Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34./1 – (2011) (Szombathely, 2011)

RÉGÉSZET - Károlyi Mária: A Sé - Malomi-dűlő neolitikus település festett kerámiájának díszítési rendszerei

KÁROLYI Mária amelyek valószínűleg közeli lelőhelyekről származnak. Találtunk kőből csiszolt festékpalettákat is. A séi festést konstruktivista festészetnek neveztük a szerkezetet erősen hangsúlyozó, zárt, fegyelmezett rend­szere miatt, amelynek sok esetben jellemzője a díszített felületek négy függőleges tengely köré komponálása. A kapcsolódó motívumok további vizsgálatai a festett lát­vány eszmei tartalmáról is többet fognak elárulni. A séi festett kerámiák valószínűleg a neolit közösség világmagyarázó eszméinek képi hordozói, és ünnepi alkalmakra készültek, a közösség vallási életének voltak szereplői. Főként áldozati gödrökből kerültek elő, egyéb kultusztárgyakkal: idolokkal, phallosz töredékekkel és állatalakos fedőkkel együtt. A rajtuk megjelenő festett motívumok (jelek, szimbólumok) egy része bizonyosan a felső paleolitikum vallásos művészetében eredeztet­hető. Maga a neolitikum vallásossága is - több kutató véleménye szerint - a paleolitikum vallási jellegű esz­méiből nőtt ki, majd jelentősen gazdagodott a földet megművelő és állatokat gondozó paraszti közösségek új eszméivel, isteneivel, azok kísérőivel és egyre bonyolul­tabbá váló jelképi világával. A festett kerámiák díszítése, motívumai, jelképei, akárcsak az ismeretlen ősi írások, hozzánk szólnak, de az évezredek mélyéből érkezett üzenetük ma még további kutatásra és megfejtésre vár. KÁROLYI Mária H-9700 Szombathely, Petőfi Sándor u. 41., Hungary IRODALOM ÁDÁM L. - MAROSI S. 1975 A Kisalföld és a Nyugat-magyarországi peremvidék. Magyarország tájföldrajza, 3. Budapest BANDAT, H. 1928 A Kőszeg-Rohonci hegység nyugati részének geo­lógiai viszonyai. Földtani Szemle 1.5. 191-214. BENAC, A. 1958 Neolitsko naselje u Lisicicima kod Konjica. Sarajevo BIEHL, P. F. 1996 Symbolic communication systems: Symbols on anthro­pomorphic figurines of the Neolithic and Chalcolithic from South­Eastern Europe. Journal of European Archaeology 4. 153-176. DOMANOVSZKY Gy. 1981 A kerámiaművészet kezdetei. Budapest DOMBAYJ. 1960 Die Siedlung und das Gräberfeld in Zengővárkony. Budapest ELIADE , M. 1995 Vallási hiedelmek és eszmék története I. (A kőkor­szaktól az eleusziszi misztériumokig) Budapest FETTICH N. 1959 Über den Sinn der prehistorischen Ornamente. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae IX. 115-125. N. FÜLÖP K. 1992 Hímzések a parasztház öltözetéből a Kárpát-me­dencében (Válogatás a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből). Vas Megyei Múzeumok Katalógusai 147. Szombathely GIMBUTAS, M. 1974 The Gods and Goddesses of Old Europe. Myths and Cult Images. London HOPPAL M. (szerk.) 1997 Jelképtár. Budapest HUYS, M. (ed.) 1990 5 millions d'années, l'Aventure humaine. Kiál­lítási katalógus. Bruxelles ILON G. (szerk.) 2007 Emberábrázolás az őskori Nyugat-Magyaror­szágon (Menschendarstellung im urzeitlichen Westungarn). Szombathely KALICZ N. - KÁROLYI M. - 1977 Sé - Malomi dűlő. Ausgrabungen. Mitteilungen des Archäologischen Instituts der Ungarischen Akademie der Wissenschaften 7. 122-123. - 1978-1979 Sé - Malomi dűlő. Ausgrabungen. Mitteilungen des Archäologischen Instituts der Ungarischen Akademie der Wissenschaften 8-9. 215-217. KALICZ N. - 1985 Kőkori falu Aszódon (Neolitisches Dorf in Aszód). Aszód - 1998 Figürliche Kunst und bemalte Keramik aus dem Neolithikum Westungarns. Archaeolingua Series Minor 10. Budapest - 2007 Az őskori agyagszobrászat kezdetei a Nyugat-Dunántúlon. In: ILON G. szerk.: Emberábrázolás az őskori Nyugat-Magyaror­szágon. Szombathely, 8-45. KÁROLYI M. - 1974 Sé - Malomi-dűlő. Régészeti Füzetek I./27.16. - 1975a Sé - Malomi-dűlő. Régészeti Füzetek I./28. 19. - 1975b Sé - Malomi-dűlő. Archaeológiai Értesítő 102. 293. - 1982 Az újkőkori falu. Das neolithische Dorf. A Vas Megyei Múzeumok Katalógusai 94. Szombathely - 1987 A séi neolitikus település periódusai és kerámiájának kro­nológiai rendszerezése. Bölcsészdoktori disszertáció. Kézirat. Budapest - 1992 A korai rézkor emlékei Vas megyében (The early Copper Age in County Vas). Szombathely - 2004 Napszülöttek. Savaria földjének ősi kultúrái a rómaiak előtt. Ancient cultures of Savaria before the Romans. Szombathely - 2008 Varázsos tárgyak egy varázstalan világban. Az újkőkori művészet Vas megyei emlékeinek szemlélése közben. Vasi Szemle LXII/6. 748-759. 170

Next

/
Oldalképek
Tartalom