Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 39. (Szombathely, 2017)

Néprajztudomány - Nagy Zoltán: Történeti források feltárásának tanulságai: bortároló hordók és gabonatároló eszközök, dongás edények a szentgotthárdi apátság falvaiban a hagyatéki leltárak tükrében (1786-1846). Harmadik rész: gazdaságok dongás faedény szükséglete a 18-19. században

NAGY ZOLTÁN: TÖRTÉNETI FORRÁSOK FELTÁRÁSÁNAK TANULSÁGAI: BORTÁROLÓ HORDÓK ÉS GABONATÁROLÓ ESZKÖZÖK... közötti az ára. Ugyanitt 1839-ben „2 vas abronccsal” 1 Ft 30 krajcárra becsültetett, ugyanakkor Csöröt­­neken [1843.134] 3 ft.” Az árszabásokkal való ösz­­szehasonlítás nehézségét az okozza, hogy ezek­nek a párlósajtároknak nem ismerjük konkrétan a nagyságukat. Azt azonban láthatjuk, hogy ez a gúzs, vagy már vasabroncsos edény általában 1-3 ft közötti áron került be a vagyonleltárba. Fel­tűnő, hogy még a hosszabb, száz tételnél is több eszközt tartalmazó hagyatéki, vagy osztálybe­csükben sincs meg a dongás edények teljes soro­zata a szentgotthárdi uradalom falvaiban éppen úgy, mint a keszthelyi uradalom falvaiban. Ebből arra következtetünk, hogy bizonyos edényfélesé­gek ritkák voltak, mint például a csobolyó (Vas megyében bucska, Zala megyében vatalé), amit gyakran pálinkás edénynek „hordó’’-пэк tüntet­nek fel. Dankovics János [1838.34] 1838-ban meg­becsült gazdaságában egy „bucska hordó”-t 1 ft-ra taksáltak. Volt itt még „egy kis bocska” 24 xr-t, két sajtár 10 xr-t és egy más kis hordó 33 xr-t érő. Ilyen még a vajköpülő, melyből a vasi inventáriu­­mokból tizennégy, a Zala megyeiekből tizenegy darabot írtak össze mindösszesen, de a vaj táro­lására szolgáló faedények száma sem túl magas. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy szá­molnunk kell az alternatív edények - fazekasok által készített termékek - meglétével is, csakhogy a fazekasárut részleteiben nem vették számba csekély értékük miatt általában, így hiányzik az összehasonlításra alkalmas adat. A vízszállító edé­nyek között a különféle sajtárok - gazdaságon­ként legalább egy-két darab előfordul ugyan, de a datált múzeumi darabok arra figyelmeztetnek, hogy a szentgotthárdi uradalom falvaiban „ken­­gyeles, széles szájú korsókkal”, „vízhordó csigán”, azaz vállra vetett rúdon szállított vizes korsókkal, bugyigákkal számolnunk kell mindenképpen. Az árszabásokban a kútvödör Dunántúl szerte egy­séges elnevezésű, tölgyfából vagy fenyőfából ké­szült, víz merítésére használt vasabroncsú „vas alá” készített edény, melyet az Esztergom megyei 1777. évi árszabásban „merítő rúdjával együtt” áraznak be a nagyobbat 50, a kisebbet 40-25 dé­nárra. A vederre való abroncsokat két dénárra li­mitálják Tolna megyében 1724-ben, melyeket ek­koriban a kovácsok készítenek. Néhány alkalom­mal megjegyzik, hogy „kankalékos kúthoz”, (Veszprém megye 1793, Zala 1760, 1775.) vagy „kőből rakott csigás kúthoz való legnagyobb vödör” (Zala megye 1760,1775). A vízhordó sajtár Moson megyében vízhordó dézsa néven ismeretes. Ez olyan keményfából készült dongás abroncsos edény, „melyet 1 legény viszen” A vízhordó sajtárból Fejér megyében a nagyobbnak, „öreg”-nek olyan­nak kellett lennie, „akit 1 asszony is elvihetett”. Űr­tartalma egy akó. Győr megyében „öreg, kisebb, ennél is kisebb” változatai voltak. Veszprém me­gyében 1793-1799 között abroncsfelverésért 1 dé­nárt kérhettek. Tölgyfából készültek többségük­ben és puhafából is készülhettek, akkor fele any­­nyiba kerültek. Győr megye 1744. évi árszabásá­ban a csöbör, sajtár mellett „víz hordó kanna” neve is fellelhető. A „konyhára való víztartó” edény neve Esztergom megyét kivéve, ahol dézsa, mindenütt a csöbör megnevezés szerepel az árszabásokban. Keményfából készül, 1-2-3-akós nagyságban, de Veszprém, Zala, Somogy megyékben 2-, vagy 2V2- „harmadfél akós” volt az általános. Zala megyei 1744. évi árszabásban azt is megjegyzik, hogy a 2, vagy 2V2 akós „konyhára való víztartó csöbör fede­les, lábakra ’’[készült]. Ekkor az 1 akós edénynek 40, a fedeletlennek 30 dénár a megszabott ára. Győr megyében 1744-ben „öreg csöbör 2 legényre való”-1, Moson megyében 1813-ban „szüretelő2 fe­nekű nagyobb és kisebb” csöbröt áraznak be 3-4 ft­­ra. Fejér megyében az 1813. évi árszabásban „dupla fenekű muszoló kisebb, nagyobb csöbör”-1 in­­ventálnak 1-2-akós nagyságban. Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Tolna megyékben egy vagy ennél kisebb, háromnegyed- vagy félakós csöbröket ta­lálunk, melyeket nagy valószínűséggel nem szü­reteléshez, hanem ökrök itatására használtak. Erre utalhatnak Zala megye 1760., 1775., 1813. évi árszabásaiban szereplő adatok is, melyek hol ita­tósajtárról, hol dézsáról tesznek említést. Ezek a sajtárok 1-, llú-akósak, tölgyfából és puhafából is készülhettek. Vas megye 1795. évi árszabásában is e kettősség jellemző. A nagyobbikat csöbörnek, a kisebbet viszont sajtárnak nevezik, áruk 75, 60 dénár. Zala megyében is zavar van a névadás körül. Az 1744. évi limitációban olvashatjuk, hogy „egy fél akós Désöl avagy Sajtár 30 d”. Moson me­gyében 1813-ban „ló itató dézsa’- ról írnak, „melyet 188

Next

/
Oldalképek
Tartalom