Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)
Néprajztudomány - Illés Péter: A szombathelyi Dallmann(-Tikos) könyvkötészet emlékei
SAVARIA 37 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 2015 I77~I99 Város Ipartestületek Ipartestületi A tagok közül száma tagok száma mester segéd tanonc Szombathely 1 2401 642 1187 572 Nagykanizsa 1 1904 550 752 602 Pápa 1 1425 577 474 374 Veszprém 1 1060 498 315 247 Zalaegerszeg 1 1021 492 302 227 Kőszeg . _ ■ __ _ 1 5 19 203 147 169 i. táblázat. Ipartestületi tagok száma a Nyugat- és Közép-Dunántúl nagyobb városaiban, 1908-ban (Thirring 1912) Table i. Members of trade associations in the larger towns of Western and Central Transdanubia in 1908 (Thirring 1912) Pinkafő/Pinkafeld, 1888; Pozsony-Szombathely, 1891; Szombathely-Rum, 1894) (Melega 2012: 41-42; Thirring 1912: 54). A fejlődés dinamizmusát misem jellemzi jobban, minthogy a 19. század eleji, reformkori szabad püspöki város lakossága még nem érte el a négyezer főt, ami aztán a század második felére, a már rendezett tanácsú városban (1871) a századfordulóig meghatszorozódott (Melega 2012: 33). Az egyre gyorsuló ütemű városépítkezés, infrastrukturális gyarapodás és a vele járó növekedés ugyan lelassulva, de még az 1930-as években is tovább tartott, elérve a harminc ezres lakosságszámú középvárosi szintet (Melega 2012: 36). Ebben az egy évszázad leforgása alatt lezajló kimagasló fejlődésben jelentős szerepet játszott a régi, még a feudalizmus korából megörökölt központi piactér is, valamint annak modern városközponttá átalakulása. A századfordulón a belváros tereit és az azokból elágazó utcákat aszfalttal burkolták, a környező utakat pedig gránitkockával, mészkőlappal és bazaltkavicsból makadám burkolattal építették ki (Kalocsai 2011: 187). Emeletes bérházak, éttermek és üzletsorok nyíltak, a belvárosi kereskedelmi-üzleti központi rész egyben rangos, magas presztízsű lakósávot is vonzott maga köré az egykori Horváth Boldizsár - Széchenyi - Templom terek mentén (Szabó 1996: 29-30). A 19. század végi és 20. század eleji urbanizációs folyamatokban természetesen szintén szerepet játszott a városban hagyományosan meglévő kisipar. Országos kitekintésben tudjuk, hogy az Osztrák-Magyar Monarchián belül az ipari forradalom hatására a gyáripari tömegtermelés fejlődése a nyugati osztrák tartományokban volt a jelentősebb, aminek következtében a hazai kisipari árutermelés inkább konzerválódott mintsem modernizálódott (Ránki 1964: 423-451). Mindez azzal is együtt járt, hogy 1910 körül az ország kisipari fejlődése szinte teljesen a fővároson kívülre, vidékre helyeződött. Mindeközben Szombathely az egész Dunántúl, és főképp a Nyugat- és Közép-Dunántúl egyik legjelentősebb iparos központjává fejlődött, amit jó mutat az ipartestületi tagok itteni legmagasabb száma (1. táblázat). A dualizmuskori helyi iparfejlődésének eredményeit büszkén tárta a nagyközönség elé az 1887-ben szombathelyi „vasvármegyei iparkiállítás”, majd 1903-ban a már ötszáz kiállítót és ötvenezer darab kiállítási tárgyat felsorakoztató, szintén megyei iparkiállítás is. Éhen Gyula, a város nagyhatású századfordulós polgármestere (1895-1901) szerint 1905-ben Szombathely kisiparát mintegy 989 mester alkotta a következő összetételben: „1 ablaktisztító, 4 aranymíves, 2 aranyozó és oltárépítő, 46 asztalos, 7 ácsmester, 3 ácsiparos, 3 bábos, 9 bádogos, 2 béltisztító, 12 bérkocsitulajdonos, 4 bognármester, 23 borbély, 4 bornyumetsző, 3 bőrványoló, 13 cserépfedő, 56 csizmadia, 137 czipész, 9 czementárúkészítő, 3 czukorkakészítő, 3 czukrász, 5 divatárúsnő, 4 elő- nyomtatási intézet, 8 építési vállalkozó, 3 építőmester, 1 esernyőkészítő, 5 esztergályos, 2 fazekas, 6 fényképész, 1 fogtechnikus, 1 fürdőtualjdo- nos, 62 fuvarozó, 6 gerencsér (kályhás), 1 gombkötő, 2 gőzgéppel csépelő vállalkozó, 1 gőzkazánkovács, 1 gyepmester, 1 hangszerkészítő, 3 házisürgöny-, villámhárító- és telephonberendező, 4 185
