Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34./1 – (2011) (Szombathely, 2011)

NÉPRAJZ - Illés Péter: Parasztiból utóparaszti szőlőhegyek

savaRÍa a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34/1 (2011) 267-285 Parasztiból utóparaszti szőlőhegyek Sokoróalján (is) a borgazdálkodásnak régi hagyománya, a földreform hatására a jobban jövedelmező szántóföldi művelésnek (TANAI 2009. 237-272. 259) egyébként is útjában álló szőlőtermesztés egy újabb alternatívája, leginkább a kertkultúrák kiteljesedése (GÉBER 2009. 273-291. 285) és azon belül is a málnatermesztés lett. Ami különben jól illeszkedett az asszonyok csemegeszőlővel való piacozásához is. Kisbaráton már az 1940-es évek óta termesztettek nagy mennyiségben málnát. Az 1950-es években a faluban működő szövetkezetben gyűjtötték össze a termést, kilójáért 8-10,5 forintot is fizettek, amit aztán Győrbe szállítottak. 1948-ig szerződéses úton exportra is felvásároltak, melyet külföldi kereskedőknek értékesítettek, még Svédországba és Hollandiába is. Itt az 1950-es években átlagosan egy 300 négyszögöl nagyságú területen 7-8 mázsa közepes terméssel lehetett kalkulálni, amit egy évben háromszornégyszer kapáltak, minden évben metszettek úgy, hogy öt-hat szálat meghagytak, a többit visszavágták. Az eladott málnán túl a szőlősgazdák leginkább családjaik önellátására házilag szörpöt készítettek belőle. A Győr környéki falvaktól eltérően, ahol még hűtőházak felállításával is támogatták a környék bogyós, gyümölcs stb. termelésének fellendítését, a Vas megyei Vasvári járásban éppúgy kudarcra ítélt vállalkozás maradt a nagyüzemi szinten is meghonosítani kívánt málnatermesztés, mint a tőle délnyugatra fekvő szomszédos Őrség környékén. Ráadásul ebben itt nyíltan szerepet játszott a korábban ismeretlen tájhasználattal szembeni idegenkedés és az ebből következő hanyag hozzáállás, amit jól mutat, hogy még kedvezményekkel sem tudták ösztönözni a Hegyhát vidékének lakóit.

34 A málnaültetvényeket jellemzően inkább kiszántották, vagy a nagymérvű csimaszkártételek, valamint a nem megfelelő ápolás miatt olyan állapotba hagyták kerülni, hogy gazdaságos helyreállításuk már nem volt lehetséges.

3

5 HÁZTÁJI SZŐLŐTERÜLETEK ÉS SZŐLŐHEGYI ZÁRTKERTEK SZEREPE A SZŐLÉSZETI-BORÁSZATI UTÓPARASZTI HAGYOMÁNYOKBAN A szövetkezetesítés következtében lezajló társadalmi (gazdasági funkcionális), strukturális (társadalmi osztály és érdekképviselet szerinti) és kulturális (nemzeti identitást újraalkotó) poraszttalanítós vagy parasztiatlanodós évtizedeiben (KOVÁCH 2003. 41-66. 53) az ország más hasonló táji adottságú vidékeihez hasonlóan a VasiHegyhát lakosságának életében is a kollektivizálásból kiszorult szőlőhegyekhez, szőlőskertekhez kötődő kisüzemi gazdálkodás, akárcsak mint részidős önellátó gazdálkodás élt tovább. Az 1949 előtti hegyközségi gyümölcsfák szaporulatával a XX. század közepére lényegesen megnövekedett kertek területe nagymértékben hozzájárult a század második felében a kistájon jelentős területeket foglaló zártkertek kialakulásához (SZÉLES 1970. 178-203. 185). Országosan a mezőgazdasági külterülettel rendelkező településeken azokat a határrészeket, amelyeket a nagyüzemi művelésre alkalmatlannak, de kertszerűen művelésre alkalmasnak ítéltek, zártkertté nyilvánítva, magánterületnek meghagyták. Ennek eredményeként előbb a 14/1955. (III.3.) MT sz. rendelet, valamint az 1967. évi IV. tc. alapján a történelmi szőlőterületek 95%-át zártkertté minősítették (9. kép). A zártkertek

3

6 az ország más területein is eleinte termelő funkciót láttak el, elsősorban olyan vidékeken, ahol nem honosodott meg a szakszövetkezeti forma, de jelentős szőlészeti vagy gyümölcsészeti hagyománnyal lehetett számolni (

B

ALI 2005b 153-182. 158). A szakszövetkezetek, mint a termelők önkéntes társulásának ideáját leginkább megközelítő közös gazdálkodási szervezetek ugyanis szintén elsősorban a gyümölcs-, zöldség- és bortermelő vidékeken (pl. Bács-Kiskun megye 34 VaML XXIII. 8. b. Vas megye Tanácsa Végrehajtóbizottsága Mezőgazdasági Osztályának iratai. Általános iratok. 26.481/1/1966. 31. f. 35 Uo. 36 Például a Szarvaskend környéki zártkerteket a következő leírást adta a községi közös tanács 1972-ben: Döbörhegy község: zártkert összesen 33-ha 7972 m

2 ebből 3-ha 0368 m

2 erdősrész az összterület 9-% amely 147 birtokos között oszlik meg, ebből 17 személy bebíró; Döröske község: zártkert összesen 42-ha 8874 m

2 ebből 6-ha 4224-m

; erdősrész az összterület 15% amely 122 birtokos között oszlik meg ebből 28 személy bebíró; Halastó község: zártkert összesen 32-ha 4555-m

2 ebből 4-ha 7241 -m

2 erdősrész az összterület 14-% amely 156-birtokos között oszlik meg ebből 28 személy bebíró; Nagymizdó község: zártkert összesen 38-ha 7490-m

2 ebből 6-ha 7982-m

2 erdősrész az összterület 17% amely 107 birtokos között oszlik meg ebből 19 személy bebíró; Szarvaskend község: zártkert összesen 40-ha 1562-m

2 ebből 7-ha 0316-m

2 erdősrész az összterület 17% amely 201 birtokos között oszlik meg ebből 36 személy bebíró. Továbbá: „[...] Megjegyezni kívánom, hogy a birtokos között több egyéni gazda, illetve tulajdonos is szerepel. Működési területünkön lévő községek zártkerti összeterülete 188-ha 0453-m

2 amelyből az erdősrész 28-ha 2131- m

2 amire ezideig 82-drb fakitermelési kérelmet nyújtottak be a tulajdonosok a Községi Közös Tanácshoz. [...]" (VaML XXIII. 8. b. Vas megye Tanácsa Végrehajtóbizottsága Mezőgazdasági Osztályának iratai. Általános iratok. 25.133/1972. 1-5. f.) 277