Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/2. (2007) (Szombathely, 2008)
DÉNES József: Vas és Sopron megye középkori várainak kutatástörténete
Függelék (A „nyomda ördöge" miatt a Régészeti Füzetek, Se. I. No. 43. számában meg nem jelent ásatási jelentés) Gór-Kápolnadomb (Vas m.) 1989-ben folytattuk az előző évben elkezdett leletmentő ásatást. Az újkőkorban, késő bronzkorban, kora vaskorban, kelta korban, római korban és a XII-XIV. században lakott településen eddig több mint 700 m 2-t tártunk fel. A telepjelenségek zöme késő bronzkori. Házrészleteket és hulladékgödröket, valamint gabonatároló vermeket figyeltünk meg. A dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájának korai szakaszából objektumot még nem sikerült azonosítani, a cserepek későbbi korok gödörbetöltéseiből kerültek elő. A késő bronzkori K-6/a gödör előző évben benn hagyott második felét is feltártuk, ahonnan újabb öntőminta (a múlt évivel együtt három darab), öntőék töredékek, emberi vázrészek, égett gabonaszemek, éti csigák, valamint három darab csiszolókő származik. A gödör feletti, de a középkorban megbolygatott földből két öntőforma töredéket gyűjtöttünk. A H-6 szelvény d/2 gödör alján szintén emberi vázrészek feküdtek égett gabonarétegen. Mindkét említett gödör anyaga késő bronzkori. Az antropológiai leletek felszedésénél Pap Ildikó és Józsa László voltak jelen, akik a tudományos feldolgozást is megkezdték. A III. szelvény „a" gödrében a késő bronzkorban legyilkolt szarvastehén teljes vázát találtuk. Ugyaninnen obszidián is előkerült. Az F-6 szelvény „b" gödör építményéből öntőforma felső részét gyűjtöttük be. A középkori vár területén sikerült tisztázni az alaprajzi elrendezést. A belső terület 50%-át feltárva meglepetésünkre kibontakozott egy négyszögletes területet körülvevő, sarkain 1/2-ed kör alaprajzú sarokvédművekkel ellátott palánk vonala. A vár közepén álló építménynek még csak kisebb hányadát ismertük meg. Egyértelművé vált, hogy egy „Castrum ligneum"-ról van szó. Az okleveles adatokból úgy tűnik, pusztulásának terminus ante quem-je 1279. Az ásatáson munkatársaink voltak: Nováki Gyula, Hideg Attila geodéta-mérnök, Molnár Gyöngyi gyűjteménykezelő, Füköh Levente, Pap Ildikó, Józsa László, Vörös István, Almási István geofizikus, Varga István vegyész. Dénes József - Ilon Gábor