Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 39. (Szombathely, 2017)

Természettudomány - Vig Károly: Hamuvá lett gyűjtemény. Kertész Kálmán születése 150. évfordulója alkalmából

VÍG KÁROLY: HAMUVÁ LETT GYŰJTEMÉNY - KERTÉSZ KÁLMÁN SZÜLETÉSE I50. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL zolása mellett megfelelni és szembesíthető lesz mind­azokkal, akik őreá vonatkozólag terhelő vallomást tettek, s ill. tehetnek és alkalom fog nyílni annak be­bizonyítására is, vajon ellenforradalmár volt-e már akkor, amikor a proletárdiktatúra még in floribusz állott múzeumi főtitkár úrnak tanúként való kihall­gatását elrendelni méltóztassék. Mert ő vezette a Múzeumnak 1919. július 1-én tartott igazgatósági ülésének jegyzőkönyvét, amely ülésen dr. Kertész a fent vázolt kijelentéseit megtehette. Úgy az idők komolysága, mint pedig hazafiúi és emberi érzéseink arra késztetnek tehát bennünket, hogy Nagyméltóságodat a dr. Kertész Kálmán elleni fegyelmi vizsgálat elrendelésére kérve, egyben legna­gyobb nyomatékkai kifejezését adjuk ezen megmá­síthatatlan elhatározásunknak, hogy dr. Kertész Kálmánt, - ki mint hírlik, az állattári osztály igaz­gatói tisztségének elnyerésére törekszik - osztályunk élén megtűrni nem fogjuk, mert nem tartjuk a mú­zeum tekintélyével és érdekeivel összeegyeztethető­­nek, hogy osztályunk egész tisztviselői karát éppen dr. Kertész Kálmán képviselhesse, amiből a Magyar Nemzeti Múzeumnak kimondhatatlan kára szár­maznék. Ügyünk igazságos és méltányos elbírálásában bízva kérjük Nagyméltóságodat, fogadja őszinte tiszteletünk nyilvánítását, mellyel maradtunk, Budapest, 1920. április a Magyar Nemzeti Múzeum állattárának tisztviselői A vádakat ítélje meg ki-ki saját maga. Külön fi­gyelemre méltó a „vádirat” 5. pontja. A koráb­ban bemutatott dokumentumból jól tudjuk, hogy éppen Kertész továbbította Schmidt Antal szabadságkérelmét, ami ellen ő nem emelt ki­fogást. Az ismételt beadvány arra késztette a minisz­tériumot, hogy Pékár Mihály, a pécsi egyetem ké­sőbbi élettan professzora személyében minisz­teri biztost küldjön ki, hogy igyekezzen békét te­remteni (22. ábra). Fejérpataky László főigazgató 1920. május 28-án küldte meg Horváth Géza igazgatónak a minisztériumi kinevezés másola­tát, azzal az utasítással, hogy annak tartalmát is­mertesse meg az Állattár dolgozóival. 525. szám Bizalmas Méltóságos dr. Horváth Géza igazgató úrnak Budapest. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a dr. Ker­tész Kálmán múzeumi osztályigazgató és kollégái között felmerült ellentétek megvizsgálása és végle­ges tisztázása céljából Pékár Mihály egyetemi tanár urat miniszteri biztosi hatáskörrel küldvén ki, sze­rencsém van Miniszter úr Pékár Mihály tanár úrhoz intézett iratának másolatát az érdekelt tisztviselők­kel leendő közlés végett megküldeni. Budapest, 1920. május hó 28-án Csat. 1 db. Fejérpataky László főigazgató Másolat. 525-1920 sz.-hoz A m. kir. vall. és közokt. Miniszternek 1920. évi május hó 26-án 33.399/920 sz.a. kelt és Pékár Mi­hály egyetemi tanárhoz intézett átiratának mása: A Magyar Nemzeti Múzeumnál évek óta Kertész Kálmán dr. múzeumi igazgató és kollégái között ál­landó személyi ellentétek merültek fel. Ezen ellenté­tek különösen a kommunizmussal kapcsolatban robbantak ki a maguk teljességében. Az 1919. szeptember hó 14.179.230 sz. rendeletre foglalkozott a Magyar Nemzeti Múzeum igazoló­bizottsága Kertésszel is és a szeptember 17.-i ülésen igazolta. Erre az állattár 11 tisztviselője közül 8 be­adványt nyújtott be ellene szeptember 26-án, amelyre az igazoló-bizottság október 10-én a be­­adványozókat jegyzőkönyv mellett kihallgatta, s az újból lefolytatott vizsgálat eredményeként Kertészt nemcsak igazolta, hanem azt is megállapította róla, hogy ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki. Az október 18-án a minisztérium elé terjesztett iga­zolást a miniszter november 8-án 197.683 sz.a. jó­váhagyta. 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom