Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 39. (Szombathely, 2017)
Néprajztudomány - Nagy Zoltán: Történeti források feltárásának tanulságai: bortároló hordók és gabonatároló eszközök, dongás edények a szentgotthárdi apátság falvaiban a hagyatéki leltárak tükrében (1786-1846). Harmadik rész: gazdaságok dongás faedény szükséglete a 18-19. században
SAVARIA 59 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 2017 » 177-238 Történeti források feltárásának tanulságai: bortároló hordók és gabonatároló eszközök, dongás edények a szentgotthárdi apátság falvaiban a hagyatéki leltárak tükrében (1786-1846) Harmadik rész: gazdaságok dongás faedény szükséglete a 18-19. században Nagy Zoltán SAVARIA MEGYEI HATÓKÖRŰ VÁROSI MÚZEUM H-9700 Szombathely, Kisfaludy Sándor u. 9., Hungary nagy.zoltan52@ gmail.com Összefoglalás A szentgotthárdi ciszterci apátság uradalmának - a „Vendvidék” és a magyarok lakta „Rába-völgye” tizenhét falujának százhatvan hagyatéki, gazdasági becsűjét elemezve számba vettük az egyes gazdaságok dongás faedényszükségletét. A feltárt edénytípusokat a 18-19. századi megyei (dunántúli) árszabásokkal vetettük össze. Kontrollként és egyúttal összehasonlításként felhasználtuk a keszthelyi uradalom falvainak a Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívumában őrzött kétszáz jobbágygazdaság inventáriumainak dongás edényekre vonatkozó adatait. Az egyes tárolóedényekre vonatkozóan a magyar szótár- és lexikonirodaimat is felhasználtuk acélból, hogy a konkrét tárgyak megnevezésének változatait, időbeli, térbeli megjelenéseit tisztázni tudjuk. Újra górcső alá vontuk a levéltári források használhatóságát. A csoportos adatelemzés magas, mintegy 25%-os pontatlanságot mutatott ki a gazdaságonként biztosan elvárható edényekkel (káposztáshordó, eceteshordó, párlósajtár) kapcsolatban. A bizonytalansági tényezők egy része azzal magyarázható, hogy a korai (1786) adatok gyakori hiánya bizonyíthatóan az inventálás szervezetlenségéből, szemléletbeli eltéréséből származik. A19. század első harmadára megváltozott a leltárkészítés módja, így megközelítőleg pontos képet kapunk a gazdaságok valóságot tükröző ellátottságáról. A dongás edények kézműves termékek, az árszabásokban rögzített áraik azonban itt nem érvényesülnek, hiszen még az „új” edény is használtnak számít a becsűt végzők szemében. Jellemző módon a valós ár 2/3-át, felét rögzítették gazdasági becsűikben. Bizonyossá vált, hogy a gazdaság nagy értékű - 50-100-200 forintot is meghaladó - vagyontárgyaihoz (ház, ökrök, lovak, szekerek, szántáshoz használt eszközök) képest a vasabroncsos nagyobb edényekért 1-5 forintot, a legkisebb, vagy „hitvány” dongás faedényért 6-12 krajcárt számítottak fel, azaz gazdasági értéknek tekintették azokat. E tényre alapozva készültek statisztikai számításaink minden tárgytípusra vonatkozóan, feltételezve azt, hogy a háztartásban nélkülözhetetlen tárgyak (itató sajtár, vízhordó sajtár, kútveder) gyakran, míg a valamilyen ok folytán kisebb ismertséggel bíró használati edények (répáshordó, csöbör, dézsa, fejőzséter, köpülő vagy vajrázó edény, vajtartó vindel, boroshordócska, pálinkásbucska) ritkán, vagy egyáltalán nem található meg az adott iratokban. A dongás edények vonatkozásában időbeli és mikrotáji eltérések is kirajzolódnak. E tekintetben az archaikusabb, gazdaságilag szegényebb „Vendvidék”, a tömbjét északról határoló diffúz falvakkal együtt jól körülhatárolható. A polgárosultabb, gazdaságilag fejlettebb, az uradalmi központhoz közel fekvő, Rábavölgyében fekvő falvak jobbágygazdaságai kimutathatóan nagyobb mennyiségű és többféle dongás edénnyel bírnak. A szlovénvidékhez közeli, illetve a Rába-völgyét észak felől határoló három falu (Farkasfa, Csörötnek, Gyarmat) pedig inkább az Őrség tárgykultúrájához közelít. Néhány esetben a dongás edények teljesen, vagy csaknem teljesen hiányoznak egy-egy nyelvi különbséget is mutató falucsoportban. A répáshordó jelenléte kizárólagos, ezzel szemben a vajtartó vindel, fejőzséter, itatócsöbör, kútveder szinte ismeretlen. A szomszédos, kereskedelmi útra támaszkodó Rába-völgye viszont gazdagabb a sajtárokban, itt a gazdaságok egyötödében, egynegyedében használják a zsétert, a köpülőt és a vindelt is, melyekről tudjuk, hogy az Őrségben is ismertek voltak. A dolgozatban tárgyalt tizenhárom dongás edényről fényképfelvétel, az 1724-1818 közötti időszakból származó árszabásokról ösz-177
