Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34./1 – (2011) (Szombathely, 2011)
RÉGÉSZET - Károlyi Mária: A Sé - Malomi-dűlő neolitikus település festett kerámiájának díszítési rendszerei
KÁROLYI Mária A festék nyersanyagok és a festékkészítés előkerült eszközkészlete alapján már a kutatások kezdetén meg tudtuk válaszolni a helyi gyártásra vonatkozó kérdést, vagyis megállapíthattuk, hogy a séi település művészi kerámiái helyben készültek. Az igen változatos kerámia formai összességén belül nem minden edénytípuson alkalmazták a festés díszítési gyakorlatát. Elsősorban a finoman iszapolt, simított felületű edényeket, főként a különböző táltípusokat, csuprokat, kisebb csészéket díszítették, a nagyobb méretű edények közül csak néhány típust: nagyobb tálakat, gombaedényeket és a különleges, ú.n. „vállas" edényeket. A neolit település néhány kilométeres körzetében a kerámiakészítéshez minden nyersanyagforrás rendelkezésre állt: homok- és kavicslelőhelyek és igen jó minőségű agyagot szolgáltató agyaglelőhelyek is. A Nyugatmagyarországi-peremvidék tájföldrajzi szakirodalma megemlíti, hogy a finom kerámia készítéséhez igen jó minőségű agyaglelőhelyek vannak többek között a Pinka-fennsíkon (Dozmat környékén), ahol kékesszürke, zsíros tapintású, homogén mésztelen agyagot termelnek ki és hasznosítanak (ÁDÁM-MAROSI 1975. 503-504). A Pinka-fennsík folyóvízi homoktelepei nemcsak tisztán homok nyerésére szolgálhattak, de érdekességük a homokban a festékanyagok megjelenése (magnetit, limonit, amfibol stb.), amelyek vizsgálata a neolitikus település festék nyersanyagainak az eredetére is esetleg fényt deríthet. Meg kell említenünk, hogy a finom, simított kerámián kívül egészen kis százalékban nagyméretű, durva edényeket is festettek, csak nagyon egyszerű formában és kizárólag vörös színnel. Néhány esetben találkoztunk olyan vastag falú, durva edénytöredékekkel - általában has-aljtöredékek között-, amelyeknél az edény talpi része és a feneke is vastagon vörösre volt festve. Egy-két töredéken pedig, amelyeknek durva felülete szinte ledobta a festéket, találtunk geometrikus, egyszerű vonalas, durva vörös festést. A festés alapja többnyire finoman fényezett, sötétszürke vagy fekete, világosszürke vagy világosdrapp kerámia. Néhány esetben megfigyelhettünk barna vagy vörösesbarna felületi bevonatot (slip) is. Látható egyik közölt darabunkon, hogy a bevonat felületére festették fel a vörös mintát, amelyből csak foltok maradtak meg (19. tábla 8-9). A bevonat alkalmazása nem lehetett kivételes eset, a Gór-Kápolnadombon található település ásatója ugyancsak észrevételezi, a korai lengyeli leletanyagban talált slipszerű jelenséget, vörös alapra sötétebb vörössel festést (TÓTH 2006. 301-359). A késői lengyeli helyi leletanyagban tovább él a bevonat alkalmazása, utalok a Kisunyom-Nádasi-tábla 3. szelvény gödréből előkerült „terra sigillata"-szerű táltöredékre és a Jánosháza-fürdődombi késő lengyeli település anyagában előforduló világosbarna bevonatú töredékekre (KÁROLYI 1992. 1, 3. képek). A kerámiafestés köréből néhány érdekességet említünk meg, ezek a megfigyelt jelenségek arra utalnak, hogy az edényfestésnek nem csak pusztán díszítési szerepe, jelentősége volt. Nehezen tudjuk esztétikai szempontok alapján magyarázni például azt a tényt, hogy az edényeknek olyan részei is festve voltak olykor, amelyeket szem egyáltalán nem, vagy csak igen körülményesen láthatott. Az edények, főleg csuprok és csészék peremének belső festése az újkőkor kultúráinál általános szokás volt, de mivel magyarázhatjuk a vázaalakú, viszonylag szűk nyakú kerámiák hengeres nyaki részének belső - gazdag mintázatú - festését például a morva festett kerámia körében (KAZDOVÁ 1984. 43, 55. táblák és 52/3) vagy a Luzianky csoportnál (NOVOTNY 1962. fig. 5.1-3). A kérdést nem tudjuk megválaszolni, de fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a Sé - malomi-dűlői leletanyagban belül mintázattal festett nyakú edény még nem bukkant fel eddig az ásatásokon. Ezzel szemben a Gór-kápolnadombi leletek között előfordultak kívül-belül csíkos mintázatú festéssel díszített nyakú edények (TÓTH 2006. 7.10 ábrák). A séi kerámiaanyagban néhány mély, öblös edényen észrevettük, hogy a kerámia falának belső fele is mélyen - igaz, csak durva, foltszerű vagy helyenként ritka csíkozású formában - festve volt (20. tábla 4-7). A csuprok, csészék láthatatlan belső felének, hasának vagy aljának festése, akárcsak az omphalosos aljak omphalos részének vastagon vörösre festése feltehetően nem esztétikai igények kielégítését szolgálta. A mélyen elhelyezetett, belső, foltszerű festést kisebb és nagyobb méretű edényeknél is megfigyeltük. Az omphalosos aljak kívül-belül vörösre kenésével számos kerámiatöredéken találkoztunk. E festési szokás különlegességét és az okára vonatkozó vizsgálódási szándékainkat még valami támogatja: néhány kerámiatöredékünkön azt is megfigyeltük, hogy a töredékessé vált vagy eltörött kerámiát is befestették, mégpedig a töredékes részen vagy törött felületen. Egy kis tálon az eltörött peremrész volt vastagon sárga színnel bekenve, míg nagyobb tálakon a peremből lehasadt kisebb felületet mázolták be vörösre (20. tábla 8-9). 130