Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 39. (Szombathely, 2017)
Eseményleltár - Poócza Hanna - Tanai Ibolya - Tóth Kálmán: Eseményleltár, 2016
POÓCZA HANNA, TANAI IBOLYA & TÓTH KÁLMÁN: ESEMÉNYLELTÁR, 20l6 Szent Márton kenyere. Vasi Skanzen, 2016. augusztus 20. háttá a közönség. A gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt, és különböző logikai, valamint szabadtéri ügyességi játékokat próbálhattak ki. 2016. augusztus 26-28. Szombathely legnagyobb historikus rendezvénye, a Savaria Történelmi Karnevál ideje alatt is érdemes volt felkeresni a múzeumokat. Az Iseumban mindennap templomnyitó- és záró szertartást tartottak Isis papnői és papjai közreműködésével, az OTP bank alatti római városrészletet, valamint a Szent Márton és Pannónia című kiállítást lehetett megtekinteni vezetéssel. A nyitónapon jelképesen vízre bocsátották Isis istennő hajóját, másnap pedig az Apáczai Waldorf Általános iskola diákjai adták elő Szent Márton történetét. A Karnevál napjaiban a Szombathelyi Képtár és a Smidt Múzeum tárlatvezetéssel várta a közönséget állandó és időszaki kiállításaiban. 2017. szeptember 17. A Kulturális Örökség Napján az lseum állandó és időszaki kiállítását, valamint a római kori belvárost tekinthették meg vezetéssel az érdeklődők. 2016. szeptember 18. A Savaria Múzeum felújítása miatt az lseum udvarára tervezett Múzsák kertje végül a változékony időjárás miatt a Szombathelyi Képtárba költözött. A múzeumok évadnyitó rendezvényére meghívást kaptak a szombathelyi kulturális intézmények (Berzsenyi Dániel Könyvtár, Weöres Sándor Színház, Mesebolt Bábszínház, Savaria Szimfonikus Zenekar, AGORA Szombathelyi Kulturális Központ), akik a 2016/17-es kulturális ajánlataikkal ismertették meg az érdeklődőket. Múzsák kertje. Szombathelyi Képtár, 2016. szeptember 18. (fotó: Nagy Zoltán) 282