Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 32/1. (2009) (Szombathely, 2009)

közelében pedig a szíjbujtatópánt. A bal térdig lelógó másik végen pedig a nagyszíjvég, felette pedig a csattövis számára szolgáló lyukak kiszakadását meggátló ún. lyukvédő veretek helyezkedtek el. A szíjon sorakoztak egymás mellett az övveretek, amelyek némelyike csüngővel volt ellátva. Ezeknél a főszíjról ún. mellékszíjak ágaztak el, amelyek végét a kisszíjvégek zárták. A sztyeppéi lovasnomád hagyományoknak megfelelően ezekre a lelógó mellékszíjakra csatolták fel fegyvereiket és egyéb szükséges használati tárgyaikat a harcosok, hogy azok lovaglás és küzdelem közben ne zavarják felsőtestük mozgását. Az állandóan magukkal hordott fahüvelyben tárolt kés szíjának felfüggesztésére külön veret, az ún. övforgó szolgált. Ez azonban esetünkben már nem került a sírba, hasonlóan három másik kisszíjvéghez, amelyek a használat következtében már korábban leszakadtak az övről. A mitikus griff az avarok vallásának egyik szent állata lehetett és így aligha véletlen, hogy övdíszítményeiken is feltűnik. A nagyszíjvégek egyik fajtáján olyan állatküzdelmi jelenetek láthatók, amelyekben két ragadozó egy növényevő állatra támad. Ezek az ábrázolt viaskodások alighanem az avarok eredetmondájára vezethetők vissza. Hasonló griffek és állatküzdelmi jelenetek a sztyeppén már a vaskori szkíták hagyatékában is tömegével előfordulnak, eredtük azonban a klasszikus antik kultúrákba nyúlik vissza. Az életfa burjánzó leveles ágaira utaló növényi ornamentika viszont a leggyakrabban szereplő elem a késő avar kori művészetben. Mindezek az alkotóelemek díszítőfunkciójukon túl egyúttal bepillantást engednek a korszak vallási elképzeléseibe is. Kiss Gábor