Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 32/2. (2009) (Szombathely, 2009)

ILON Gábor: A RÉGÉSZETTUDOMÁNY MÚLTJA, JELENE ÉS LEHETSÉGES JÖVŐJE

mivel korábban csak néhány kisebb terület ilyen léptékű térképével rendelkeztünk. Ez pedig alapvető feltétele a terepi tájékozódásnak, a lelőhelyek pontos rögzítésének, lelőhelyek esetleges felismerésének. Ezt jól egészítette ki az ugyanekkor megvásárolt II. JózsEF-kori térképsorozat, amit később digitális formában is beszereztünk, ahogy a megye települései kataszteri térképeinek CD-ROM változata is már a kutatók rendelkezésére áll. 2002-től terepi geodéziai felméréseink egy részét digitális, geodéziai mérőállomással (Sokkia Set-600, kezelte VÁMOS Gábor régésztechnikus - 23. ábra) végezzük és azok összesítő rajzait AutoCad-ben készítjük el. Az ilyen alapszoftverre Németországban kifejlesztett régészeti modul beszerzése szintén ebben az évben történt meg, ahogy ettől az évtől plotteren (AO-ás méretben, HewIettPackard) váltak kinyomtathatóvá felmérési rajzaink, térképeink. Szintén 2002-től kezdtük el a digitális fényképezőgépek alkalmazását. Ma már minden régész rendelkezik ilyen eszközzel. 2004-től a terepbejárásokon, de minden más szükséges alkalommal is GPS-t használunk. Az ásatási dokumentációk mellékletét képező fotókat a már említett plotteren vagy nyomtatókon tudjuk kinyomtatni, de ugyanezeket a felvételeket természetesen a tudományos közzétételnél, kiállításnál vagy előadásnál is használhatjuk. Az ásatási, miliméterpapírra készített rajzok többségét 2006-tól digitalizálni tudjuk (EKE et al. 2007).

91 Az elmúlt száz év sziszifuszi küzdelemmel telt a kulturális örökség megmentéséért. A szakmai „aranykor" az volt, amikor még azt sem tudták a „tudomány elefántcsonttornyában" ücsörgő - egyébként művelt - régészkedők, hogy az ember történetének „lenyomatai", azaz a régészeti lelőhelyek (pl. települések, temetők, kincsleletek) mekkora számban találhatók környezetükben. A szándék persze már LIPP Vilmosban megvolt, de az igazi eszmélés időszakát tán HORVÁTH Tibor Antal nevével fémjelezhetjük, aki - naplói (Kiss 1987) alapján feltételezem - már tudatosan, a helyzettel szembesülve igyekezett a dolgok elébe menni, illetve minden hírnek utána járni. Másként nem került volna múzeumba pl. Lapidáriumunk ma is talán egyik legérdekesebb együttese (Buócz 1994: 2003) egy ondódi (ma Torony része) kútból. Persze a törvényi szabályozás - azaz a tudós politikus elmék - még ekkor sem ismerték fel igazán a helyzet tragikusságát, pedig a sümegi múzeumot alapító DARNAY Kálmán éppen úgy szorgalmazta ezt, mint a velemi Szent Vid hegyet és környékét 3 km-es körzetben védetni akaró (lásd fentebb „tiltott terület") MISKE Kálmán

92 és az író MÓRA Ferenc (mellesleg a szegedi múzeum régész-igazgatója). Utóbbi vetette papírra az alábbi sorokat a kultuszminiszternek hivatalosan el nem küldött, „Attila koponyájáról" című nyílt leveleben, amelyet azonban újságban (1929) publikált: Kegyelmes uram, félszáz esztendő mulasztását pótolta, amikor törvényt hozott a régiségek védelméről. Jó-e az a törvény, vagy nem jó, azt én nem tudom, hiszen színét sem láttam máig se, minket, vidéki múzeumi embereket, akiket legközelebbről érint, nem kérdeztek meg, mit szólunk hozzá... A társadalomról, s itt folytathatom MÓRA gondolatait - ugyanabból az írásából - a nép tudatlanságáról így ír: ... elpusztítanak mindent. Bronz tőrt, avar függőt, honfoglalás kori kardot. ... Tudok oly on tanyasi iskolát, ahol az iskolaszolga vagdosta a kapufélfához a népvándorlás kori edényeket a tanító szeme láttára. Tudok olyan homokbányát, amelyikből tizenöt esztendőn keresztül kubikolták ki a hun és avar sírokat, és ide az iskola udvarán keresztül jöttek-mentek a homokhordó kocsik. De hát okuljam a tanítókot? Tanították őket valoho arra, hogy a mi földünk lépten-nyomon az ősök hagyatékát rejti magában? És ma tanítja

93 valaki őket? Természetesen a társadalom szerves részét képezik a hivatalos állami, tanácsi beruházók, most az önkormányzatok, multinacionális cégek és egyéni vállalkozók. MÓRA gondolatmenetére visszatérve ma, megállapíthatom, a helyzet sajnos nem sokban változott. Vannak ma is a törvény ellenére gyűjtő (tárgyakat eltevő, mert szép!) politikusok, önkormányzati tisztségviselők, mérnökök, tanárok, és üzletszerűen kereskedők. Jó példa erre a vasárnapi, szombathelyi „bolha-piac", de az éremgyűjtők cserenapjai is. Vajon milyen információértéke van számukra a régészeti tárgyaknak? És milyen veszteségek 91 A digitalizálás és az adatbázisépítés tekintetében - ha csak a szomszédos megyék múzeumi szervezetire pillantunk - megállapíthatjuk, hogy Győr-MosonSopron megye elé kerültünk, ahol az M1 autópálya feltárása a „múzeumi digitalis forradalom" előtt volt; a Zala megyei szervezet viszont igencsak megelőzött minket a M7 autópálya építést megelőző ásatások által kikényszerített fejlesztéseknek köszönhetően. 92 Ezek a tiltakozások az érckutatások elleni tevékenységet, egyúttal a régészeti emlékek védelmét a miniszteriális szervek szintjén szolgálták (Savaria Múzeum, Történeti Adattár, SMTA. 7, 11 és 26/1925.). 93 A tanárok régészeti ismereteinek bővítése tárgyában csak az alábbiakat jegyezném meg. Az 1980-as évek eleje óta van ilyen stúdium a felsőoktatásban tanuló történelem szakosok számára. Ez az általános- és középiskolai oktatásból kikerülő diákok tudatára nyilván visszahatott (volna). A rendszerváltás óta azonban a tárgy oktatását egyre több helyen megszüntetik. Vagyis: újra a MÓRA által ostorozott évtizedek tudatlanságának elérését állapíthatjuk meg!