Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35. – (2012) (Szombathely, 2010)

KÖZÖNSÉGKAPCSOLAT - KUKOR Ferenc: IDŐCSIGA KIÁLLÍTÁS

KUKOR Ferenc mindent festettek, vagyis létezett egy ősi belső ösztönigény a szépre. A tárgyi emlékek időnként a szellemi hagyományokra utalnak. így Izgalmas feladat lehet a diákok számára a vaskori tűzikutya alakú oltár vélhető szerepének felismerése. Felettébb előremutató ötlet a kézbe vehető kőbalta és a bronzkori tokos balta beillesztése a kiállításba. A modern, személyiségközpontú pedagógiák egyik alaptézise ugyanis, hogy a több érzékszervvel érzékelés jobban serkenti a gyerek agyi tevékenységet. Comenius ezt évszázadokkal korábban így fogalmazta meg: „o tanítóknak aranyszabólyuk legyen az, hogy amennyire csak lehetséges, tárjanak mindent az érzékek elé. A látható dolgokat ugyanis a látás, a hallhatókat a hallás, a szagolhatókat a szaglás, az ízlelhetőket az ízlelés, a foghatókat a tapintás elé, és ha egyszerre több érzékszerv is felfoghatja őket, akkor egyszerre több elé is." A Savaria Múzeum amúgy ebben a tevékenységformában az élen jár, gondoljunk a foglalkoztatóterem sokoldalú felszerelésére. A kiállítás és hozzá kapcsolódó kötet egyben alkalmas a régész szakma módszereinek megismerésére, a szakma szépségeinek és nehézségeinek bemutatására. A régésznek kreatívnak, élénk fantáziájúnak kell lennie, ugyanakkor úgymond „földhözragadtnak" is, hiszen a tárgyak, leletek magyarázata alapos ismeretet, tapasztalatot igényel. A leletek időnként bőbeszédű szemtanúknak bizonyulnak, csak meg kell tanulni a nyelvükön - erre való a régész, a múzeumpedagógus, a tanár, vagyis az EMBER. De mitől válik a tárlat élvezhetővé, fogyaszthatóvá a diákok számára? Hozzáteszem, hogy a magyar iskolában a gyerekek döntő többsége az 5. és a 9. évfolyamon, az első tanórákon találkozik az őskor történetével, amikor talán a legnyitottabb, a legérdeklődőbb korszakban vannak. Ilyenkor remek lehetőség nyílik a szorosabb kapcsolatra a múzeum és az iskola között a múzeumpedagógia alkalmazására. A feladat persze nem könnyű: a virtuális világ bűvköréből kiragadni a tanulókat, aktivizálni őket, s felkelteni az érdeklődésüket a kiállított tárgyak iránt. Csak egy példa az újfajta technikai szocializációra: az egyik kiállításon egy 10 éves diákunk értetlen arckifejezéssel vizsgálgatott egy régi írógépet. - „Jó-jó, dünnyögte - de hol van hozzá a monitor?" A tárlat akkor válhat leginkább élvezhetővé az iskolás gyerekek számára, ha a kiállításvezető tárgyi tudását kérdésfelvetésre használja, mert ez megmozgatja, bevonja és motiválja a látogatókat, hogy aktív résztvevőivé váljanak a foglalkozásnak. A szókratészi, vagyis a bábáskodás módszerével a tanulók partnerré tehetők, egy-egy érdekes történet, adoma, tréfás megjegyzés még hangulatossá teszi a foglalkozást. A lényeg az egész folyamatban, hogy a tanulók személyes kapcsolatba kerüljenek a foglalkozásvezetővel, de még inkább a kiállított tárgyakkal. Az Időcsiga c. kiadványban Tóth Gábor antropológus Bendefy-Benda László geológus, tárvezető idevágó gondolatát idézi: „Magam jelenleg arra törekszem, hogy a száraz tudományos vázra az élet leplét borítsam. A megsárgult csontokra visszavarázsolom a húst, s a szerszámokat kézbe adom." Tanulói csoportonként persze differenciálásra van szükség, a kisdiákok játszani szeretnek, s minél idősebbek a tanulók, annál inkább hosszabban és mélyebben lehet velük beszélgetni, de a játékos elemeket az ő esetükben is célszerű alkalmazni. A tárlathoz készült kiállításvezető-füzet remek segítség a játékos felfedező tevékenységhez, külön erénye, hogy több korosztály 498