Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35. – (2012) (Szombathely, 2010)

RÉGÉSZET - Buócz Terézia: AGYAGKORONG A SZOMBATHELYI JÁRDÁNYI PAULOVICS ISTVÁN ROMKERTBŐL

Buócz Terézia Mint már említettük, a Kr. u. 1. század második felében már állt a fenséges Isisnek szentelt oltár Savariában. A dedikáló Ti(berius) Barbiu[s] Valenfs] - aki már itt a [p]onti[fex] tisztségét is feltüntette, a S[av(aria)] colonia quaestfor] és duumvir i(ure) di[c(undo)] posztja mellett - az aquileiai Barbius kereskedőcsalád egyik ágához tartozott. Ez utóbbit a Velina tribusból való származásának feltüntetése bizonyítja (CIL III. 4156; BALLABuocz - KÁDÁR - MÓCSY - SZENTLÉKY 1971. Kat. Nr. 40. Bild 30; RIU I. 14; WESSETZKY 1959. 270). A kereskedelemben egyre jobban terjeszkedő Barbius família gyökerei Italia Superior földjén a Mare Adriaticum partján, Venetiában és Histriában bizonyítottak. A római kikötővárosban, Polaban, a mai katedrális dombon (CIL V. Regio X 136), valamint a múzeumban több Barbius sírkővel találkozunk (CIL V. 134,135). Egy másik kikötővárosban, Tergestében ugyancsak a dombra épült katedrális falába négy olyan Barbius síkövet fedezhetünk fel befalazva, amelyeken még a halott portréját is látjuk (CIL V. 579 4). Ezeken kívül még két Barbius kő származik Tergestéből (CIL V. 577), illetve Histriaból (CIL V. 578). Aquileiaból, a borostyánkőút kiinduló pontjából szintén több Barbius kő származik (CIL V. 974). Vagyis a Barbius kereskedőcsalád eredetileg tengeri környezetben élt. Mivel a legkorábbi Isisnek szentelt oltárt Savariában éppen olyan Barbius családtag állította, aki tartományi főpap is volt, megengedhetjük azt a feltevést, hogy az Isis kultusz meghonosításában Savariában jelentős szerepe lehetett a Barbius családnak. Savaria nem katonai, hanem polgári település, kereskedőváros volt és egyúttal a császárkultusz központja is, az ekkor még osztatlan tartományban. A Barbiusok számára nem volt idegen a tengeri kereskedelem, így a hajózás és az Isis Ploiaphesia ünnepe sem. A borostyánkőút fő kereskedelmi állomáshelyein, így Aquileiaban a számtalan Isis felirat mellett temploma is bizonyított (VIDMAN 1970. 109. Nr. 599-617). A borostyánkőút mentén Poetovioban úgyszintén (VIDMAN 1970.120; SARIA 1937. 23-28). Azonban ezeken a helyeken papságra utaló feliratokat nem ismerünk. Savariában viszont már a Kr. u. 2. század első felére datált oltáron a kultusz sacerdosai is igazoltak (CIL III. 10908; BALLA - Buocz - KÁDÁR - MÓCSY - SZENTLÉLEKY 1971. Kat. Nr. 41. Bild 31; RIU I. 15). Ez azt jelenti, hogy jelentős Isis hívő közösségnek kellett léteznie, és ezért már nem egy házi kápolnának, hanem már jelentős templomának kellett állnia. Mivel mindkét korai oltár a későbbi, a Kr. u. 2-3. század fordulójára keltezett szentélykörzetben került napfényre (WESSETZKY 1959. 20-31, 1959. 270, 1961. 25), ezért biztosan állíthatjuk, hogy a feltárt későbbi szentély (SZENTLÉLEKY 1957. 78-79, 1959.195-200, 1960. 1965. 1967. 457-466) előtt egy korábbi kultuszhelynek is kellett léteznie itt, ezen a helyen. Mindkét szentély Savaria városfalán kívül épült fel (Buocz 1967. 25-26). Kr. u. 217-ben Caracalla szüntette meg az Isis kultusz számkivetettségét a város belsejéből, és valószínű ő létesítette az Iseum Serapeumot Rómában a Möns Caeliuson (HistAug trig. tyr. 25,4). Feltételezhető, hogy a későbbi Iseum épület egy korábbi szentély felújítása révén alakult ki, mégpedig talán Caracalla szankciója előtt. A korai Isis kultusz hívei főleg a vámállomások libertusai, császári rabszolgák, orientalisok, majd hivatalnokok és kereskedők rétegeiből toborzódtak (VIDMAN 1970. 99. 107. 123). Negatív agyagkorongunk ábrája a Ploiaphesia ünneppel és a császárkultusszal is összefügghet. Savaria a még osztatlan Pannónia provincia, a császár kultuszának a székhelye volt. Az ebben kiemelt szerepe a provincia kettéosztásában is megmaradt. Pannónia Superior Savariája továbbra is a császár kultuszának a központja volt. A madauri Apuleius írta le könyvében a tengeri hajózás megkezdésének ünnepét, amikor a hívek ujjongó kísérete közben Isisnek szentelt kis hajót taszítanak a tengerre. Az ünnepnap a hold kalendarium szerint variálódott (úgy, mint a húsvét). Apuleius idejében teliholdkor volt ez az ünnep, amikor a hold a kos jegyében járt (VIDMAN 1970. 76). „Azt a napot, mely a mai éjszakából fog születni, ősrégi jámbor hagyomány nekem szentelte rég: ezen a napon elülnek már a téli viharok, lecsillapodnak a tengerek tomboló hullámai, hajózható megint a végtelen víz és ekkor papjaim új hajót ajánlanak föl nekem, s áldozatul hozzák minden árujúk legjavát. Várd meg ezt a szent ünnepet bizakodón, kegyes áhítattal." (APULEIUS 1983. 252). Ennek az ünnepnek az időpontját Mommsen következtette ki a római kalendarium alapján, melyben a navigium Isidis számára - a terminus latin neve - a március 5-ét jelölte meg (VIDMAN 1970. 77). Alföldi András ezt a navigium Isidis ünnepséget a császár javára rendezett ünneppel kapcsolta össze. Ekkor a császár üdvéért mutattak be fogadalmi áldozatokat és rendeztek körmenetet, majd lakomát, cirkuszi játékokat, miközben mézes bort és a fent leírt agyagkorongok mintáival készült lepényeket osztogattak a résztvevők között. Alföldi az újévi votát és a navigium Isidist összekapcsolta és az ünnepet márciusról januárra tette (ALFÖLDI 1918-1919. 6. 14-20. 24-25; DissPann 312-314). Vidman nem fogadja 1 80