Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36. – (2013) (Szombathely, 2013)
NÉPRAJZ - NAGY Zoltán: TÖRTÉNETI FORRÁSOK FELTÁRÁSÁNAK TANULSÁGAI: BORTÁROLÓ HORDÓK ÉS GABONATÁROLÓ ESZKÖZÖK, DONGÁS EDÉNYEK A SZENTGOTTHÁRDI APÁTSÁG FALVAIBAN A HAGYATÉKI LELTÁRAK TÜKRÉBEN (1786-1846) 1. RÉSZ
NAGY Zoltán hogy is történt, a két vajas zséterből „két vajas cséterek" értelmetlen, torz alak született. A zséter viszont a magyar lakta területen a véndölt helyettesítő szó, a Vendvidéken viszont ismeretlen. 1823-1828 között a Rába völgyében, Kisfaludon, Magyarlakon, Gyarmaton közismert, kisebb űrtartalmú darabjait 10-20 xr-ra becsülték. Az Új Magyar Tájszótár 806-807. oldalon közölt adatai szerint Mosonszentmiklós, Kőszegszerdahely, Szilvágy, Balatonmellék, Göcsej, Rábagyarmat által behatárolt területen e néven ismert kis dongás faedény. Vizsgált korunkban még vajat tárolnak benne a böjti eledelek készítéséhez, a vágott zsír térhódítását követően a zsíros véndelek egyeduralma majd csak az 1840-es évek után következik be. A harmadik példa megoldásához hosszabb idő kellett, mert magának a kreált szónak nem találtunk értelmét. Amit Tótfalván 1843-ban a becsű alkalmával megállapítottak, az valójában nem is létezhetett. Ki látott már „láda hordót"? Igaz „Káda Hordó"-\ is nehéz elképzelni, de az van. A káda hordó viszont olyan álló, ajtósvégétől a „pintér szógá"-va\ [Tótfalu 1843. 69, Szakonyfalva 1821. 52] „pintér szerszám"-mai megszabadított hordó, amelyet egy fenekére állítva már kádnak nevezhetünk. Hasonlítottak a kicsit felfelé szélesedő kádra, így valóban könnyedén eltéveszthetők. A kutató megtapasztalhatja, hogy a források által emlegetett káposztás hordó alatt az idősebb nemzedék ma is kádat ért, de hordót mond. Igaz, ebben az esetben a hordókat valódi, csavarorsós préssel ellátott kádak váltották fel, a benne lévő savanyított káposztának viszont megmaradt a „hordóskáposzta" neve. A régi faabroncsos hordó álló hordóvá alakításához használták a „fenékhúzóvasat", vagy „pintérszolgát", [Tótfalva 1843, 69] „pintérszertszám"-ot [Szakonyfalva 1821. 52], ami több gazdaságban házi szerszámként fellelhető. Ezt a hordó káddá minősítést Gönczi Ferenc könyvében is megtalálhatjuk, mert a pálinkafőző kemence hideg vizes gúzsabroncsos hűtőedényét „kádnak" nevezi, pedig a minden részletet bemutató rajzán csupán egy egyfenekű rozzant hordó látható (GÖNCZI 1914. 584. rajzzal). A „Káda Hordó" kifejezést csak a szlovén nyelvterületen találjuk meg, egy két vasabroncsos példánya 1839-ben Tótfalván [1843. 69] 3ft-ot ért. A körülírások akkor jönnek létre, mikor sem a kirendelt hites személyek, sem maga az uradalmi hivatalt képviselő nótárius nincs tisztában az adott „házi mobilia" nevével, vagy még nincs is honos neve. így lett egy egyébként a fenékhúzó pintér szerszám kacifántos neve „pintér fogó egy vas szóga" [Szakonyfalu 1833. 23]. Ez a névadás láthatóan az iratokban öröklődik, mert ugyancsak Szakonyfaluban, ugyanabban az évben egy másik becsű alkalmával is feltűnik [1833. 58], majd papíron terjed, mivel a szomszédos Istvánfalván 1833-ban [1833. 33] „2 pintérfogó vas szóga" 36 xr-t ér, de Permisén is megtalálható két év 3 8 múlva [1835. 14] láthatóan a „feljegyző" nótárius működési területén, Marits Ferenc személyéhez kötve. Néha egy-egy tárgy, vagy szerszám részének a megnevezése különböző. Nehéz lenne megmondani, hogy Farkasfára [1787. 78] honnan érkezett a „kengyeles kasza" megnevezés, vagy Gyarmatra [1830. 140] a „kaszanyélpadjával." Újra felmerül a kérdés, hogy a szintén Gyarmaton egy becsű alkalmával [1836.141] olvasható „víz hordó durung"-o\, ki találta ki, ami a környéken még egyszer-kétszer a becsük során előfordul, de annak valójában a ma közismert „vízhordó csiga" a neve. 1788-ból [Szakonyfalu 1788. 50] való a „Paita Lapát" és „Paita Rosta" elnevezés, mellyel csak egy esetben találkoztunk. Itt nyilvánvaló, hogy a törekrostáról és szórólapátról lehet szó, a jelző inkább tároló helyére, vagy a velük való elvégzendő munka helyére utal. Nehéz eldönteni, hogy Kondorfán 1841-ben néhai Jósa Márton és Ferenc maradékai közt elosztott vagyon számbavételénél ne ismerték volna a „Finak"-ot, ami az Új Magyar Tájszótár 2. kötetének 447. lapján olvasottak szerint „1-5 literes egyfülű dézsaszerű faedényt jelent, amelyet víz, bor, gabona meregetésére, vagy mérésére használtak a Dunántúl északi felén." Adatközlési helyként a közeli Csákánydoroszló neve is szerepel, így azt gondolhatjuk, hogy a mi vidékünkön is ismert lehetett. Azt a lehetőséget, hogy ezzel a kisméretű nyeles edénnyel „meringettek" is, tükrözheti a helyi lakosok tudását. Ez utóbbi esetet feltételezve kerülhetnek át a becsükbe a tájszavak. így kaphatják meg a szlovénok a náluk használatban lévő hasonló tárgyak e vidéken ismert magyar nevét. Ha azt olvassuk, hogy Szakonyfalván [1833. 58] 1 ft 30 xrra megbecsültek két „tehén harang"-o\, el kell gondolkodnunk kicsit azon, hogy nem lehet egy egyszerű kolompot felismerni. Azon is el kell csodálkoznunk, hogy ugyanitt öt évvel korábban már [1827. 57] - „tehén harang felköthető lánccal és lakattal" - bővebb magya38 A Savaria Múzeum Néprajzi gyűjteményében egy darab található belőle 58. 309.1 szám alatt - vízhordó rúdként beleltározva. A leltárkönyvből azonban nem derül ki népi neve. 300
