Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35. – (2012) (Szombathely, 2010)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - KELBERT Krisztina: „TÁRSADALMI ANYASÁG" ÉS A MAGYAR ASSZONYOK NEMZETI SZÖVETSÉGE KARITATÍV-SZOCIÁLIS TEVÉKENYSÉGE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI SZOMBATHELYEN

sava ßia a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35 (2012) 347-369 „Társadalmi anyaság" és a Magyar Asszonyok - Nemzeti Szövetsége karitatív-szociális tevékenysége a két világháború közötti Szombathelyen Az igazi áttörést azonban a MANSZ szombathelyi cso­portja gyermekvédelmi munkájában egyrészt az 1928-ban létrehozott gyermekvédelmi szakosztály jelentette, amelynek vezetésével özv. dr. Mendelényi Jánosnét (4. kép) bízták meg, s amely a központi buda­pesti Gyermekszeretet Egyesület inspirálására a városi rászoruló gyermekek segélyezésére, nevelésére, szelle­mi feltöltődésére koncentrált. Többnyire jótékony célú előadások, 2 7 uzsonnák rendezésével és gyermeknyaral­tatások szervezésével 2 8 igyekezett a szegény gyermeke­ken segíteni; ugyanakkor tervbe vette egy napközi ott­hon felállítását, 2 9 amelynek létrejöttét 1935-ben tudta megvalósítani azzal az önkéntes felajánlásával, hogy székházának alagsorát átengedte a téli napközi otthon céljaira (PÁLOS 1937. 63-64). 3 0 Továbbá évről évre meg­rendezte karácsonyi gyermekfelruházási, adományozási akcióját, 3 1 és gyakran vállalt egyszeri segélyjuttatást, sze­retetvendégséget kisgyermekek részére némely kiemel­kedő ünnep kapcsán (például Horthy kormányzói jubileu­makor 3 2 vagy az Eucharisztikus Kongresszus apropóján 3 3). Másrészt az 1929 januárjában a MANSZ kebelében ­a szintén özv. dr. Mendelényi Jánosné vezetésével és az 1904-ben alapított ( NIEDERMAYER [1928.] 136) szom­bathelyi állami gyermekmenhely igazgató-főorvosának, dr. Niedermayer Gellértnek a támogatásával - létrehozott Társadalmi Gyermekvédő Menhelybizottság megalapítása és működése jelentett fontos előrelépést a szombathelyi csoport gyermekvédelmi munkájában, amely a menhelyi gondozottak és a nevelőszülőknek átadott gyermekek lelki és testi istápolásával foglalatoskodott. 3 4 Főként gyer­mekelőadások tartásával, Mikulás alkalmi és karácsonyi ajándékozásokkal, 3 5 gyakori szeretetvendégségek rende­zésével. 3 6 A MANSZ gyermekvédelmi szakosztálya és gyermekvédő menhelybizottsága élén álló özv. dr. Mendelényi Jánosné a gyermekvédelem terén végzett áldozatos munkájáért belügyminiszteri elismerésben részesült. 3 7 A szakosztály és a bizottság munkáját a MANSZ Leánykörének gyermekeket célzó jótékony tevé­kenysége (adományok a Tuberkulózis Ellen Védekező Vasvármegyei Egylet vagy a csecsemővédelem javára) (FEHÉR [1927] 244), 3 8 valamint egy-egy MANSZ-hölgy önálló karitatív vállalása egészítette ki. 3 9 A szombathelyi MANSZ gyermekvédelmi tevékenysé­gében némi változást hoztak a II. világháború évei, ame­lyek részint egy belső szervezeti átalakulás, részint a háborús problémák okozta kihívások mentén tárgyal­hatóak. A szerkezeti átalakulásokra reflektálva, egyrészt elmondható, hogy az 1930-as évek végétől megkezdték 27 Szombathely. = MA. 1928. 7-8. sz. 318. p. Szombathely. = MA. 1928. 11. sz. 372. p. A MANSZ közgyűlése. = Vvm. 1928. dec. 5. 4. p. 28 A MANSz közgyűlése. Akció indul meg a gyümölcs és a széraz tészta importja ellen. = Vvm. 1929. máj. 30. 4. p. A MANSZ felhívása. = Vvm. 1929. jún. 7. 6. p. A Gyermekszeretet Egyesület. = MA. 1929. 9-10. sz. 379. p. A MANSz közgyűlése. = Vvm. 1934. jan. 12. 2. p. 29 A MANSz közgyűlése. = Vvm. 1929. okt. 20. 6. p. A szombathelyi MANSZ anyák napját tartott. = MA. 1931. 8. sz. 437. p. Szombathely. = MA.1933. 3. sz. 133-135. p. 30 A MANSZ alagsorában működtetett napközi otthonról alig rendelkezünk információval. Mindössze annyi ismert, hogy ott 1936-ban karácsonyfa ünnepélyt tar­tottak a polgármester jelenlétében. Lásd: A MANSz székházában. = Vvm. 1936. dec. 24. 4. p. A napközi otthonnal kapcsolatban 1940-ben viszont a belügymi­nisztérium vizsgálata megállapította, hogy az jelenlegi állapotában nem felel meg a követelményeknek, lévén, hogy a falak nedvesek, kézmosás céljára mindössze két mosdótál áll rendelkezésre, s a 104 gyermek részére csupán egyetlen árnyékszék szolgál. Az alispán és a polgármester a miniszteri tanácsos véleményezése ellenére sem záratta be az intézményt, hanem fejlesztéseket irányozott elö a fennálló helyzet javítása érdekében. Lásd: VaML Alisp. Közig. ir. 1029/1941., továbbá: VaML Szombathely város polgármesterének iratai. Közigazgatási iratok 3034/1941. 31 A MANSz taggyűlése. = Vvm. 1930. márc. 25. 4. p. Szombathely. = MA. 1930. 5. sz. 245-246. p. Asszonyok munkája. Szombathely. = MA.1934. 2. sz. 4-5. p. Sághy Ödönné: A szombathelyi MANSZ hírei. = MA. 1938. 15. sz. 353. p. 32 Ünnepel a MANSZ. = MA. 1930. 4. sz. 139. p. Szombathely. = MA. 1930. 6. sz. 56-57. p. 33 Sághy Ödönné: A szombathelyi MANSZ hírei. = MA. 1938. 15. sz. 353. p. 34 Szombathely. = MA. 1928. 12. sz. 501. p. Megalakul a MANSz gyermekvédelmi bizottsága. = Vvm. 1929. jan. 20. 7. p. Megalakult a MANSz gyermekvédelmi osztálya. = Vvm. 1929. jan. 29. 2. p. A MANSZ gyermekvédő bizottságai. Szombathely. = MA. 1929. 3. sz. 90. p. Gyermekszeretet. Szombathely. = MA. 1929. 7-8. sz. 312. p. A MANSZ XI. közgyűlése. Társadalmi Gyermekmenhely Bizottság. = MA. 1929. 12. sz. 476. p. 35 Heimlich Ferencné: Szombathely. = MA. 1930. 3. sz. 118-119. p. A szombathelyi gyermekvédőtelep-bizottság munkája. = MA. 1931. 3. sz. 168-169. p. A MANSz közgyűlése. = Vvm. 1931. nov. 27. 4. p. Szombathely. = MA. 1932. 2. sz. 87-88. p. Szombathely. = MA. 1933. 3. sz. 133-135. p. 36 Heimlich Ferencné: Szombathely. = MA. 1930. 7-8. sz. 56-57. p. 37 Kormányzói elismerés dr. Mendelényi Jánosnénak. = Vvm. 1936. jan. 25. 4. p. Mendelényi Jánosnét ünnepelte tegnap a Gyermekvédelmi telepbizottság. = Vvm. 1936. febr. 8. 5. p. Szombathely. = MA 1936. 7. sz. 162-163. p. 38 Szombathely. = MA. 1925. 1. sz. 35. p. Leányok munkája. A szombathelyi Leánykör. = MA. 1927. 12. sz. 337-339. p. Egyesületi Hírek. = Vvm. 1930. jan. 19. 4. p. A szombathelyi leánykör 10 éves jubileuma. = Vvm. 1931. dec. 15. 2. p. Cipőt és harisnyát adott a MANSz leánykör 20 szegény gyermeknek. = Vvm. 1940. dec. 4. 7. p. Eredményes munkát végzett a MANSZ a műit esztendőben. = Vvm. 1941. márc. 22. 4. p. 39 Gombás Károlyné sz. öonászy-Kulhay Éva, akinek édesanyja, Donászy-Kulhay Károlyné a szombathelyi MANSZ tagja volt, arról számolt be, hogy a második vi­lágháború előtt rendszeresen ebédeltettek otthonukban szegény gyermekeket, akiket alkalomadtán fel is ruháztak. Szíves szóbeli közlését ezúton is köszö­nöm! (Az interjút készítette: Kelbert Krisztina, Szombathely, 2011. augusztus 12.) Továbbá a sajtóban olvashatunk arról is, hogy rászoruló gyermekek MANSZ­hölgyeknél nyaraltak: Szombathely munkájából. = MA. 1930. 11. sz. 46. p. 355

Next

/
Oldalképek
Tartalom