Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 33. – (2010) (Szombathely, 2010)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Kolnhofer Vince: Adalékok a nyugat-magyarországi (szláv) korridor történetéhez

savaRia a Vas megyei Múzeumok Értesítője 33 (2010) 257-267 Szombathely, 2010 KOLNHOFER Vince ADALÉKOK A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI (SZLÁV) KORRIDOR TÖRTÉNETÉHEZ A nyugat-magyarországi korridor tervét, amely az I. világháború után alakult két új államot - Csehszlovákiát és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot - kötötte volna össze Pozsonytól Varasdig, a köztudat szerint cseh politikusok dolgozták ki. Kevésbé ismert, hogy a kérdésről már a múlt század végén tárgyaltak Prágában tanuló horvát egyetemisták, akik a világháború alatt és után befolyásos politikusokként próbálták érvényesíteni a horvát érdekeket. A korridorokat, mint a hajózható világtengerekre, nemzetközi belvízi utakra való kijutás eszközeit, a nemzetközi viszonyok által szűkre szabott állami mozgástér kitágítását szolgáló földrajzi jelenségeket határozhatjuk meg. Kialakításuk hátterében rendszerint az állam földrajzi kereteinek optimalizálási szándéka áll. A korridorok általában kevéssé tartós elemei a politikai földrajzi rendszernek, bár a kialakításukra való törekvés igen tartós lehet. A kommunikációföldrajz fogalmai szerint a komplex közlekedési folyosó szinonimájaként is fellelhetjük ezt a kifejezést, ami nem jelenti feltétlenül a terület birtoklását is. Az általunk tárgyalt esetben a korridor jellemzője egy adott állam szuverenitása is a terület felett (PAP 1997. 57). Az első világháborút lezáró párizsi békekonferencián a határkérdések rendezésénél eleinte nem volt szó az Ausztriának Magyarország rovására juttatandó területi kompenzációkról. A csehszlovák delegáció - javaslata ismertetésénél - egy - ma már fantasztikusnak tűnő - tervet is előterjesztett. A terv szerint Csehszlovákiát és a délszláv államot Magyarország nyugati részén keresztül területileg is összekötötték volna, ezzel kettéválasztva Magyarországot és Ausztriát egy kb. 200 km hosszú és 80 km széles területsáv kihasításával. Északon a Duna, délen a Mura, nyugaton az Alpok szegélye, keleten a Balaton határolnák a folyosót. Ezen a területen 1.171.000 ember élt. Az előterjesztés szerint 662.000 magyar, 220.000 szláv. A terv alapján Moson és Sopron megyét Csehszlovákia kapta volna, Vast és Zalát pedig Jugoszlávia. A csehek szándéka többrétű volt. Egyrészt a németek elhatárolása a Kelettől, Közép-Európától és a Balkántól. Ezzel az érvvel Franciaországot akarták meggyőzni - a valódi cél az volt, hogy Csehszlovákia kijusson az Adriára, és hogy Magyarországot az utódállamok bekerítsék. Pozsonyt Szlovákia fővárosaként nagy dunai szabadkikötővé akarták fejleszteni. Az érvek között szerepelt a Habsburg restauráció megakadályozása is (RAFFAY 1990. 60). A cseh korridor terve a 19. század közepén született. A pánszláv eszmék és ezekről folytatott viták során alakult egyetemi körökben, mindenekelőtt az 1882-ben Prágában alapított cseh egyetemen terjedt. A kora középkori Nagymorva birodalomról álmodoztak, úgyszintén a II. Przemysl Ottokár kelet-közép európai birodalmáról, mely Lengyelországtól az Adria partjáig terjedt. Nagy szláv birodalomról, vagy kelet-közép európai államszövetségről az orosz cár védelme alatt. Felesküdtek a „nagy szláv szolidaritásra", melyet a szláv filológus Josef Dobrowsky propagált. Jan Kollár a költő és irodalomtudós 1837-ben Bécsben kiadott könyvében megerősítette a szláv szolidaritás elvét. A század vége előtt a cseh egyetemistákhoz csatlakozott egy 40 fős egyetemista csoport Horvátországból, kiket 1895-ben a zágrábi egyetemről elbocsátottak nacionalista és magyarellenes tevékenységük miatt. Egy Omladina nevű egyetemista szervezetet alakítottak és a cseh hallgatók támogatásával folyóiratot alapítottak Hrvatska Misao, majd Nova Doba címmel, ahol a szláv egységről értekeztek. A körhöz tartozott Stjepan Radic, Ivan Lorkovic, Svetimir Korporic, Zivan Bertic, akik 1918 után politikusokként Horvátországban, illetve Jugoszláviában fontos szerepet töltöttek be. A szláv értelmiség között világossá vált, hogy a szláv egység az osztrák-magyar államon belül nem jöhet létre. Terjedtek azok a forradalmi gondolatok, hogy a németek és magyarok által uralt „Népek börtönét" megsemmisítsék. A szabad, demokratikus berendezkedésű államoknak egy szláv államszövetségben kellene egyesülniük. Az újonnan alakult szláv államok közösségében Nagymorávia lenne a középeurópai népek erődje, amely ellenállna a német „Drang nach Osten"-nak. 269