Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 39. (Szombathely, 2017)
Néprajztudomány - Nagy Zoltán: Történeti források feltárásának tanulságai: bortároló hordók és gabonatároló eszközök, dongás edények a szentgotthárdi apátság falvaiban a hagyatéki leltárak tükrében (1786-1846). Harmadik rész: gazdaságok dongás faedény szükséglete a 18-19. században
SAVARIA 39 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 2017*177-238 13. ábra. Köpülő (Pável Ágoston Múzeum, Szentgotthárd) Figure ц. Churn (Pável Ágoston Museum, Szentgotthárd) 14. ábra. Vajrázó cserépből, Szomoróc (Kardos 1943:141,55. ábra) Figure 14. Earthenware chum, Szomoróc (Kardos 194$: Figure 141,55) kön nem csak a kád, hanem a dézsa, kanna is ismeretlen szónak számít. Az egyenes falu dongás edényre való utalás a vajkészítés korábbi technológiájára utalhat, ahol nem rázták, hanem keverték a vajnak szánt tej fölét. Az edényben való rázogatás is látókörünkbe került. Zsidán 1837-ben [1837.79] „vaj rázó”, Szakonyfaluban 1843-ban [1843.60] „Tejföl rázó 25 xr”, Istvánfalván 1847-ben [1847.39] „köpii rázó” néven jegyezték fel a becsűt végzők ezt az edényt. A köpülő szlovén neve „matün(i)ca”, mely három részből áll. Az alsó rész, a dézsa (skáfica) 3-5 literes (M. Kozár 1996:108). Lehetséges, hogy végső soron a „Vendvidéken” régebben a mai dongás edénytől eltérő szerkezetű, felül nyitott edényben készítették a vajat. A Szentgotthárdi Múzeumban, a Zala megyei Göcseji Múzeumban is vannak olyan fa köpülők, melyek egy részesek, oldalukon füllel (13. ábra). Kardos László Szomorócról közölt cserépköpiilője valójában egy egyszerű „tejesfazék”, azaz köcsögforma (14. ábra) (Kardos 1943: 41, 55. ábra). A dézsa elnevezést erősíti meg a Magyar Tájszótár cikkszava is (MTSZ 1838. 94), mely szerint a „dézsa olyan edény, melyben a tejet verik, s a túrót teszik.” Kardos László Az Őrség népi táplálkozása című könyvében így írt a régi idők köpülési szokásáról (Kardos 1943: 139-140): „A tejfölt gyakran vajnak készítik meg. Ez régen is általános lehetett, mutatja ezt az a sok régi cserép vajrázó, amit imitt-amott a gazdaságokban még lehet látni. Mellettük talán egy időben jelentkezett a fa-vajrázó, a köpülő. A cserép vajrázók rendszeresen két kengyeles hasas edények, mindegyiknek van egy tölcsér alakú fölö, amelyben a vajrázó bot mozog. A köpülő abrincsozott dongákból készült egy kengyellel... Egy őriszentpéteri hiedelem azt tartja, hogyha üres sajtárban köpülik a vajat, akkor előbb megy össze a tejföl.” Kutatási területünkön világosan szétválik a köpülőnek valamint a vajrázónak, köpűrázónak, tejrázónak nevezett vajkészítő edények neve. A tizenhét kutatott településből tizenegy falu 30 gazdaságában találtunk vajkészítésre alkalmas edényt (18,75%), alig minden ötödikben. Ha falvak átlagait számoljuk ki, akkor hat faluban az átlagot meghaladó ismeretséggel találkozunk. Gyarmaton (60%), Farkasfán (55%), míg Csörötneken (38%), Kisfaludon (18,5%) Kondorfán (23%), Magyarlakon (22%) azaz több mind az adott települések leltárainak felében, harmadában, negyedében találunk köpiilőt a többi falutól eltérően, ahol ismertségük a 10%-ot sem éri el. Áruk 3 és 30 xr között váltakozik. Orfaluban [1844.11] „egy köpürázó” 15 xr, Istvánfalván [1847.38] „egyköpürázó” 12 xr, Szakonyfalván „egy tejfelrázó” 25 xr, Zsidán [1840.75] „egy vajrázó” 7 xr, „3 vajrázó zséter” 1 ft. Farkasfán [1789.78] „vajrázó dézsa” 5 d, [1823.81] „köpüllő” 6 xr, [1833.81] 1 „köpüllő” 15 xr, „kis köpüllő”21 xr, 1823. 84 Egy köpülő dézsa 12xr, 201
