Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 38. (Szombathely, 2016)
Néprajztudomány - Horváth Sándor: Néprajzi mozaik a vasi cigányokról
HORVÁTH SÁNDOR: NÉPRAJZI MOZAIK A VASI CIGÁNYOKRÓL lyek lótartó, lókupec cigányokról és cigánykovácsokról szólnak. Az újhegyi („Wyhegy”, ma: Neuberg, Ausztria) Krisanicz Márton 1615. június 29-én vissza akarta kapni a lovát a büki Choy Mátyástól. Utóbbi azonban azt válaszolta, hogy arról nem tud, hogy a ló a vádló tulajdona lett volna, amikor ő egy évvel azelőtt, Urunk Mennybemenetele napján a vépi vásáron cigányoktól megvásárolta (Dominkovits 1997: 46). 1639. augusztus 19-én két cigány perlekedett: Tamás „Murai Szombath”-ból (ma: Murska Sobota, Szlovénia) a csepregi Horváth Pált vádolta azzal, hogy lovat lopott tőle (Farkas 1887:141). A fémművesség nemcsak kovácsmesterségként volt a megyei cigányok egyikének másikának foglalkozása, amint arról a Mária Terézia-féle cigányösszeírásból is bizonyságot vehetünk, hanem még üstkészítők is tevékenykedtek. A „Nagybajuszúnak” nevezett rábahídvégi cigány mesélte idős korában, hogy azelőtt Burgenlandban is élt, ahol kolompár volt, üstöket készített.13 Emellett pedig vasedényeket is foltozott. Baranyai Antal drótos pedig még 1955-ben is járta a lakóhelyét környező településeket is, ahol drótosként foltozta a konyhai fémedényeket (10. ábra). Sárvár környékén - ahol a Rába öntésterületén sok jó minőségű fűzfa termett -, a cigányok a kosárkötésre szakosodtak. A szlovén cigányok, valamint a szintik elsősorban vándorköszörűsként keresték a kenyerüket (Bódi 2006: 31). Teknővájók a megye déli területén éltek: például Vashosszúfaluban (11. ábra). Amint arról Bódi Zsuzsa írt: az árgyelánok, a beás cigányok egyik alcsoportja, akik eredetileg bányászok voltak, a 19. század végétől Romániából vándoroltak egyre nyugatabbra. Mai napig egy archaikus romani nyelvet beszélnek. A megye déli településein alkalmanként vándor teknővájó cigányok jelentek meg. Egy ilyen eset kapcsán a csoportban szerelemféltésből tragédia történt Pankaszon. A férj összeveszett egy legénnyel, aki a feleségével túl intim módon táncolt az esti kocsmai mulatozásuk közben: a legény egy fejszével kettéhasította a férj koponyáit). ábra. Baranyai Antal drótos Rábahídvégről edényeket javít Zsennyén, 1955 (Savaria Múzeum, Néprajztudományi Osztály, Szombathely, SNF 1999) Figure io. Tinker Antal Baranyai from Rábahídvég repairing pots in Zsennye, ig55 (Savaria Museum, Department of Ethnography, Szombathely, SNF iggg) ii. ábra. Kilencvenéves cigány teknővájó szerszámaival, Vashosszúfalu, i960 (Savaria Múzeum, Néprajztudományi Osztály, Szombathely, SNF 3646) Figure 11. Ninety year old Gypsy with his woodworking tools, Vashosszúfalu, ig6o (Savaria Museum, Department of Ethnography, Szombathely, SNF3646) 13 Savaria Múzeum SNA 151/X1II. 1. p. Rábahídvég, 1951. 116