyelv amit mi beszélünk csak a környéken ismeretes. Az irodalmi nyelvet jóformán nem is értjük.” - L. szerint azért nehéz az irodalmi nyelv megtanulása, mert korábban kaptak a burgenlandiaktól olyan könyveket, amelyek azon a nyelven íródtak, amelyet az ólmodiak is beszélnek. De ő is az irodalmi nyelv tanulását javasolja. - Erről egyhangú határozatot is hoztak.51 A Jugoszláviában használt „délszláv”, azaz szerb-horvát nyelv iskolai bevezetése szinte minden grádistyei horvát településen ellenkezést váltott ki. Peresznyén 1961-ben érdeklődik egy tanácstag a „délszláv horvát nyelv kötelező tan48 MNL VaML ХХШ-325/a/l. 1959. április 25-i jegyzőkönyvben Veres István v. b. elnökhelyettes beszámolója. 49 MNL VaML ХХШ-325/a/l. 1959. április 25., p. 4., 5. és 6. 50 MNL VaML ХХШ-325/a/L, a járási művelődési osztályvezető 1961. október 27-i beszámolója, p. 4. és 18. 51 MNL VaML XXllI-700/a/830/l. Ólmod Községi Tanács Tanácsülési jegyzőkönyvek, 1958. január 22. 161
