Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34./1 – (2011) (Szombathely, 2011)

RÉGÉSZET - Molnár Attila - Farkas Csilla: Hallstatt-kori település Vát - Bodon tábla lelőhelyen. Előzetes közlemény

MOLNÁR Attila - FARKAS Csilla példánnyal. Sajnos a lelőkörülmények teljes mértékben bizonytalanok, mert a találó a tárgyakat - több egyéb, köztük Hallstatt-kori kerámiatöredékek mellett - szélvi­har által kidöntött fák gyökerei között találta. Feltűnő, hogy nem csupán egy, de minimum két vagy három különböző tűzikutya-, ill. oltártöredék került elő a felszí­ni gyűjtés során ( HEBERT 1996. 32 ff). 1 9 Az innen közölt darabok közül különösen az az oltár­láb érdekelhet minket, amelynek megvan talp-, felső-, hát- és előlapja, ill. két szélén „két letört karja" is. A tárgy kónikus lyukakkal van ellátva, melyek mélyen benyúlnak a tárgy testébe. Az előlap két sekély bekan­nelúrázott duplaspirállal, tkp. egy futókutya-variánssal díszített ( HEBERT 1996. 35, Abb. 5/1; HEBERT-LEHNER 1996. 139, Taf. 1. 2). A nagy háuselbergi lábtöredék a váti pontos, de töredékesebb párhuzama, magassága szinte teljesen egyezik a vátiéval, a láb - a középső láb - valamivel keskenyebb a vátinál. Nagysága és formája mellett a bekannelúrázott díszítése is igen hasonló a vá­tihoz: a háuselbergi példányt díszítő futókutya-motívum formailag és szimbolikusan igen közel áll a meander­ornamentikához. További hasonlóság, hogy mindkét pél­dány hasonló átmérőjű lyukakkal ellátott. A KALENDERBERG-TÍPUSÚ TŰZIKUTYÁK ÉS A VÁTI OLTÁR A háuselbergi töredéket, melyek a váti példány egyetlen komolyabb párhuzamát képezi, Bernhard Hebert tűzikutyaként (Feuerbock) határozta meg, igaz, hozzáte­szi, hogy az első viták a „vakolattól" a „házioltárig" ter­jedtek ( HEBERT 1996. 35, Anm. 6). Az általunk „oltárnak" titulált váti tárgy megnevezésén még lehet vitatkozni egy darabig. Tűzikutyaként való meghatározása legalább annyira jó vagy rossz megoldás, mint az oltár megneve­zés, hiszen egyik fogalom sem pontosan definiált. Georg Kyrie az 0. Müller által bevezetett „Mondidole" kifejezést használja az általa közölt Hallstatt-kori darabokra, míg „Mondbilder", ill. „gehörnte Tonbánke"-nek hívja a más jellegű (elsősorban urnamezős) típusokat, tudatosan elvetve a „Feuerbock" fogalmat, a formai és funkcionális terminológia elválasztásának szükségességét hangsúlyozva (KYRLE 1912. 229, Anm. 1). Walter Schmid ezzel szemben következetesen a „Tonfeuerböcke" szót használja a postelai leletek ismertetése kapcsán, a feltételezett funkcióból kiin­dulva (SCHMID 1915. 285). Nagy László a magyarországi tűzikutyákról írt összefoglalásában a korábbi, láb nélküli pél­dányokat tartja tűzikutyának, míg a lábakkal, hosszú nyakkal ellátottakat holdidolnak nevezi (NAGY 1979. 19) - ami egy kísérlet mindkét fogalom megtartására, egyszersmind a két fő csoport tipológiai elkülönítésére. A szakirodalomba azon­ban ez a felosztás sem ment át, és gyakorlatilag ma is meg­lehetősen összevissza, egymás szinonimájaként használatos a két fogalom. Magyarországon például mára szinte teljesen egyeduralkodóvá vált a „tűzikutya" megnevezés, míg Auszt­riában továbbra is gyakran előfordul a „holdidol" is. 2 0 A tűzikutya/holdidol definíciójára visszatérve érde­mes áttekintenünk Kyrle rövid, általános jellemzését a „Kalenderberg-Sopron-csoport hallstattkori holdidol­jairól": a középtestből harmonikusan kiinduló, ált. állat­fejjel ellátott szarvak; majdnem mindig lábakon állnak; az erősen behajló szarvakat gyakran agyagléc támaszt­ja; erősen mélyített reliefornamentika díszíti őket (KYRLE 1912, 242). Hasonló jellemzést ad Nagy László az általa D2-3-típusba sorolt hallstattkori holdidolokról, a testfelépítésen túl főként a jellegzetes, Kalender­berg-stílusú díszítést hangsúlyozva. Általánosságban jellemző, hogy a dús reliefdíszítés szinte az egész tes­tet elborítja - ez alól csak a törzs és a lábak belső felü­lete, néha a hát képez kivételt. A leggyakoribb díszítő­elem a bevagdalt élű léc - többnyire a törzs oldalán, ahol sűrűn egymás mellett háromszögeket alkotnak fo­natszerű elrendezésben, a nyakon függőleges, szögbe futó, vagy haránt irányú nyalábokat, közvetlenül a fej alatt redőket. A függőleges nyalábokat gyűrű fogja át. Függőlegesen, vízszintesen vagy ék alakban sorakozva takarják a lábakat is. Másik gyakori dísz a plasztikus szemölcs, melyek sorokban vagy rendszertelenül elhe­lyezve alkotják a barázdák kiegészítő díszítését (NAGY 1979, 58, XI-XV. t.). 2 1 19 A leletanyag teljes feldolgozása: S. KLEMM „Die Höhensiedlung am Häuselberg und das Gräberfeld von Leoben-Hinterberg. Funde der Hallstattkultur aus Leoben, Steiermark" (előkészületben). Ezúton köszönöm, hogy készülő feldolgozásának tábláit megtekinthettem (Molnár Attila). A magaslati telepről, ahol korábban nem folytak feltárások, nemrégiben kisfelületű leletmentés keretében Ha C-D1 korú leletanyag került elő (TIEEENGRABER 2008. 54). 20 Fontos megjegyezni, hogy a továbbiakban következetesen csak a Hallstatt-kori tárgyakról lesz szó, az urnamezős darabokkal nem foglalkozunk. 21 Aktuális lenne az elmúlt évtizedekben előkerült újabb tűzikutyák összegyűjtése (nem csak Magyarországon), mivel a felgyűlt újabb anyag talán pontosabb kronológiai és tipológiai következtetésekre ad módot. Nagy László, aki annak idején úttörő jelentőségű munkát végzett és munkája máig kikerülhetetlen hivat­kozási alap, jelentős részben bizonytalan lelőkörülményű darabok alapján volt kénytelen dolgozni, ráadásul tipológiai csoportjainak tarthatóságát sem lenne célszerűtlen újragondolni, hiszen a D1 és D3 típusokat 1-1 példány képviseli csupán, míg a D2-típusba együtt szerepelnek a 4-6, ill. az 1 hengeres lábon álló variánsok is (NAGY 1979. XVIII. t.). 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom