Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36. – (2013) (Szombathely, 2013)

NÉPRAJZ - NAGY Zoltán: TÖRTÉNETI FORRÁSOK FELTÁRÁSÁNAK TANULSÁGAI: BORTÁROLÓ HORDÓK ÉS GABONATÁROLÓ ESZKÖZÖK, DONGÁS EDÉNYEK A SZENTGOTTHÁRDI APÁTSÁG FALVAIBAN A HAGYATÉKI LELTÁRAK TÜKRÉBEN (1786-1846) 1. RÉSZ

NAGY Zoltán A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásait bemutató forráskiadvány I. és III. kötetének bevezető tanulmányában (BENDA 1988. LII—L

III, 2005. 27-29, 38) Benda Gyula példákkal illusztrálva megállapította, hogy [Mária Terézia 1767-ben kiadott úrbéri rendeletét követően]'

1 „1790 után meglepően kialakult formában jelentek meg a városi tisztviselők által készített összeírások [...] először az örökösöket vették sorba; majd szobáról szobára haladva feljegyezték az ingóságokat. Összeírták, de a becsűből kihagyták a feleség különvagyonát (ágynemű, ruhanemű)." Az 1836. évi törvényekre hivatkozva

5 felhívta a figyelmet arra, hogy az árvaügyi összeírásoknak és becsüknek kialakult formája volt, és „láthatólag egyes tárgycsoportok az összeírásból rendre kimaradtak. Ilyenek a ruhaneműek és a háztartás élelmiszerkészletei". Ezen kívül arra is figyelmeztetett, hogy „forráskritikai értelmezési szempontból nem lényegtelen a kérdés, hogy miért, milyen alkalomból készült az inventárium. A levéltárakban fennmaradt összeírások és becsük legtöbbször nem a mindennapi esetek, hanem valamilyen rendkívüli örökösödési helyzet (magvaszakadás, serdületlen örökösök vagyoni helyzetének megállapítása többféle vagyon elkülönítése, örökösök kérelme alapján kért osztály) miatt jöttek létre. [...] Több esetben az összeírások elnagyoltak és elsősorban az értékesebb tárgyakat veszik számba." Fontos megállapítást tesz az örökösödési és osztályügyekre vonatkozóan. „Ilyen ügyekben mindig törekedtek a becsű érték meghatározására is, hiszen az szolgált a megosztás alapjául. Ilyen esetben is az értéktelenebb használati tárgyakat, vagy a leányokat illető ágyneműt, ruhákat csak darabszám sorolják fel. A becsű a tárgy leírása, neve után becsértéket is tartalmaz és gyakran a hagyaték vagy vagyon egészének összegét is megadja. A becsérték meghatározását leggyakrabban a kirendelt tanácsosok, tisztviselők végezték el. [...] Az inventáriumok elemzése azt mutatja, hogy a tárgyak becsértéke nem szóródik erősen - valószínűleg kialakult valamilyen közös értékítélet." Végezetül megállapítja, hogy az „eladási ár és a becsérték viszonya külön kutatást igényelt, az árviszonyok és a becslési eljárás feltárása egyre sürgetőbb feladat."Ai említett forráskiadvány III. kötetének előszavában a becsükkel kapcsolatban Benda Gyula közli, hogy „A feltárt iratok kialakult formát mutatnak. [...] tartalmazniuk kell az örökösök nevét, az ingó- és ingatlan vagyon részletes beesőjét, adósságokat és kintlévőségeket.[...] Az osztály az örökösök behívásával, azok jelenlétében történt meg. A tételes felosztást az uradalmi igazgatóság fogalmazványban rögzítette, majd kiadta az osztálylevelet. [...] A [keszthelyi uradalom] archiválta az osztály fogalmazványát a kísérő összeírásokat, nyilatkozatokat, kérvényeket, az esetleges végrendeletet. [...] Jobbágyok esetében a telki földekről nem intézkedhetett az örökül hagyó, a telekhez tartozó ház és a műveléshez szükséges eszközök felett viszont ő rendelkezett. [...] 1836 után a jobbágyot megillette a - legfőbb vagyon - a jobbágytelek használati értéke, eladhatta azt, illetve az örökösök ennek értékét is beszámították az örökségbe. [...] Az ingatlanok közül ezen kívül a szőlőket veszik számba. Nem írják össze az élelmiszert, amelyeket a házban - gazdaságban tárolnak. Ezeket ugyanis az összeírás és a tényleges felosztás közti időben elfogyaszthatják. Leltározzák a bútorokat [itt] de szinte mindig hiányzik a ruhanemű és az ágynemű számbavétele. Ezek a családon belül hagyományozódnak sajátos szabályok szerint. [...] Számos faluban a lányokat 1840 előtt csak a kiházasítás illette meg. Ágyneműt, ruhát, mentét vagy üszőt adtak nekik, valamint fizették a lakodalom költségeit. [...] Az állatok közül a szarvasmarha, a ló mindenkor bekerül a beesőbe, ingadozó a gyakorlat a sertések esetében. Alig kerül összeírásra a baromfi." A kötetekké formált és forráskiadásban megjelentetett inventáriumok statisztikai, társadalomtörténeti elemzése (BENDA 1989a, 1989b, 1988, 1995, 2005) új eredményeket hozott ugyan, de nyilvánvalóvá tette, hogy a részletek kibontása a hagyatéki leltárak fogyatékos volta miatt alig lehetséges. Ugyancsak a hitelesség kérdése merül fel nagyszámú vármegyei limitációk értelmezését és alkalmazását tekintve a kézműves kutatás során. A hagyatéki leltárakban szereplő árak viszonyítását nehezíti, hogy a rajnai ezüst forint 1811-ben nagymértékben devalválódott, így a 18-19. századi hagyatéki leltársorozatokban szereplő árak változásai nehézség nélkül egy termékcsoporton belül sem értelmezhetők. A becsült ár 4 A rendelet előírta, hogy ha az elhalálozott jobbágy után árvák maradtak, akkor a vagyont össze kell írni. Ezt erősítették meg a reformkori törvények is. A rendeletek és a későbbi tőrvények azonban az összeírás módjáról, az árvaügy kezeléséről részletesen nem intézkedett (BENDA 2005. 27). 5 Az 1836. évi 9. tc. a községek belső igazgatásáról rendelkezve kimondta, hogy „Mihelyest a Község lakosai közül a szülők bár melyike meghalálozván árvákat hagy maga után, a helybeli Bíró két esküdttel és a Jegyzővel a megholtnok vagyonát szemmel tartsák [...] az árva egész vagyona felől az Uraság közbejöttével tökéletes összveírást készítsenek...". 280