Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 33. – (2010) (Szombathely, 2010)
NÉPRAJZ - Brauer-Benke József: A frikciós dobok története és típusai
savaRia a Vas megyei Múzeumok Értesítője 33 (2010) 257-267 A frikciós dobok története és típusai temény V. kötetében a regőlés szokásával foglalkozó részében kimutatja, hogy a magyar karácsonyi regőlés, ami eredetileg újévi szokás lehetett, a szlovén kolenda és a magyar sámánisztikus regőlés összeolvadásából alakulhatott ki (SEBESTYÉN 1902. 419-422). A honfoglaló magyarság a Dunántúl területén talált szlovén, avar és gepida népcsoportokból szervezte meg a nyugati végek székely védelmét és általuk kerülhetett át később a szokás a keleti végekre. Az ókori római eredetű, Bizánci Birodalomtól átvett szláv évkezdő szokás a szlovén kolednikok által őrződött meg és olvadt össze a magyar regőléssel. Sebestyén Gyula a római eredetű évkezdő ünnepet az iráni eredetű Mithrasz bika kultuszig vezeti vissza és a kolendálás és a regőlés szokásában is megtalálható maszkos alakoskodó bika alakját a Mithrasz misztérium vallás bika áldozatával hozza összefüggésbe (SEBESTYÉN 1902. 452). Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy a dunántúli regőlésnél használt pálcával megszólaltatott frikciós dob rokonítható a Dél és Nyugat -Európában elterjedt pálcával megszólaltatott frikciós dobokkal, amely típus az eddigi adatok alapján valószínűsíthetően portugál-spanyol nyelvterületről terjedt el nyugat-északnyugati és dél-délkeleti irányba. Magyar nyelvterületre az elnevezés egyezése miatt, valószínűsíthetően a szlovén nyelvből került a hangszertípus a kolindálás szokásával együtt, amely szokás a korábbi sámánisztikus szokáshagyománnyal összeolvadt és a frikciós dob a sámánszertartás során használt, addigra már kihalt keretes dob helyettesítésére szolgált. Az 1900-as évek elejére, hasonlóan más európai országokhoz a Dunántúlon elterjedt hangszer leginkább a citera, ritkábban egyéb dallamjátszó hangszer tánckísérő ritmushangszerévé vált (SÁROSI 1996. 28). Korábban Horvátországban is elterjedtek voltak a pálcával megszólaltatott frikciós dobok (SIROLA 1940. 101). A horvátoknál a hangszertípus elnevezése a brundo vagy bajs. A brundo többes számban a drombuljo vagyis a doromb szinonimája. A bajs az olasz caccarella-hasmenés szóhoz hasonló excrementum jelentéssel is bír, illetve a bőgő horvát megfelelője. A frikciósdobok Horvátországban a Dráva alsó folyásánál voltak ismertek, de az 1950-es években már csak emlékként voltak jelen és nem élő néphagyományként (KRETZENBACHERI966. 76). A hangszertípus a Muraközzel szomszédos Varasd megyében Ivanec és Jerovec fazekas falvakban volt elterjedt. A Dráva-menti Kaproncában (Koprivnica) az ördög hangszerének tartották és éjszakára emiatt, nem szabadott fedetlenül hagyni a fazekakat, mert különben beleült az ördög. Szerbiában az 1950-es évekre szintén kihalt a frikciós dob, de korábban a Bácska, a Bánát és a Vajdaság területén egyaránt ismert volt (KRETZENBACHER 1966. 72-73) A hangszertípus szerb elnevezése a lonoc vagy Cup volt. A hangszertípust tánc és énekkísérő ritmushangszerként alkalmazták. A tamburazenekarokban olykor a basszustambura helyettesítésére is használták. A cup membránja megtisztított és leborotvált nyúl bőréből készült és kukoricaszár pálcával szólaltatták meg. Az 5-8 literes fazékba illesztett 70 cm-es kukoricaszár pálcát a jobb kéz hüvelyk és mutató ujjakkal húzogatva szólaltatták meg. A cserép aljába még babot vagy kukoricaszemeket is tettek és így megváltoztatták a hangszínét a frikciós dobnak. Az I. világháborúig leginkább, a kézműves legények az ún. kalfe-k használták a frikciósdobokat. Az eddigi adatok tükrében úgy tűnik Szerbiától keletre nem terjedtek el a pálcával megszólaltatott frikciós dobtípusok. Bulgáriában használják a brumcsilo elnevezésű frikciós dob azon típusát, amelynél a kisebb dobforma hangszertest membránjába kötözött zsinór egy hosszabb rúdhoz van erősítve és a botot megforgatva hozzák rezgésbe a membránt (ATANASZOV 1977. 79). Ugyanez a felépítésében is rokonítható frikciós dobtípus megtalálható a cseheknél is brumbálek elnevezéssel ( KUNZ 1974. 50). A forgatással megszólaltatott frikciós dobok másik elterjedt típusa, a kisebb, legtöbbször dobozon ülő madárformájú egy kézzel forgatott gyerekjáték. Ide sorolható a német nyelvterületen elterjedt Waldteufel és a Pirreneusok vidékén elterejdt toulouhou, amelyet a gyerekek használnak a templomokban a húsvéti ünnepkör idején és a kereplőhöz hasonlóan rituális szerepköre van. A frikciós dobok másik típusánál az agyagfazék vagy fadongákból összerakott hordóformájú hangszertestre erősített bőrmembránt egy belekötözött hajlékony anyag húzogatásával hozzák rezgésbe. Viski írja a Magyarság Néprajza második kötetében, hogy a moldvai csángók, a bika elnevezést használják az általuk használt frikciós dobtípusra (VISKI 1934. 433). Egyedül a budapesti néprajzi gyűjteményben található, egy a Baranya megyei Egyházaskozárról való 61.151.1.-es leltári számú hajlékony szárral megszólaltatott bika, frikciós dob. A hangszertípus a bukorinai székelyekkel együtt érkező moldvai csángók által került a Dunántúl területére. Viski a frikciós dob neveket ismertető felsorolásában szerepel 263
