Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36. – (2013) (Szombathely, 2013)

RÉGÉSZET - NYERGES Anita: A SZOMBATHELYI JÁRDÁNYI PAULOVICS ISTVÁN ROMKERT ORTOGONÁLIS ÉPÜLETEGYÜTTESÉNEK FALFESTMÉNYEI

NYERGES Anita alkotni. A töredékek festett felszínéről készített, a motí­vumokat tartalmazó 1:1-es méretarányú értelmező raj­zok segítségével készülhettek el az egyes mezők részle­teinek elméleti rekonstrukciói. A falképek összeállításánál először szelvényenként, épületenként, illetve helyiségenként, színek és motívu­mok alapján csoportosítottam a töredékeket. Az összeál­lítás során segítségemre voltak még a darabok törési, illeszkedési felülete, a vakolattöredékek vastagsága, a va­kolat felületkezelése, a festékréteg elszíneződése, szeny­nyezettsége, kopottsága, az ecsetvonások iránya, a va­kolat hátsó oldalán található növényi és egyéb lenyoma­tok, valamint az eszközhasználatra utaló nyomok. KÉSZÍTÉSTECHNIKAI MEGFIGYELÉSEK Az Oktogon 2005 januárjában Gyarmati András és Heitler András okle­veles festőrestaurátor művészek tervet készítettek a ma­radványok restaurálására, amelynek 2005 őszén egy apró részlete, tehát az akkori állapot dokumentálása, a 2005 nyarán végzett ásatások során előkerült vakolt felületek tisztítása, konzerválása, valamint a többi felületen a legin­kább veszélyeztetett vakolatrészek rögzítése valósult meg. 9 A falazaton és vakolatokon most megfigyelhető romlás sebessége sajnos azt valószínűsíti, hogy a jövőben továb­bi részletek fognak megsemmisülni. Ha összevetjük azokat a vízfestékkel festett színes másolatokat, amelyeket az egykori feltárás után Szokolszky Miklós (Savaria Múzeum) készített a festett maradványokról 1 0 a 2005-ben készült felvételekkel, rajzokkal, továbbá a jelenleg észlelhető álla­pottal, láthatjuk a néhány évtized alatt bekövetkezett pusztulást. Nem zárhatjuk ki, hogy a későbbiekben to­vábbi darabok fognak elveszni. Az Oktogon vakolására és festésére vonatkozó készítéstechnikát illetően Gyarmati András és Heitler András fent említett restaurálási doku­mentációjában szereplő megfigyelésekre hagyatkozom. 2005 nyarán a centrális épület északi részén lévő nyolc- és négyszögletes helyiségekben, valamint a köz­ponti nyolcszögletes helyiség hozzáférhető részén tör­tént régészeti feltárás. A napvilágra került római falfelü­5. kép. Vakolat felülete az Oktogonon (SMRA 1985-05. 19. kép) Bild. 5. Verputzoberfläche auf dem Oktogon (SMRA 1985-05. Bild. 19.) letek legnagyobb részét vakolat fedte. Ezeket a részeket a falak mellé illesztett szigetelő lemezek elhelyezése és a vízelvezető csőrendszer kiépítése után kaviccsal visz­szatemették a korábbi talaj szintjéig, így a későbbiekben sem kezelhetők, sem tanulmányozhatók nem lesznek. Ez indokolta a szükséges tisztítási és konzerválási mun­kák sürgős elvégzését. 1 1 A tisztítás során elsősorban a vakolatra erősen ráta­padt föld, sár eltávolítása volt a feladat. 1 2 Néhány kisebb, meglazult foltot leszámítva a vakola­tok mindenütt kifejezetten jó állapotban voltak, kötésük erős volt. Azokon a kis felületeken viszont, amelyeket korábban nem fedett föld, komoly károsodás figyelhető meg, elsősorban a fal anyagán: egész téglák és kövek hiányoznak már a falazatból, vagy vannak teljesen szét­hasadozva s szétmállásuk csak idő kérdése. 9 SMRA 1985-05 számú restaurálási dokumentáció alapján. 10 SMRA 2076, 2077, 2944-2957 számú akvarell festmények. 11 SMRA 1985-05 számú restaurálási dokumentáció alapján. 12 SMRA 1985-05 számú restaurálási dokumentáció alapján. 208

Next

/
Oldalképek
Tartalom