Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 32/2. (2009) (Szombathely, 2009)
VÍG Károly & BALOGH Lajos: A SZOMBATHELYI SAVARIA MÚZEUM TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRÁNAK TÖRTÉNETE
GAÁL Ferenc, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója között. Kiss Tamás folytatja zuzmóflorisztikai és -ökológiai vizsgálatait, a következő években a zuzmók életstratégiájának, a zuzmótársulások szukcessziójának vizsgálatát, melyek kandidátusi értekezésének témájául is szolgálnak, amit 1986-ban véd meg. A múzeum Kőszegen működő külső munkatársa, BECHTOLD István Kőszeg környékének kétéltű-, hüllő- és madárfaunájára vonatkozó megfigyeléseket végez, meteorológiai adatokat gyűjt. HORVÁTH Ernő elkezdi a CSABA József-hagyaték számbavételét, a Vasvári Múzeumban megrendezi a BENDEFY-emlékkiállítást (HOVÁTH 1984b). 204 1985-ben az osztály és ezen belül főleg oz osztályvezető munkáját nagyban hátráltatták azok a körülmények, melyek az utóbbi években egyre fokozódó mértékben jelentkeztek a múzeumban. Ez egyrészt az alkotó szellemi munkára szinte már alkalmatlan munkahelyi légkör volt, melyhez sok mellékkörülmény is közrejátszott. Ezek között kell említeni az év első negyedét, amikor a NEB [Népi Ellenőrzési Bizottság] mintegy öt munkatársa három hónapon keresztül végzett vizsgálatot az intézményben, ahol sokszor igényelték az igazgatóhelyettes [HORVÁTH Ernő] munkáját és segítségét. 1985. szeptember 30-ával Bandi Gábor megvált a múzeum vezetésétől, amikor is Horváth Ernőt megbízták a megyei múzeumigazgatói feladatok ellátásával 1985. október 1-től. Ez azt jelentette szómóra, hogy a vizsgálatokból fokadó sok határidős intézkedési előírás és feladat és az egyébként is sok év végi igazgatási feladat mellett az osztály és sóját tervfeladatainak ellátására csak nagyon csekély ideje jutott az utolsó évnegyedben is. A gyűjteménygyarapodás terén ez idő tájt kiemelkedik a THURÓCZY Csaba és felsége által Bulgáriában gyűjtött és a kőszegi múzeumba került mintegy félmillió rovar. THURÓCZY Csaba tudományos munkája kandidátusi témájához, a törpefürkészfélék (Pteromalidae) tanulmányozásához kapcsolódik. EKK István elkészíti a magyarországi fénycsapdák által fogott lepkefajok katalógusát és időjárási adatfeldolgozást is végez. A gyűjtemények elhelyezésének körülményeiről írja HORVÁTH Ernő, hogy oz osztály raktárai beteltek, szekrény szekrény hátán van, mely balesetveszélyt jelent oz anyagmozgatások során. A néhány évvel ezelőtti múzeumrekonstrukció során a tejipari telep ideiglenes raktáraiba került anyagokat fokozatosan, de nem zökkenőmentesen a Derkovits Múzeum megüresedett épületébe hozzák; sajnos egy részük a vizes helyiségekben károsodott és a berendezkedés sem megy könnyen. Külső kutató, VÖRÖSS László Zsigmond a Savaria Múzeumban megkezdi a meglehetősen zilált állapotú PiERs-féle herbárium rendszerezését (1987-ben fejezi be), PODLUSSÁNY Lajos pedig a lepkegyűjtemény rendszertani berendezését. HORVÁTH Ernő Kőszegen tető alá hozza az elpusztult királyvölgyi óriás szelídgesztenye korongmaradványát bemutató kiállítást. Emellett a megszokott rendben üzemelteti a kőszegi Chemel-kertet és Emlékmúzeumot, valamint a Sághegyi Múzeumot. 205 1986 tavaszáig folytatódik HORVÁTH Ernő megbízott igazgatói beosztása, amely a szakmai feladatok ellátásában akadályozza. Ismét nehezményezi, hogy az aspirantúrát végző kollégáktól nem kap elég segítséget. EKK István az év közepén távozik a múzeumból, de muzeológusi helyét nem engedik betölteni. E helyett egy gyűjteménykezelői státuszt kap az osztály, amelybe Joó Ágnes lép be, aki öt hónap múlva gyesre távozik. Az Alpokaljaprogram finanszírozási gondokkal küzd, korábbi támogatásának közel felét elveszítette, amely nagy gondot jelent a munkák szinten tartásánál. Ez évben az Alpokalja-kutatók 54-en 600 napot töltöttek itteni munkával. HORVÁTH Ernő részt vesz a PÁVEL Ágoston centenáriumi ünnepségek előkészítésében, az emlékkiállítás megrendezésében, s a Vasi Múzeumfaluban emlékfákat állít neki, TÓTH János építésznek és BÁRDOSI János néprajzosnak. 206 Az 1987-es év folyamán az osztály személyi állománya jelentősen változik. THURÓCZY Csaba preparátor feleségével visszatér az osztály kőszegi részlegébe, majd Szófiában megvédi kandidátusi értekezését. Kiss Tamás is megvédi disszertációját, majd hirtelen távozik a múzeumból. A Savaria Múzeumban töltött évtizedének tudományos teljesítményét osztályvezetője, HORVÁTH Ernő méltányolja, ugyanakkor muzeológiai tevékenységét - EKK Istvánéhoz hasonlóan - összességében kritikusan értékeli. Kiss Tamás helyére VÍG Károly érkezik, aki előtte a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen volt az MTA ösztöndíjasa. Eddig levélbogarakkal (Chrysomelidae) foglalkozott, de a valódi fürkészek (Ichneumonidae) kutatását 203 Bár a kiadvány borítóján a megjelenés éveként 1987 szerepel, valójában 1988-ban jött ki a nyomdából. 204 HORVÁTH, E.: Évi jelentés 1984-ről. - Savaria Múzeum Természetudományi Osztálya. 205 HORVÁTH, E.: Évi jelentés 1985-ről. - Savaria Múzeum Természetudományi Osztálya. 206 HORVÁTH, E.: Évi jelentés 1986-ról. - Savaria Múzeum Természetudományi Osztálya.