Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34./1 – (2011) (Szombathely, 2011)

NÉPRAJZ - Illés Péter: Parasztiból utóparaszti szőlőhegyek

savaRia a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34/1 (2011) 267-285 Szombathely, 2011 ILLÉS Péter PARASZTIBÓL UTÓPARASZTI SZŐLŐHEGYEK BEVEZETÉS A hegyközségi szervezetek 1949-ben kormányrendelet útján történő felszámolása alapvető mérföldkövet jelentett szerte az ország szőlőhegyi gazdaközösségeinek életében. Úgy vélem, az erre az időszakra és az elkövetkező évtizedekre vonatkozóan a szőlőhegyekhez kötődő paraszti hagyományok fejlődését és átalakulását megközelítő néprajzi-antropológiai vizsgálatok azokban a térségekben is tanulságosak lehetnek, amelyek nem tartoznak az önellátás szintjét meghaladó, vagyis árutermelő jelleggel és kereskedelmi céllal minőségi bort készítő, elismert történelmi borvidékek közé. Egy ilyen érintőleges változásvizsgálatot megkísérelve, a dolgozat - lehetőségeihez mérten - először is az 1949-es rendelkezést megelőző időszak hegyközségeinek mindennapi életét igyekszik feltárni, mégpedig levéltári források elemzésének segítségével és egy, hagyományosan főként önellátásra berendezkedett szőlőtermesztő kistájra, a Vasvár vidékét övező Vasi-Hegyhátra fókuszálva. Az írás második része a történeti-néprajzi kistájhoz kötődő, szőlő monokultúrával soha nem bíró, jellegzetesen vegyes gazdálkodással művelt, apróparcellás paraszti szőlőhegyek helyzetét kísérli meg felvázolni a magyar mezőgazdaság 1950-60-as években történt szocialista (kényszer)modernizációja idején. Majd a forráselemzés harmadrészt annak megvilágítására törekszik, hogy a kistájon „lent" milyen konfliktusos élethelyzeteket teremtett, illetve Vas megyén belül milyen „fentre" is ható mezőgazdasági tendenciákat vont magával az egyéni parasztos munkavégzéshez, erkölcshöz való ragaszkodás és a mezőgazdaság kényszermodernizációjának összeütközése. Ugyanis a kistáj falvai határában fekvő kézi erővel, kis mértékű kemizációval és gépesítéssel művelt szőlőhegyi területek ugyan Bérbaltavár kivételével teljességgel kimaradtak a kollektivizálásból, ám gazdasági jelentőségüket egyúttal mégsem veszítették el. Ennek alapját jelentette, hogy a kistáj szőlőhegyi parcellái, akárcsak egyéb szórvány szőlőterületek a nagyüzemi gazdálkodást kiegészítő háztáji területekbe beszámítva vagy zártkertekké átminősítve váltak a megörökölt paraszti életmódminták szerint szerveződött családi munkaszervezetek visszaszorulásának jellegzetes helyeivé. A speciális jogi, politikai és társadalmi helyzetben, illetve ezek eredőjeként a történelmi parasztság eltűnése következtében már nem igazi paraszti, hanem úgynevezett utóparaszti szőlészeti-borászati hagyományok formálódtak, amelyek további vizsgálatát indokolja, hogy azok hatása egyes térségekben tulajdonképpen az 1989-es rendszerváltást követő időszak újabb társadalmi átalakulásában is meghatározóak maradtak. HEGYKÖZSÉGI SZERVEZETEK FELSZÁMOLÁSA A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN Az 1938:31. tc. értelmében a legalább 50 kat. hold szőlőterületű hegyeken a nem működő hegyközségek kötelező újjászervezését az 1940-ben megalakuló Vas- és Sopronvármegyei Hegyközségi Tanács próbálta meg elvégezni Vas megyében.

1 A hegyközségei tanács egyben igyekezett segítséget nyújtani a szőlősgazdáknak például védekező anyagok beszerzésével, műtrágya akciókkal, hordóabroncsokkal, permetezőgépekkel és fatisztító eszközökkel, gyümölcsfa- és szőlőoltványokkal. Azonban a II. világháború végi kaotikus állapotok heroikus küzdelmét jól jellemzi, hogy 1945 első felében a háborús események következtében a szervezet már nem tudott működést kifejteni, és még ugyanebben az évben a Szombathelyen működő irodahelysége bombatalálat következtében majdnem teljesen megsemmisült.

2 Ugyan a Gazdasági Egyesület 1 VaML IX. 214/2. Vas és Sopron megye hegyközségi tanácsának iratai. 334. f. 2 Uo. 490-491. f. 267