Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/2. (2007) (Szombathely, 2008)
Kiss Gábor - ZÁGORHIDI CZIGÁNY Balázs: A vasvári ispáni sáncvár
Történeti adatok A vasvári ispáni vár történetéről annyi biztosat tudunk, hogy 1108-ban már biztosan állt, hiszen ispánját (ekkor éppen Vgudi comes Wasuariensis) ezen időponttól emlegetik okleveleink (UB I: 19, 35. szám). A királyi vármegye ispánjainak 1245-ig terjedő sorát, kik a várat is igazgatták, Reiszig Ede állította össze (REISZIG 1940). 1118-ban, a III. Lipót osztrák őrgróf (1096-1136) és a cseh Borivoj herceg (Z1124) által vezetett had elfoglalta és felégette a várat „quod ferreum vocatur" azaz „amelyet Vasnak neveznek" (GOMBOS 1937: 1764, 4120. szám). Ekkor a vár épületei is komoly károkat szenvedhettek. Figyelemre méltó, hogy a vasvári sáncot és a várat együtt — azaz még eredeti funkciójukban — először és utoljára ekkor, az 1118. évi hadiesemények kapcsán említették meg („claustra terre ... Castrum, quod ferreum vocatur') (GOMBOS 1937: 1764, 4120. szám). A sánc azonban kétségtelenül csak III. Béla idején veszítette el jelentőségét. Ebből az időszakból nem csak általában a határvédelmi rendszer felbomlásáról, hanem ténylegesen a sánc mögötti terület eladományozásáról is szólnak a források. A vasvári káptalan 1217. évi birtokösszeírása említi, hogy a „circa monasterium Beati Michaelis" fekvő birtokot (a későbbi Szentmihályfalvát), melynek nyugati határa a sáncon futott, Béla király adományozta az egyháznak (UB I: 73, 105. szám). A sánc mögötti terület egy kisebb része, Győrvár birtok még 1266-ban is királynői kézen volt. Az ebben az esztendőben történt birtokcsere kapcsán történik az utolsó olyan említés a sáncról, amely ha nem is védelmi, de valamiféle ellenőrző funkciójára utal. Az oklevél tanúsága szerint az eladományozott királynői népek megtarthatták szabadságaikat és „a sáncon, amelyen keresztül az út Szent Gotthard egyházához vezet, szabadon, mindenféle akadályoztatás nélkül átkelhetnek" („per fossatum, per quod itur ad ecclesiam Sancti Gotthardi ... libère transire voleant, nullo impedimento interiecto') (MOL DL 42.500 és 91.981). Több mint egy évszázaddal az 1118-as események után a vár ismét jó karban volt, hiszen 1242 elején még azt gondolták róla, hogy képes lesz ellenállni a tatároknak. Mégis egyben ez az utolsó írásos adat a még létező és működő várról. Különösen fontos várépítészeti kérdéseket vet fel a magyarok által a pápának írt, Székesfehérváron, 1242. február 2-án kelt levél, amely felsorolja azokat a várakat, amelyekbe a tatárok elől az eredményes védekezés reményében behúzódtak. A dunántúli várak között Vasváron kívül ott szerepel (Székes) Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Mosón, Sopron, (Német)Újvár, Zala(vár) és Léka, míg a Duna túlparti erősségek közül Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek és Abaújvár (KATONA 1982: 312; NAGY 2003: 177-178). Milyenek voltak ezek a várak, hogy ennyire bíztak bennük fenyegetett helyzetükben a magyarok?
